„Élni szabadságban, vagy azért meghalni merészen” – Jókai szerint ez a magyar virtus lényege. Óriásit tévedett a nagy magyar író. „Meghalni merészen…” Erre a gyerekes hősködésre fizettünk rá évszázadokon át. Emiatt vesztettünk területeket.

Az élet fontosabb, mint a hősködés.

Wass Albert már fölismerte ezt, ő már felfényesítette egy írásában a gondolatot: nem meghalni, hanem élni kell a hazáért. Magyarországért már meghaltunk annyian, hogy az „arany mezők, ezüst folyók hős vértől ázottak, könnytől áradók” – miként nemzeti operánkban zengik énekesek.

Élve kell harcolnunk a hazáért.

Magyarországot az egykori tűzzel-vassal való támadások után sokkal veszélyesebb fegyverrel: az aljassággal támadják hosszú ideje. Noha az aljassággal már IV. Bélának is meg kellett küzdenie Nyugatról, miközben Keletről vassal támadta hazánkat a tatár.

Most az aljasság a fő fegyver.

Az aljasság szabdalta körül hazánkat Trianonban is: hős katonáink előtte távol tartották az ellenséget, Muhi, Mohács nem jellemezte az első világháborút: itáliai völgyekben állt a front, távol az ősi magyar határoktól. A Tiszáig később csak az árulás hozta be az ellenséget.

„Nem akarok katonát látni” – mondta a hazaáruló.

Látott. Sok katona árasztotta el fővárosunkat is, csak ezek nem magyar egyenruhát viseltek. „Megszüntették a hadsereget!... Ezek a szemétládák!” – mondta egy belső beszélgetésben a Tanár úrként nevezett értelmiségi 2004 telén.

Ekkor szüntette meg a sorkatonai szolgálatot a szélsőség.

A hungarofóbia szétzilálni próbálta a magyar hadsereget, még a tankokat is elajándékozta egy mostani hazaáruló – hazaárulók már Mátyás királyt is gáncsolták, végzetesen is. A hazaárulás szégyenletes „hagyomány” volt sokáig.

Ma üzlet a hazaárulás.

Üzletelnek a hazánkkal szélsőségesek, ezt tették 1995-ben, amikor stratégiai közvagyont kótyavetyéltek el, ezt tették 2002-ben, amikor tengerentúli garnitúrákat vontak be a választások menedzselésébe, és 2010-ben, 2014-ben is megkísérelték ezt.

2014-ben tengerentúli ukázra ültettek be egy díszpintyet a parlamentbe.

Most egy nyugat-európai városból bombázza Magyarországot egy korrupt bűnbanda. Fegyverük az aljasság. El akarják tüntetni a magyar etnikumot a földkerekségről – ezen elődeik már régen ügyködnek. „Nem hiba, hanem eredmény” – mondta e kísérletek következményéről egy nagy építész.

Biológiai fegyverrel akarják elárasztani hazánkat.

Olyan anyagot próbálnak Magyarországra zúdítani, amely ellenséges Mátyás király, Rákóczi, Petőfi szellemi hagyatékával, amely kisavazná nyelvünket a térségből, s amely fizikailag is irtaná a Szent István-i örökség képviselőit e lángoktól ölelt országban.

Korruptak.

Megvette őket egy sötét szervezet, amely évszázadok óta buzgólkodik – s ezt ki is mondja – a családok és a nemzetállamok felszámolásán, és – elsősorban – a Katolikus Egyház szétmállasztásán. elpusztításán, emlékének beszántásán és sóval behintésén.

Korrupt gazemberek törnek hazánkra – aljassággal.

Kézi fegyverük az idehaza megvett manipulátori tömeg. A külföldről busásan megfizetett hazugsággarnitúrák, amelyek képernyőt kapnak, újságfelületet terjeszkednek el, kibertérben zsibongnak, erkélyre másznak, hepciáskodnak.

Mind hazaárulók.

Ám erre még büszkék is. Törvény már nem bünteti a hazaárulást, külföldről azonban jól megfizetik. Az emberiség selejtje erre is felbérelhető. Ezek a selejtfigurák hőzöngenek az elektronikus sajtóban, hisztériáznak az utcán, hazudnak nem kormányzati organizációkban.

Ellenük szellemi eszközökkel kell védekezni.

Leleplezni korruptságukat: azt, hogy külföldről fizették meg őket, arra bérelték fel őket, hogy szétverjék a magyar társadalmat, ellopják a magyar állam vagyonát, és a szélsőséges hungarofóbokhoz juttassák a magyar társadalom földjét, vizét, érzékeit.

Bűnözőkről van szó.

Ezek ellen a mindennap gyakorolt demokrácia védheti meg a fiatalokat, a magyar gyerekeket. A demokráciát nem lehetett 1990 tavaszán „bevezetni”: azért mindennap küzdeni kell. Azt minden nap gyakorolni kell.  Erre csak élő emberek képesek.

Ezért nem merészen meghalni kell. Hanem életben kell maradni.