A téma: a második világháború (és valószínűleg minden idők) legvitézebb és legrettegettebb hadereje, a Waffen SS igaz története, olyasvalaki által előadva, aki személyesen is kivette a részét e legendás katonai alakulat harcaiból.

Hölgyeim és uraim,

Megkértek, hogy beszéljek a második világháború nagy ismeretlenjéről: A Waffen SS-ről.
Valahogy meglepő, hogy egy politikai és katonai szervezetről, melynél a második világháborúban több mint egy millió önkéntes harcolt, hivatalosan teljesen hallgatnak.
Miért? Miért van az, hogy a hivatalos nyilvántartás még mindig figyelmen kívül hagyja ezt a különleges, önkéntesekből álló hadsereget? Egy hadsereget, amely az egész világot befolyásoló hatalmas csata örvényében volt.
A választ talán a Waffen SS ama legmeglepőbb tulajdonságában lehet keresni, hogy harminc különböző ország önkénteseiből állt.
Milyen ügy kötötte őket össze és miért ajánlották fel önkéntesen életüket? Német jelenség volt?
Kezdetben igen.
Eredetileg a Waffen SS kevesebb mint kétszáz emberből állt. Állandóan növekedett 1940-ig, amikor második fázisába lépett: a germán Waffen SS fázisba. A németországi németekhez ekkor csatlakoztak észak-nyugat európaiak és német származásúak egész Európából.
Aztán 1941-ben a Szovjetunióval való nagy összecsapás idején tovább nőtt az európai Waffen SS. Távoli országokból származó fiatal férfiak harcoltak együtt az orosz fronton.
A háború előtti években szinte senki sem ismerte a Waffen SS-t. Maguk a németek időt szántak arra, hogy felfigyeljenek a Waffen SS sajátos vonásaira.
Hitler demokratikusan lett kancellár, megnyerte a szavazást. Mint más politikusok, részt vett a választási hadjáratban. Gyűléseken vett részt, hirdetőtáblákon hirdetett, üzenetével vonzotta hallgatóságát. Egyre több embernek tetszett mondanivalója és egyre többen szavaztak pártjának tagjaira. Hitler nem erőszakkal jutott hatalomra, hanem a nép választotta meg, és Németország államelnöke vezette be hivatalába, von Hindenburg tábornok. Kormánya legitim volt és demokratikus. Eleinte csak két követője volt, szintén a kormány tagjai. Később, mindig szavazás útján, sikerült növelnie a többségét. Ha néhány választáson majdnem a szavazatok 90%-át kapta meg, minden szavazat Hitler saját érdeme volt. Választási hadjárata során ijesztő ellenfelekkel állt szemben: a hatalom képviselőivel, akiknek nem volt a legcsekélyebb gátlásuk sem, hogy meghamisítsák a választási eredményeket. A weimari kormánnyal állt szemben, és annak pénzzel jól ellátott balszárnyával és liberális pártjaival és hatmillió jól szervezett kommunista párttaggal. Csak az emberek meggyőzéséért folytatott bátor és hajthatatlan harca juttatta Hitlert a demokratikus többséghez.
Ebben az időben a Waffen SS semmilyen szerepet nem játszott. Ott volt természetesen az SA kb. 3 millió emberrel. Ezek a Nemzetiszocialista Munkáspárt tagjai voltak, de biztosan nem voltak hadsereg. Fő feladatuk az volt, hogy megvédjék a párt képviselőit a kommunista erőszaktól. És ez az erőszak valóban gyilkos volt: a kommunisták több mint ötszáz nemzetiszocialistát öltek meg, ezreket pedig súlyosan megsebesítettek. Az SA önkéntes, nem kormányhoz kötődő szervezet volt, és amikor Hitler hatalomra került, nem tudta többé szolgálatait igénybe venni.
Abban a rendszerben kellett dolgoznia, amelyben azért választották meg, hogy azt szolgálja. Előnytelen helyzetbe került, egy magát beásott bürokráciával kellett civakodnia, melyet a régi rendszer jelölt ki. Amikor a háború 1939-ben elkezdődött, a német hivatalnokok 70%-át a régi rendszer jelölte ki és nem tartoztak Hitler pártjához. Hitler nem számolhatott az egyház támogatására sem. Mind a nagytőke, mind a kommunista párt teljesen ellenségesen állt programjaival szemben. Emellett rendkívül nagy volt a szegénység és hatmillió munkás volt munka nélkül. Egyetlen európai ország sem ismert addig ekkora munkanélküliséget.
