Aki el merné bontani a kordont, azt szitává lőnék

A 100 méter magasságú mártírok emlékművét, a Makam Esahidot 1982-ben emelték annak a másfél millió algériainak az emlékére, akiket a francia népirtó gyarmatosítók öltek meg az 1954 és 1962 között az ország szabadságáért folytatott algériai háborúban. Algériának akkor 8 millió lakosa volt. A francia gyártmányú genocídium nyilván a szent francia jelszavak, az „szabadság, egyenlőség, testvériség” jegyében történt.
A három égbe szökő pálmalevelet mintázó betonkolosszus-alkotás alatt ég az „örök láng”. A pálmalevelek szélén egy-egy algériai harcos szobra látható.

2004. április 23-án a talapzati márványplatformon két kordon zárta el a látogatók elől azt a lehetőséget, hogy egy irányban járják körbe a kompozíciót. Arra a kérdésre, hogy mit tenné a három géppisztolyos őr, ha polgári engedetlenségből elmozdítanám a kordont, hiszen az emlékmű a magyarországi balliberális gondolkodás szerint azt sugallja, hogy az a genocídium bűntettében nem tesz különbséget franciák és algériai együttműködők (a harkik) között, Mohi Csaba, Magyarország algériai nagykövete azt felelte, hogy akkor „szitává lőnének”. (A harkik, azaz az algériai muzulmán kollaboránsok önkéntesként segítették a francia népirtókat. Ma népes, mintegy nyolcszázezres táboruk Franciaországban él.)
A monumentális alkotás része az alatta fekvő dombba süllyesztett, világklasszis kivitelezésű Mudzsahid múzeum. A „mudzsahid” ellenállót jelent. Akit ma Algériában „mudzsahidnak” neveznek, az az algériai háború veterán harcosát jelenti. Nekik sok kiváltságuk van, amelybe beletartozik az is, hogy személyautót behozatali vám nélkül vásárolhatnak. És El Moudjahid a neve annak a napilapnak, amely az április 17-én negyedszer is újraválasztott Buteflika elnököt és kormányát támogatja.
Franciaország nemcsak gyűlöl emlékezni szörnyű tettére, de azt részben tagadni, részben kisebbíteni akarja. Francia történészek sora állítja, hogy a gyarmati háborúnak „csupán” mintegy negyedmillió áldozata volt. Hogy ez mennyire nem igaz, mutatja, hogy az algériai elnökválasztásról cikkező, globális terjesztésű Economist nevű brit hetilap is egymillió áldozatról ír április 19-i számában. Az Algériában elfogadott másfél milliós szám egyénekre lebontott dokumentálása sohasem lesz lehetséges, mert a franciák az algériai iratok nagy részét elvitték és azokat a nagyon szabad Franciaország levéltáraiban még ma is zárolt anyagként kezelik.
A francia kormány nem hajlandó hivatalosan elismerni bűnösségét. Például azzal a nemes gesztussal, hogy egy francia elnök az algíri mártírok emlékműve előtt térdre hullással bűnbocsánatot kérne a II. világháború után az egyik legszörnyűbb és leginkább agyonhallgatott népirtásért. Az algériai népirtás tagadását és relativizálását a franciák nemhogy büntetnék, hanem azt ráncigálják a törvény elé, aki arról igazat ír.
Amikor három évvel ezelőtt Francois Hollande szocialista francia elnököt megkérdezték, nem kellene-e bocsánatot kérni Algériáért, azzal vágott vissza, hogy „miért kellene?”. A nyugati sajtó elfelejtett szörnyülködni. Figyelmüket túlzottan lekötötték a magyarországi események, amelyek, mint tudjuk, nemcsak Európát, hanem az univerzumot is veszélyeztetik.
A franciák mindent bevetettek a függetlenségükért harcolók legyőzésére. Beleértve kínzóeszközök és a nyaktiló, a guillotine nevű francia találmány bevetését. Öltek válogatás nélkül felkelőket, hazafiakat, nőket és gyermekeket.
A francia kormány és igazságszolgáltatás a kollaboráns algériaiakat, a harkikat is védi. Amikor 2006-ben George Freche francia politikus Montpelier-ben emberteleneknek nevezte őket, 15 ezer euró pénzbírsággal sújtották.
A tavaly elhunyt Paul Aussaresses tábornok – a kommunista titkosügynök Medgyessy Péter volt miniszterelnökkel együtt a francia becsületrend lovagja - 2000-ben nyilvánosan beszélt az általa is megszervezett algériai kínzásokról. A rákövetkező évben erről a Kaszba csatája címen könyvet is írt. A 16-i századi Kaszba – az UNESCO világörökség része - Algír óvárosi, hegyre kapaszkodó negyede, ahol hatalmas csaták dúltak a gyarmattartók és a felszabadulásukért küzdő helyi gerillák között, és amelyről az olasz Gillo Pontecorvo készített egy annak idején nálunk is bemutatott, világsikert aratott filmet.
Aussaresses ráadásul még azt a „bűnt” is elkövette, hogy kimondta: a kínzásokat a francia kormány utasítására hajtották végre, miközben ismertette saját szerepét ezek kivitelezésében és halálbrigádok szervezésében. Sőt, minderre még egy szívlapáttal rátett: leszögezte, mindez teljesen rendjén való volt, figyelembe véve az akkori helyzetet.
Könyve megjelenését követően az amerikai Emberjogi Figyelő nevű szervezet Jacques Chirac francia elnöktől követelte, indítsanak eljárást Aussaresses ellen háborús és az emberiesség elleni bűnök elkövetéséért. Helyette egy párizsi bíróság 7500 euróra büntette őt a könyv megírásáért és annak két kiadóját 15 ezer euró pénzbírságra ítélte. A fellebbezéseket 2003-ban egy párizsi fellebbviteli bíróság, míg 2004-ben a francia semmítőszék söpörte félre. A szólásszabadság hazájában drága a hatóságilag nem engedélyezett kotyogás, ha a francia fehérnemű tisztántartásáról van szó.
Ami a francia középiskolai oktatást illeti, 2011-ig szinte egy szó nem volt olvasható az algériai háború negatív tényeiről a gimnáziumi történelemkönyvekben. Most is csak elvétve. Annak ellenére, hogyha nálunk egy balliberális értelmiségit a legmélyebb álmából felkeltve megkérnék a francia és magyar történelemoktatás és a múlttal való „szembenézés” összehasonlítására, az habozás nélkül sorolná fel az előbbi számtalan előnyét, sőt felsőbbrendűségét a mienkével szemben és - mint mindig - a „magyarok elmaradottságáról” értekezne a tőle megszokott árnyaltsággal, valamint a tények teljes meghamisításával.
Az pedig igazi szerencse, hogy ez a cikk nem egy francia lapnál vár megjelenésre. Amire akkor kerülne sor, amikor a mártírok algíri emlékműve alatt kihuny az örökláng.

(Magyar Nemzet, 2014-04-29)

Lovas István

forrás: Lovas István facebook oldala