- 0
Die Presse: ezek a magyarok Hofert támogatják!
A magyar média teljesen Norbert Hoferen csügg címmel a vezető osztrák lapban Boris Kálnoky budapesti tudósítását azzal foglalja össze, hogy „A kormányközeli kiadványok jelentéseikben világosan a Szabadság Párti jelöltet részesítik előnyben. Gondterhelt figyelmeztetéseket egyik oldalról sem lehet hallani”. A tudósító azzal kezdi beszámolóját, hogy a magyar lapok és tévéadók élénk érdeklődéssel figyelik az elnökválasztást, de eddig inkább hírszerűen, mint elemzően. Magyarország számára egyértelműen Hofer az érdekes. „De ami itt mind balról, mind jobbról teljesen hiányzik, az aggodalmas figyelmeztetések egy politikai katasztrófától, ha ő győzne. Magyarország politikailag alapjában számos területen a Szabadság Párt irányvonal mentén halad …” „Hoferhez húznak a kormányközeli médiumok, mint a 888.hu hírportál”, amely a Kronen Zeitungot és az Unzensuriert.at hírportált is meri idézni a randalírozó balos tüntetőkről, sőt még tippeket is ad, hogy kik döntik el a választásokat Ausztriában. Az inkább balra húzó ATV általában inkább Van der Bellent részesíti előnyben, akár a Népszava. A cikk zárómondata: „Általában a baloldali és liberális médiumok egyértelműen kevesebbet foglalkoznak a választási küzdelemmel, mint a konzervatívak.” (A tudósítói elfelejti megemlíteni a demokratikusan megválasztott magyar miniszterelnököt lenácizó volt szocdem kancellár és hasonszőrüek által keltett ellenszenvet Magyarország az osztrák bal/liberálisok iránt.)
A 800 000 példányszámban megjelenő lap Norbert Hofer és Alexander Van der Bellen tegnap esti tévévitáját ismerteti, téma- és időfelbontásban. 21 óra 29 perckor az Európai Unió Oroszország elleni szankcióit vitatták. Hofer elmondta, a bécsi orosz nagykövet szerint a hidegháborúban nem alkalmaztak olyan szankciókat a Szovjetunió ellen, mint most. „Ezért ezt jól át kell gondolni. Van der Bellen visszafogottabbnak mutatkozott. A szankciókat csak lépésről lépésre lehetne visszavonni. Utalt azonban arra is, hogy Ukrajna sem mindig cselekedett helyesen”, idézi a (magát sarokba szorítva érző) zöldjelölt. Előtte, 20:30-kor Hofer heves vitát váltott ki, amikor bemutatta Michael Sika Ki kémkedett a Keletnek című könyvét, amelyben Van der Bellen neve kétszer is előfordul. A zöldjelölt őrjöng, hogy kommunista spionnak nevezték. Ezt kölcsönös szívélyes nácizás előzte meg.
A pénzügyi-politikai világlap az osztrák választásokat az egész európai „közép” elleni kihívásnak tekinti. Önmagában véve zavaró, hogy „egy részben nácik által alapított olyan pártnak a szélsőjobboldali jelöltje kerüljön annyira közel a hatalomhoz Európa szívében, amelynek antiszemita múltja van”. A szélsőjobb emelkedése az egész földrészt fel kell ébresztenie.
* * *
„Brüsszel nem akarja megismételni a ’katasztrofális’ öngólt Ausztria elleni szankciókkal, ha egy szélsőjobboldali elnök kezébe kerül a hatalom a hét végén olyan választáson, amely aláhúzza a növekvő populista kihívást a vezetők számára egész Európában”. Az uniós vezetők őrlődnek, hogy mit tegyenek. Folytassanak mindent úgy, mintha mi sem történt volna, vagy csináljanak valamit, ami visszaüthet?
Ausztriában vasárnap választanak elnököt úgy, hogy az eredménynek jelképes fontossága lesz messze az ország határain túl. Vajon Ausztria csatlakozik a nacionalista, szélsőjobboldali populisták európai megerősödési hullámához és leutánozzák Trump váratlan sikerét Amerikában? „A liberális, balos, kozmopolita, modern és urbánus választók a zöld jelölt mögé sorakoztak fel…” A másik jelölt pártja, a Szabadság Párt „euroszkeptikus, elitellenes, külföldi ellenes, iszlámellenes és globalizáció ellenes. De mindenek előtt rendszerellenes”.
SPIEGEL
A legolvasottabb német portál reggeli szerkesztőségi hírlevele lenullázta a magyarországi, magát „demokratikusnak” nevező ellenzéket abban az összefoglalójában, amely pár sorban sír arról, hogy a ma Prágában találkozó európai szociáldemokraták milyen gyengék és mennyire még innen is lejtmenetben vannak. „Kelet-Európában a demokratikus baloldal már nincs is a parlamentben”, szentenciázta a szerkesztő (egyértelműen és helyesen a hazai ellenzéket nyilván nem baloldalinak, hanem annak, aminek kell, liberálisnak tekintve).