Itt van tehát egy eléggé elszigetelt ember. A hárommillió SA tag nincs benne a kormányban. Szavazatuk segít megnyerni a választást, de nem tudják a bebetonozott kormányhivatalnokokat helyettesíteni. Az SA nem tudott a hadseregben sem befolyáshoz jutni, mert a fő vezetés, mely félt a harctól, ellenséges volt az SA-val szemben.
Ez az ellenségesség odáig fajult, hogy Hitler meglehetős dilemmával találta magát szemben. Mit tegyen a követők millióival, akik hatalomra segítették? Nem tudta figyelmen kívül hagyni őket.
A hadsereg jól szervezett hatalmi struktúra volt. Noha csak 100 ezer emberből állt, ahogy ezt a Versailles-i szerződés előírta, nagy befolyása volt az államügyekre. Németország államelnöke Hindenburg marsall volt. A hadsereg előjogokkal rendelkező kaszt volt. Majdnem minden tiszt a társadalom felső rétegéhez tartozott.
Hitler nem tudta szemből támadni az erős hadsereget. Hitlert demokratikusan választották meg, és nem tehette meg azt, amit Sztálin: gyorsbrigádokkal
kivégeztetni az egész hadseregvezetést. Sztálin harmincezer magasrangú tisztet öletett meg. Így csinált Sztálin helyet saját megbízható komisszárjainak. Ilyen drasztikus módszerek nem voltak lehetségesek Németországban, és Sztálinnal ellentétben Hitlert nemzetközi ellenségek vették körül. Megválasztása nemzetközi dühöngést váltot ki.
Közvetlenül ment a választókhoz, megkerülve a hatalmon levő pártokat. Pártjának programpontjai közé tartozott a németországi faji tisztaság és a nép hatalmának visszaszerzése. Ezek az elvek úgy földühítették a világ zsidóságát, hogy az 1933-ban hivatalosan hadat üzent Németországnak.
Szemben azzal, amit állítanak, Hitlernek körülhatárolt hatalma volt és meglehetősen egyedül volt. Elismerésre méltó, ahogy ez az ember ezeket a korai éveket túlélte. Csak az a tény, hogy Hitler különlegesen zseniális ember volt, magyarázza meg túlélését a sok akadály között. Otthon és külföldön is meg kellett hajolnia az akadályok miatt csak azért, hogy megmutassa jószándékát.
De minden cselekedete ellenére fokozatosan sarokba szorították. Az SA és a hadsereg közti viszály kicsúcsosodott. Régi bajtársa, Ernst Röhm, az SA vezetője a sztálini példát akarta követni és fizikailag megsemmisíteni ellenfeleit a hadseregben. A viszály során Röhm meghalt, vagy öngyilkosság vagy gyilkosság következtében és sok segédje szintúgy, a hadsereg fölszedte a maradékot és az SA-t helyre utasította.
Ebben az időben a Németországban létező SS Hitler személyes őrcsapatából (= Leibstandarte) állt: száznyolcvan ember összesen. Fiatal, tehetséges emberek voltak, minden politikai szerep nélkül. Feladatuk a kancellária őrzése volt és a magas szintű látogatók katonai fogadása. Ebből a 180 fős kis csapatból lett pár évvel később a millió katonából álló hadsereg. Egy olyan hadsereg, mely addig nem látott hősiességéről lett híres Európában.
Miután Hitler arra kényszerült, hogy elismerje a hadsereg vezető szerepét, látta, hogy ez a hadsereg soha nem fogja forradalmi szociális programját támogatni. Ez az arisztokraták hadserege volt.
Hitler a nép gyermeke volt, egy ember, akinek sikerült a munkanélküliséget megszüntetni, és ezt a hőstettet a mai napig senki sem teljesítette túl. Két éven belül hatmillió németnek adott munkát, és megszüntette a burjánzó szegénységet. Öv éven belül a német munkás jövedelme megduplázódott infláció nélkül. Szép és olcsó lakások százezrei épültek munkások számára. Minden háznak volt zöldséges kertje, hogy ott virágokat és zöldséget termesszenek. Minden gyárhoz tartozott sportpálya, uszoda és vonzó, szolíd műhelyek.
Először kaptak az alkalmazottak fizetett szabadságot. A kommunisták és a kapitalisták soha nem ajánlottak addig fizetett szabadságot; ezt Hitler teremtette meg. Ő szervezte meg a híres "szórakozva megerősödni" (Freude durch Kraft) mozgalmakat, melynek során munkások megfizethető áron bérelhettek utasszállító hajókat és a világ bármelyik részét meglátogathatták.
