Ma 2020 augusztus 15. Mária napja van. Holnap Ábrahám napja lesz.
Lovas István: NGO-k titkos aktái V.

Lovas István: NGO-k titkos aktái V.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Miként szítanak forradalmakat, puccsokat és háborúkat a CIA fedőszervei.

A múlt héten ott szakítottuk meg Engdahl könyvének ismertetését, hogy amerikai–orosz együttműködésben a Jelcin-korszakban miként fosztották ki minden téren az orosz lakosságot, aminek egyik módja volt, hogy az anyagilag amúgy is tönkretett oroszokat még rávegyék privatizációs „voucherek”, bizonylatok megvásárlására.

1992 júniusában a vouchereket minden sarkon lehetett venni és eladni. Ezekkel az új moszkvai tőzsdén kereskedtek, mely börzét Jonathan Hay segítségével az USAID-en átfolyó összegekkel hozták létre. Gajdar orosz gazdasági miniszter, Csubajsz, az állami vagyonok privatizációs felelőse és a Harvard Egyetemről való tanácsadói gondoskodtak arról, hogy a „befektetési alapok” semmiféle felügyelet alá ne kerüljenek. A voucheres befektetési alapok gombaként nőttek ki a földből, hogy a polgárok vouchereit milliószámra vásárolják fel. A rubelt dollárra átválthatóvá tették. Azon húsz hónap alatt, amikor a „részvények voucherekért” program működött, a voucherek ára 20 dollárról 4 dollárra esett. Mivel a voucherekkel szabadon lehetett kereskedni, a Jelcin köré csoportosuló milliárdos oligarcháknak megérett az idő arra, hogy felvásárolják a privatizációs csekkeket. És pontosan ez is történt.

A létrehozott csaknem 600 voucherkezelő alap 45 millió vouchert zabált fel. Egyedül a közülük legnagyobb, az Erste Voucher 4 millió privatizációs jegyet gyűjtött össze. A voucherek névértékének megfelelően Csubajsz és a vele együtt dolgozó Harvard-fiúk – beleértve az olyan óriáscégeket is, mint a Szibnyeft, a Gaz­prom, a RUSAL és társai – gyakorlatilag az egész orosz gazdaságot „valutásították” egy olyan összértékkel, amely az amerikai General Electric piaci értéke alatt volt. Minden voucher névértéke tízezer rubel volt, ami – mint Csubajsz a nyilvánossággal közölte – elegendő volt ahhoz, hogy „két vagy három Volga autót vásároljanak”. Ami egyébként hazugság volt.

Bush-CIA-hálózatok, amelyek a Jelcin-maffia pénzügyi oldalát felügyelték, elsőként a kiválasztott Jelcin-oligarcháknak tették lehetővé az oroszok közül, hogy hatalmas pénzhez jussanak és több százezer vouchert vegyenek, amivel azután teljes ipari komplexumokat tudtak vásárolni, amelyeket később szétszereltek és eladtak. Noha az árverező bankok állítólag az állam nevében kereskedtek, a gazdag oligarchák bankbirodalmaihoz tartoztak, és azok érdekében manipulálták az árverezést. Ily módon kaparintotta meg Mihail Hodorkovszkij Menatep bankja 310 millió dollárért a Jukosz olajvállalat 78 százalékos részesedését, noha annak valódi értéke 5 milliárd dollár volt. Hasonló módon vásárolta meg aukción Borisz Berezovszkij a Szibnyeft olajóriást 100 millió dollárért, noha annak tényleges értéke 3 millió dollár volt.

A Jelcin elnökhöz fűződő kapcsolatai révén Hodorkovszkijnak sikerült a beruházási pályázatoknál különféle gyárakat és igen jelentős részvénycsomagokat vásárolnia. Hodorkovszkij összesen több mint száz céget vett meg, mégpedig már a Jukosz olajóriás átvétele előtt. A privatizációs aukciók során az egész orosz ipari rendszert 12 milliárd dollár érték alatt adták el. Ez kolosszális méretű lopás volt.

Végül a parlament nyomására Csubajsz beleegyezett, hogy betiltsák az állami vállalatok voucheres felvásárlását külföldi befektetők számára. Ennek során ugyanakkor két figyelemre méltó kivételt tettek. A Soros által finanszírozott, győztes Jelcin-referendum következményeként 1995-ben a Harvard Management Company (HMC) – amely az egyetem jelentős alapítványi vagyonát fektette be –  és George Soros –  aki Jeffrey Sachs Harvard-professzort Csubajsz tanácsadójaként hozta be az erőtérbe – voltak azon egyetlen külföldi entitások, amelyeknek lehetővé tették a részvételt a voucherügyletekben. Mind a HMC, mind pedig Soros nagyrészvényessé vált az NLMK-ban, Oroszország második legnagyobb acélművében és a Sidanko olajvállalatban, amelynek becsült olajtartalékai nagyobbak voltak a Mobil Oilénál. A HMC és Soros Oroszországban is gyümölcsöző befektetéseket eszközöltek az IMF által szubvencionált rövid lejáratú kölcsönök belföldi piacán. 1997-ben azután Soros Vlagyimir PotanyinOnexim-bankárral, az új orosz oligarchák hivatalos szóvivőjével együtt felvásárolta a Szvjazinveszt távközlési óriás 24 százalékát.

A következő alfejezet címe: Soros Jelcin segítségére siet.