Németország Hillary Clintonja címmel az amerikai lap európai kiadása azzal kezdi Merkelért aggódó cikkét, hogy Donald Trump kampányában Hillary Clintont „Amerika Angela Merkeljének” gúnyolta. Most, hogy Merkel ismét kancellár szeretne lenni, pártjában azért kezdtek aggódni, hogy Trump fordítva beszélt: „Angela az, aki kezd inkább Hillaryra hasonlítani”. A kancellárnő is megosztó figura kezd lenni, nem pedig „alternativlos” (az angol szövegben németül írva az „alternatíva nélkülit”), mint korábban. Pártbeli támogatói közül egyre többen aggódnak, hogy Merkel pártját túlzottan balra terelte, amivel ugyan megnyert magának zöldeket és középbalos szavazókat, de a pártja keménymagjának kárára. Kampánya során ezúttal mindkét oldalról támadják majd. De Merkel nem enged a szélsőjobbnak és a stabilitás horgonyának akar mutatkozni, mert Németországban az a nyerő.
Charles Krauthammer, a lap egyik vezető publicistája ír arról, hogy micsoda boldogságban úszott a nyugati világ és ő, amikor 1991 decemberében kimúlt a kommunizmus, véget ért a hidegháború és a Szovjetunió eltűnt. Egy lövés nem dördült. „Bibliai méretű esemény volt”. Eljött „a liberális demokrácia gondolatának végső győzelme.” Az USA uralkodott olyannyira, hogy amikor 1999. december 31-én feladta a Panama-csatorna fölötti uralmát – a világ egyik legfontosabb geostratégiai kincse – senki nem is figyelt oda. Ennek a korszaknak vége. A Nyugat visszavonulása Obamával kezdődött. A Fülöp-szigetek Kína oldalára állt. Malajzia követte. A többi ázsiai ország már két hangon kezd fuvolázni. A hadállásokat egyre inkább Kína, Oroszország és Irán veszi át, és feljövőben van a tekintélyuralmi rendszerek érája. Mindehhez még a globális dzsihadizmus is hozzájárul. Egy negyedszázadi pihenője volt az emberiségnek. Írja Krauthammer (aki nem kérdezte meg Irak, Líbia, Afganisztán, Szíria, Jemen, stb. országok népét, és a migránsáradatban süllyedt Európát, hogy jól pihiztek-e.) De ennek a pihenőnek vége, teszi hozzá.
A globális brit hetilap „Charlemagne” rovata roppant kétségbeesetten mutatja be, miként feslik fel „az Oroszország elleni vonal”. A menekültválságtól a Brexitig Putyinnak sikerült saját magát a stabilitás bástyájának feltüntetni egy káosz sújtotta térségben. Az amerikai választásokkal Kreml-szimpatizáns kerül a Fehér Házba. És most itt van Francois Fillon, a francia jobboldal elnökjelöltje, akinek Putyin barátja. A cikk lényege: szörnyű, hogy az eddigi Moszkva ellenes háborús nyugati egységfront szétbomlik. (Rohadj meg béke!)
A francia keményvonalas független jobboldali portál rávilágít arra, amire eddig még senki: miért van az, hogy francia városok nem egy körzetében, ahol fehér arc nem látható, a felmérések szerint 15-18 % mondja a közvéleménykutatóknak, hogy a Nemzeti Frontra szavaz. Hogy miért? Mert ezzel akarják mutatni, ők is francia identitásúak.
Az amerikai szenátus tegnap 99:0 arányban szavazta meg, hogy az amerikai elnök egy további évtizedre meghosszabbíthassa az Irán elleni szankciókat. (A nagyon tényszerű lap ezúttal is kifelejtette, milyen lobbik nyomták ezt a sztálini időkre emlékeztető egyöntetűséget Irán ellen.)
Vízum genocídium: vezető diplomaták ítélik el az európai korlátozást a Krím-félsziget lakosai ellen címmel idézi a tévéhálózat Alekszej Meskov orosz külügyminiszter-helyettes erőteljes fellépését az Európai Uniónál, amiért 2,5 millió embert ejt túszul Brüsszel politikai céljai miatt és követelik, hogy a félsziget lakói cseréljék fel orosz állampolgárságukat ukrán állampolgárságra, hogy utazhassanak az unióba. Az Európai Unió megtiltotta, hogy a félsziget lakói orosz útlevéllel lépjenek be területére.
Az orosz hírügynökség a Financial Times értesülését idézi, mely szerint a szíriai ellenzéki vezetők Ankara közvetítésével tárgyalnak az oroszokkal úgy, hogy az amerikaiak nincsenek jelen és őket nem is tájékoztatják a tárgyalásokon elhangzottakról.
Az amerikai zöldpártnak elege lett a szavazatok újraszámolásába annyi időt és energiát fecsérlő volt elnökjelöltjéből, Jill Steinből. A párt közleményében adta tudtul, hogy noha szükségesnek tartják a választási reformokat a népakarat jobb tükröztetésére, de nem támogatják Stein tevékenységét, ugyanis az újraszámolás döntését nem demokratikus úton hozták és Stein elmosta a zöldek és a Demokrata Párt közötti határvonalat, ugyanis pontosan azokban az államokban akar újraszámolást – Wisconsinban, Michiganben és Pennsylvaniában -, ahol Hillary Clinton vesztett.
Alessandra Mussolini, Benito Mussolini volt olasz vezető unokája elhagyta az Európai Parlament néppárti frakcióját, mert főleg a németek túlzott befolyásán dühödött fel és átült a függetlenekhez, olvasható A nem maradok azokkal, akik Renzit támogatják címmel megjelent cikkben.