Mindezek az eredmények nem szereztek örömet a befutott uraknak. A nagy üzletemberek és a nemzetközi bankárok aggódtak. De Hitler eléjük állt. Az üzlet csak akkor csinálhat nyereséget, ha az embereket rendesen megfizetik, és méltósággal élhetnek és dolgozhatnak. Először az ember, utána a nyereség.
Ez csak egyike volt Hitler reformjainak. Száz másikat is elindított. Szó szerint átépítette Németországot. Néhány év alatt több mint nyolcezer kilométer autópálya épült. Megtervezték a munkás által megfizethető népautót (Volkswagen). Minden munkás megvehette, ha heti öt márka részletet fizetett. Ez példátlan volt Európában. Az autópályákon a munkások Németország bármelyik részét meglátogathatták, amikor csak kedvük volt erre. Ugyanilyen programok voltak parasztoknak és a középosztálynak. Hitler látta, hogy ha azt akarta, hogy szociális reformjait szabotázs nélkül keresztülvigyék, ehhez olyan erőteljes eszközre van szükség, amely tiszteletet parancsol.
Hitler nem szállt szembe a hadsereggel, de ügyesen elkezdte fölépíteni az SS-t. Nagy szüksége volt az SS-re, mert Hitler mindenekelőtt politikus volt; számára a háború a legutolsó lehetőség volt. Célja az volt, hogy meggyőzze az embereket, hogy megnyerje hűségüket, különösen a fiatal nemzedékét. Tudta, hogy a régi rendszerrel összekapcsolt hadsereg minden lépését ellenkezéssel kíséri.
És igaza volt. Magas rangú tisztek puccsot kíséreltek meg a demokratikusan választott hitleri kormány ellen. Ezt a müncheni összeesküvésként ismerik, és időben fölfedték. Ez 1938-ban történt. 1944. július 20-án pedig Hitler majdnem meghalt, amikor nemesi tisztek bombát raktak az asztala alá. Hogy ne izgassa föl a hadsereget, Hitler az SS-t a törvény és rend megtartásáért felelős szervezetté nagyította föl. Természetesen megvolt a német rendőrség, de Hitler nem bízott hűségükben. Az 150 ezer fős rendőrséget a weimari kormány állította föl. Hitlernek nemcsak arra kellett az SS, hogy felderítse az összeesküvéseket, hanem arra is, hogy reformjait védje. Ahogy eredeti 180 fős Leibstandarte egysége növekedett, más csapatokat is alapítottak, mint a Németország és a Germánia nevűt.
A hadsereg mindent megtett, hogy megakadályozza az SS toborzását. Hitler azzal szüntette meg a nehézségeket,
hogy a belügy- és nem a hadügyminisztérium végezte a toborzást. A hadsereg válasza az volt, hogy akadályozta a 18 és 45 év közötti férfiak behívását. A nemzetvédelemben a katonák négy évig szolgáltak, altisztek tizenkét évig és tisztek huszonöt évig.
Úgy gondolták, hogy ilyen rendelkezések csírájában fogják elfojtani az SS-be való toborzást. Az ellenkezője történt. Fiatal emberek ezrei siettek a toborzásra, a hosszú szolgálati idő ellenére, többen, mint amennyit föl tudtak venni. A fiatalság úgy érezte, hogy az SS az egyetlen fegyveres csoport, amely az érdekeit képviseli. A fiatal SS fiatal alakulatai érdekelni kezdték a közvéleményt. A jól szabott fekete egyenruhák mind több és több fiatalembert vonzottak. Az 1933-35-ig tartó két év alatt állandó eszmei csata volt a hadsereggel és az SS létszáma 8000 főre emelkedett.
Ebben az időben a Waffen (=fegyveres) SS név még nem létezett. Csak 1940-ben, a Franciaországi hadjárat után nevezték az SS-t hivatalosan Waffen SS-nek. 1935-ben csak SS-nek hívták őket. 8 ezer ember nem volt nagy szám egy 80 millió lakosú országban. Hitlernek mást is ki kellett találni arra, hogy megkerülje a hadsereget. Megalakította a halálfejes (=Totenkopf) védcsapatokat. Igazából ezek is az SS-hez tartoztak álruhában, de hivatalos feladatuk a koncentrációs táborok őrzése volt.