„Sok orosz akkoriban a gatyájáig el volt adósodva, mint ahogyan azt oly szépen mondják.” Mérgesen tapasztalták, hogy mikké válnak a „kapitalista tulajdonról” mesélt ígéretek, és miként vált semmivé pénzük a központi bank hiperinflációs gépezetében. 1993-ig minden oldalról növekedett a néptől jövő nyomás. A lakosság beavatkozást követelt. Az orosz felsőház törvénytervezetet terjesztett be, amely az egész privatizációs folyamatot jegelte volna. Az ellenzék olyan erős volt, hogy Csubajsznak tervei kivitelezése során végül is főként Jelcin elnök rendeleteire kellett hagyatkoznia a parlament jóváhagyásának keresése helyett.

Jonathan Hay Harvard-professzor és HIID-kollégái több ilyen orosz elnöki rendeletet fogalmaztak meg. Azt, hogy mi folyik e tekintetben Oroszországban a demokrácia helyett, Bill Clintont, Larry Summerst és washingtoni kollégáikat kevéssé érdekelte. Amikor pedig az ellenzék már-már kezelhetetlenné kezdett válni, akkor Jelcin arra kényszerült, hogy engedélyezzen egy népszavazást az egész privatizációs folyamatról. Ennek időpontját 1993. április 25-ére írták ki. A népszavazáson négy kérdésre kellett igen vagy nem választ adni:

1. Támogatja Jelcint?

2. Támogatja Jelcin gazdaságpolitikáját?

3. Szeretne előre hozott elnökválasztást?

4. Szeretne előre hozott parlamenti választásokat?

Tekintettel a várható vereségre, Csubajsz – igen valószínű, hogy Harvard-mentorai javaslatára – titkos találkozót kért Sorostól, aki beleegyezését adta, hogy a referendum kampányát Jelcin javára finanszírozza. Soros 1 millió dollárt zsilipelt be offshore számláiról, amit Csubajsz rendelkezésére bocsátott, hogy abból finanszírozzon egy médiakampányt. Jelcin a referendumot végül is 52 százalékkal megnyerte, úgyhogy az orosz iparvállalatok privatizációja tovább folytatódhatott. Jelcin a koronaékszereket és még sokkal többet egy CIA által védett, orosz oligarchák egymáshoz szoros szálakkal kötődő csoportjának adta.

A washingtoni pénzügyminisztériumból Larry Summers vezényelte le a Csubajsz–Gajdar-privatizációt, amely folyamatban Jeffrey Sachs és Andrei Shleifer továbbították a terveket közvetlenül Jelcin gazdasági tanácsadójának. Mindez egy példátlan méretű lopás volt, ami még sehol, a világ egyetlen országában sem fordult elő, még háborúk idején sem. Azon jóvátételi kifizetések, amelyeket Németországtól követeltek az első világháború után, eltörpültek ahhoz képest, ami Oroszországban történt az 1990-es években, Jelcin vezetése alatt.

Újabb alfejezet e címmel: Az oligarchák megvásárolják Jelcin újraválasztását.

1996-ot írunk. Az orosz gazdaság hiperinflációba merült el, és Jelcin veresége a soron következő választásokon egészen biztosnak tűnt. Gennagyij Zjuganov, a KP elnöke a stabilitáshoz való visszatéréssel kampányolt, és jól is állt a közvélemény-kutatásokban. A helyzet annyira kilátástalan volt már Jelcin számára, hogy egyes tanácsadói egyenesen azt javasolták neki, kerülje meg a választásokat, és hirdessen meg egy tényleges diktatúrát. E közben Jelcin lánya, Tatjána Boriszovna Jumaseva Borisz Berezovszkij, Vlagyimir Guszinszkij és más USAID–CIA-oligarchák mellett apja legszorosabb tanácsadójává lett. Az orosz médiában a maffia mintájára „családnak” nevezték őket, amely Oroszországot uralta, különösen Jelcinnek az évben elszenvedett szívinfark­tusa után.

Miután az 1995. decemberi parlamenti választásokat a Kommunista Párt nyerte meg, a Nemzetközi Valutaalap rendkívül magas kamatra 10,2 milliárd dollár összegű hitelt adott a Jelcin-kormánynak. Ebből a hitelből egymillió dollárt titokban Jelcinnek tettek félre a következő évi elnökválasztásra, hogy hatalomban maradhasson.

A Bill Clinton elnök és Jelcin között később a nyilvánosságba kiszivárgott beszélgetéséből kiderült, hogy Jelcin cserében megígérte, az amerikai Tyson Foods óriásvállalatot mentesíti egy azt fenyegető, 20 százalékos behozatalivámtarifa-növelés alól. Abban az időben a Tyson Foods Oroszországba évente 700 millió dollár értékben vitt be húsárut, miközben a cég Clinton választási költségeit éveken át támogatta Arkansasban, a cég székhelyén.

Berezovszkij és Guszinszkij, az új orosz oligarchák, akik vagyonukat Clinton, Soros, Summers és harvardi CIA-csoportja támogatásának köszönhették, attól féltek, hogy ellopott milliárdjaikat elveszik tőlük az ellenzékben lévő kommunisták. Ezért a „hét bankbáró” csoportját alkották meg, amelyhez Berezovszkij, Guszinszkij, Hodorkovszkij, Potanyin, Vinogradov, Szmolenszkij és Fridman tartozott.

(Folytatjuk.)

Lovas István - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (1819) Gasztronómia (539) Gazdaság (652) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (171) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (489) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Sport (729) Mozaik (83) Politika (1571) Titkok és talányok (12) Történelem (14) Vetítő (37) Belföld (5) Heti lámpás (243) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Mondom a magamét (4724) Életmód (1) Tereb (140) Flag gondolja (33) Nagyvilág (1451) Egészség (50) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>