Ennek ellenére az 5 és fél millió lakosú országban a vezető finn napilap, a Helsingin Sanomat napi 370 000 példányban fogy el. Ez mintegy hétszázezres példányszámú magyar napilapot jelentene a lakossághoz mért arányban.
A „Hesari”, mint a helyiek becézik, messze nem bulvárlap, hanem politikai napilap.

A finnek második legnagyobb példányszámú országos napilapja az Amulehti 130 ezres példányszámmal büszkélkedhet. E skandináv országban mindennapos látvány, hogy egyetemisták és középiskolások is újságokba mélyednek. A villamoson, buszon, a metrón megszokott látvány az, ami nálunk volt 15-20 éve: napilapot olvasó utasok. Vajon ki merné állítani, hogy a finnek „nem haladnak a korral”?

Nálunk a négy országos politikai napilap összpéldányszáma mintegy százezer. A tízmilliós Csehország vezető lapjának, a Mlada Fronta Dniesnek a példányszáma önmagában ennek a kétszerese.

Az kétségtelenül igaz, hogy a nyomtatott sajtó visszaszorul, de egyrészt nem olyan mértékben, mint azt elhitetnék velünk. És nem egy napilap példányszáma nő. Így a Wall Street Journalé, amely meghaladva a napi 2 millió nyomtatott példányt, megelőzte az USA Today című amerikai újságot, így az Egyesült Államok legolvasottabb napilapja lett. Vajon mi okozta a növekedést? Csak nem az, hogy mind több embert érdekel, amit benne talál?

A legkeresettebb indiai napilap, a Times of India példányszáma az utóbbi években átlagosan 15 százalékkal nőtt, és 3,4 millió példányban nyomtatják.

A nem angol nyelvű lapok közül a legnagyobb példányszámú a Jomiuri Simbun nevű japán lap. Még mindig 10 millió példányban fogy, s ez a szám az elmúlt években csupán mintegy 1-2 százalékkal csökkent. Ez a példányszám nálunk, szintén népességarányosan, több mint nyolcszázezres lapot jelentene. Ugye, a japánokat sem lehet internetre hiába éhező népnek minősíteni?

A magyar nyomtatott sajtó nyomora más példával is szemléltethető. Nálunk az országos politikai napilapok 16-20 oldal lapterjedelemben jelennek meg. Belgiumban a 4,5 milliós francia nyelvű piacnak szánt két vezető lap oldalszáma ennek több mint négyszerese. A La Libre Belgique napi 64 oldalon jelenik meg, tele reklámmal.

A hazai napilapoknak bármilyen furcsa, egyetlen főállású külföldi tudósítója sincs, nem hogy több tucat lenne. Így ki vannak szolgáltatva az MTI balliberális hírszűrőjéből átvett jelentéseknek.

A jobboldali napilapokat, akár a jobboldali elektronikus médiát nyilvánvalóan keresettebbé, illetőleg érdekesebbé tenné, ha a jobbközép kormányt nagyobb erővel bírálnák jobboldalról. Nem dőlne össze a világ, csak az olvasók száma gyarapodna, ha például feltenne olyan kérdéseket, mint hogy miért lehetett Such György az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója, a 9,4 milliós havi fizetéséről is ismertté váló egykori közszolgálati rádióelnök, egy korábbi Demszkyt ajnározó kötet egyik szerzője, aki rádióelnök korában azért nem vette észre az épületkomplexum udvarán 2006 őszén véresre vert embereket, mert „nem oda nyílt az iroda ablaka”.
Vagy megkérdezné Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadót, hogy még most is büszkeséggel tekint arra, hogy egyik alapítója volt az Antall-időkben a külföldnek is Magyarország elleni muníciókat tálcán kínáló Tégy a gyűlölet ellen! mozgalomnak.

Szintén tévhit, hogy az olvasókat csak a bulvársajtó érdekli. Vajon Olaszországra nézve ez miért nem igaz? Ott ugyanis nincs egyetlen bulvárlap sem. És kávéházakban is forgatják a napilapokat úgy, hogy az olvasást nem nehezítik meg az úgynevezett „szingli repülőoldalak”, melyek kiesnek a keretből, mint a Magyar Nemzet 7-ik és 8-ik oldala.

A magyar sajtószférában meggyökerezett másik tévhit, hogy a jobboldali sajtó túlsúlyba került. Ezt – tragikusan – nem egyszer kormánytényezők is ismételgették, segítve az önelégült tétlenséget.

A jobboldali elfogultsággal nem vádolható Vásárhelyi Mária szociológus nemrég a Klubrádiónak azt nyilatkozta, hogy a jobboldal az internetes médiába „még be se tette a lábát”. Majdnem igaza van. Aki az interneten témára, kommentárokra keres, tudja, mennyire így van: hemzsegnek az olyan világhálós források, mint az Index.hu, az Origo.hu, a Hvg.hu és balliberális társaik, míg messze kevesebb találat fut be jobboldali forrásokból. Holott az ország választóinak érdeklődése elsöprő többséggel sokkal inkább jobboldali, mint balliberális. Vagyis nagyon is lenne igény jobboldali internetes médiumra.

A hosszú ideje forrongó és most nyíltan kirobbanó Simicska–Orbán vitával – amelynek hátteréről eddig csak találgatásokat lehetett olvasni – a jobboldalnak sikerült egy nap alatt szinte teljesen lerombolnia azt, amit hosszú éveken át felépített, beleértve az elektronikus médiát.

A kormány most a közszolgálati média hírszolgálatának kiépítésére összpontosít. Az elmúlt negyedszázad médiatörténetének ismeretében nem valószínű, hogy bárkinek is kételye lenne: ha a mai koalíció veszít, nagyjából órák kérdése a felépítendő tévés hírszolgálat átállítása egy olyanra, amely azt az eseményt se közvetítené, ha a tévé székházat felbőszült tüntetők felgyújtanák.

Az eddigi jobboldali kormányok nagy hibája, hogy nem segítették a világnézeti keresletnek is megfelelő, egészséges sajtóviszonyok kereteinek, illetve szerkezetének megteremtését, illetőleg az ezt gátló akadályok eltakarítását. Csupán egyedi projektekben gondolkodtak.

Ha a hírek szerint most készülődő jobboldali internetes portál, a Via.hu szintén nem mer majd feltenni olyan kérdéseket, akár a mostani jobboldali sajtó, hogy vajon szükséges volt-e 7-8 milliárd forintot kiadni egy előre tudhatóan nem hálát, de további viszályt kiváltó Sorsok Háza projektre és további 35-40 milliárd forintot a holokauszt emlékévi projektekre akkor, amikor kórházakban a körömkefét a mosdóhoz kell láncolni, az nem lesz átütően sikeres. Vagy ha szintén nem meri feltenni azt a kérdést, hogy a nyilvánosság háta mögött miért ömlesztenek milliókat olyan balliberális megmondó emberek zsebébe, mint Geszti Péter és társaik.

Mivel a jövőbe látás privilégiuma senkinek nem adatott meg, megkockáztatható, hogy egy kormányváltás után a jobboldal szinte sajtó nélkül marad majd. A jobboldal számára e nem igazán vidám médiajövőképet talán csak az árnyalhatja, hogy Oroszországban megszületett az elvi döntés az RT globális orosz televízió magyar nyelvű adásának megindításáról.

Ebből a helyzetből minden bizonnyal már csak úgy lehetne kiutat találni, ha a felelősökben lenne erő és akarat a helyzet gyökeres újragondolására. Az óra éjfél előtt egy percet mutat.

(Lovas István, FB, 2015-02-12)