Mik voltak ezek a koncentrációs táborok?
Munkatáborok voltak, ahol a makacs kommunistákat dolgoztatták. Jól bántak velük, mert úgy vélték, hogy előbb-utóbb hazafiakká fognak válni. Két koncentrációs tábor létezett összesen háromezer emberrel. Háromezer a hatmilliós létszámú kommunista pártból. Tehát minden ezredik kommunista. A háború kezdetéig kevesebb lakójuk volt mint tízezer.
Így a Totenkopf csapat négy hadseregből állt. A megfelelő időpontban az SS-hez fog csatlakozni. A Totenkopf létszáma alacsony maradt a komplikált fölvételi tartalékok miatt, hogy ereje ne legyen föltűnő. A háború kezdetén a Totenkopf létszáma 40 ezer fő volt. 163 egységből állt. Időközben az eredeti Leibstandarte létszáma 2800 volt és az Anschluss (=Ausztriával való egyesülés) idején Bécsben egy negyedik hadsereget alakítottak ki.
Az SS-be belépett fiatalokat úgy képezték, ahogy a világ egyetlen másik hadseregében sem. Intenzív hadi és elméleti oktatásban vettek részt, de legszigorúbb a pszichológiai oktatás volt. Sokat és jól sportoltak. Mindegyikük jól szerepelt volna az olimpián. Az SS jó pszichikai szereplése az orosz fronton, amely a világot úgy meglepte, ennek a kiképzésnek volt az eredménye.
Ideológiai kiképzés is volt. Megtanulták, hogy miért küzdenek, hogy milyen Németország ébredt föl a szemeik előtt. Megmutatták nekik, hogy hogyan lett Németország erkölcsileg egységes az osztályok kibékítésével, és fizikailag hogyan egyesült az elcsatolt német területek visszaszerzése útján. Megtanították nekik, hogy ők rokonai minden külföldön élő németnek, a Lengyelországban, Oroszországban, Szudétaföldön és Európa más részein élőkkel. Megtanulták, hogy minden német egy etnikai egység része. A fiatal SS-tagokat két hadiakadémián oktatták, Bad Tölzben és Braunschweigban. Ezek az akadémiák teljesen mások voltak, mint a múltbeli félelmes barakkok. Az esztétikát a legmodernebb technológiával kombinálva ezeket százhektáros szép vidékek közepére tették.
Hitler ellenzett mindenfajta háborút, különösen a nyugat-európait. Eszébe sem jutott, hogy az SS részt vehetne ilyen háborúban. Az SS mindenekelőtt politikai erő volt. Hitler a nyugat-európai országokat egyedi kultúra hordozóinak tekintette, melyek szövetkezhetnek, de biztosan nem hódíthatók meg. Úgy érezte, hogy a nyugat-európai harc egy megnyerhetetlen polgárháborút eredményezne.
Hitler európai eszméje jóval megelőzte szomszédaiét.
Az 19114-18-as mentalitás, amikor kis országok harcoltak más kis országokkal kis földdarabokért, még létezett az 1939-es Európában. Ez nem állt a Szovjetunióra, ahol az internacionalizmus fölváltotta a nacionalizmust. A kommunisták soha nem kívánták Oroszország érdekeit szolgálni. A kommunizmus nem határolja le magát kis földterületek megnyerésére, hanem az egész világ uralmát tűzi ki céljául. Ez drámaian új szempont. A világuralomnak ez az elve volt megfigyelhető a vietnami, afganisztáni, afrikai és lengyelországi harcokban. Akkoriban ez teljesen új elv volt. A világ összes vezetője közül egyedül Hitler vette észre, hogy ez az elv minden nemzetet egyaránt fenyeget. Hitler még élénken emlékezett a leplezetlen kommunista pusztításra az I. világháború végén. Különösen Berlinben és Bajorországban a kommunisták idegen parancsnokság alatt államot alkottak az államban és majdnem megdöntötték azt. Hitler számára minden keletre mutatott. A veszély forrása a kommunizmus volt.
Amellett, hogy nem érdekelte Nyugat-Európa leigázása, Hitler jól tudta, hogy nem háborúzhat két fronton. Ekkor, ahelyett, hogy Hitlert hagyták volna, hogy legyőzze a kommunizmust, a szövetségesek azt a végzetes határozatot hozták, hogy megtámadják Hitlert. Az úgynevezett nyugati demokráciák szövetkeztek a Szovjetunióval, hogy bezárják és tönkretegyék Németország demokratikus kormányát.
A Versailles-i szerződés már minden oldalról amputálta Németországot. Úgy alakították ki, hogy az Németországot állandó gazdasági válságban és hadi impotenciában tartsa. A szövetségesek szerződések sorát kötötték Belgiummal, az újonnan létrehozott Csehszlovákiával, Jugoszláviával, Lengyelországgal és Romániával, (az úgynevezett kisantant - a fordító) hogy minden oldalról nyomást gyakoroljanak Németországra.
1939 nyarán Nagy-Britannia és Franciaország kormányai titokban teljes hadi együttműködési szerződésről tárgyaltak a Szovjetunióval. A tárgyalásokat Moszkvában tartották és Zsukov marsall írta alá a tárgyalási jegyzőkönyveket. A jegyzőkönyvek birtokomban vannak. Elképesztőek. Bennük van egy szerződés, amelyik garantálja Nagy-Britannia és Franciaország segítségét, ha a Szovjetunió megtámadná Németországot. Ha megkötik, a Szovjetunió rögtön támogatja az angol-francia csapatokat 5500 hadi repülővel és háttérben a teljes szovjet légierővel. 9 ezer és 10 ezer közötti számú tank is rögtön használható lett volna. Ennek fejében a Szovjetunió a balti államokat követelte és szabad utat Lengyelország felé. A tervet korai közös támadásnak nevezték.
Németország akkor még alig volt fölfegyverkezve. A francia tárgyalások nyilvánvalóvá tették, hogy a 10 ezer szovjet tank hamarosan szétverné a 2 ezer német tankot, de nem látták, hogy ezek valószínűleg nem állnának meg a francia határon. A brit kormány hasonlóképpen kész volt arra, hogy átengedje Európát a szovjeteknek. Látva a teljes körülzárást, Hitler még egyszer elhatározta, hogy saját békét köt a szovjet-brit partnerség másik oldalával. A brit és a francia kormányhoz fordult és formális béketárgyalásokat kezdeményezett. Kérésére támadásokkal és rágalmakkal válaszoltak. A nemzetközi sajtó olyan gyűlöletorgiát folytatott Hitler ellen, amely példa nélküli a történelemben. Kísérteties ezeknek az újságoknak az újraolvasása ma. Amikor Hitler hasonló békekötési szándékkal fordult Moszkvához, meglepte a szovjetek kívánsága, hogy békét akarnak kötni Németországgal. Sztálin a békeszerződést valójában nem a béke érdekében írta alá. Azért írta alá, hogy amíg Európa felőrli magát a háborúban, addig fölépíthesse katonai hatalmát. Sztálin valódi szándéka a szovjet hadvezetőség tárgyalásának jegyzőkönyvében található, mely szintén birtokomban van. Sztálin itt kifejezi szándékát, hogy akkor szálljon harcba, amikor Hitler és a nyugati szövetségesek megsemmisítették egymást. Sztálinnak az volt az érdeke, hogy időt nyerjen, amíg mások harcolnak. Elolvastam ezeket a katonai terveket és láttam, hogy hogyan archiválták őket. 1941-re Sztálin 10 ezer tankja 17 999-re nőtt és a következő évben 32 ezerre, azaz tízszer annyira, mint ahány tankja Németországnak volt. A légierő is 10:1 arányú lett volna Sztálin javára. Ugyanazon a héten, amikor Sztálin aláírta a szerződést Hitlerrel, 96 katonai repülőtér építését rendelte el a nyugati szovjet határon, és 180-at tervezett a következő évre. Stratégiája állandó volt: "Minél több nyugati erő áll egymással harcban, annál gyengébbek lesznek. Minél tovább várok, annál erősebb leszek." Ilyen meghökkentő körülmények között indult el a második világháború. Ezt a háborút a szovjeteknek ezüsttálcán kínálták.
Ismerve Sztálin előkészületeit, Hitler tudta, hogy a kommunizmus szemébe kell néznie, minél előbb, annál jobb. Hogy a kommunizmus ellen harcoljon, ehhez teljesen hű emberek kellettek, olyan emberek, akik egy ideológiát egy másik ideológiával küzdenek le. Hitlernek mindig az volt az elve, hogy az osztályok háborúja helyett az osztályok együttműködésére alapozzon.

folytatjuk...

Forrás: Journal of Historical Review, 3 évfolyam, 4. szám, 441-468 oldal

antidogma.hu