Azt már eddig is tudtuk, mert maga a New York Times írta meg, hogy az Egyesült Királyság egyszerűen nem tud meglenni indiai szakácsok nélkül, elvégre az ételreceptek mint olyanok nem léteznek ugyebár. (Britons Perturbed by a Troubling Shortage of Curry Chefs, nytimes.com, 2015. november 4.) Nyilvánvalóan az a megoldás, hogy újabb pakisztáni, bangladesi és indiai milliókat kell importálni a szigetországba. Hogyan is lennének képesek a britek túlélni indiai konyha nélkül? Sehogyan, ez teljesen világos. Annál is inkább, mert közvélemény-kutatások szerint a csirke à la tikka masala egyenesen a kedvenc nemzeti ételük.

Márpedig a konzervatív kormány bevándorlást korlátozó intézkedései súlyos szakácshiányhoz vezettek. A lapban megszólaltatott bangladesi szakember szerint a 12 500 britanniai curryétterem egyharmadát fenyegeti bezárás, mert „a fiatalabb, tanultabb és asszimiláltabb ázsiai britek vonakodnak átvenni a családi bizniszt a kimerítő munkaórák és az alacsony fizetés miatt”. Lefordítva: folyamatos megszállóáradatra van szükség az indiai szubkontinensről (is) az idők végéig, mert a már helyszínen tartózkodó milliók közül lehetetlen néhány ezret találni az indiai éttermek zavartalan működtetéséhez. Teljesen észszerű, nemde?

Mindezt az egyik konzervatív honatya – saját kormánya restriktív bevándorláspolitikáját bírálva – azzal a felülmúlhatatlanul bölcs szentenciával fejeli meg, miszerint „a bevándorlás miatt van tikka masalánk, és a curry azt bizonyítja, hogy a bevándorlás nem jelent fenyegetést Britannia »összetartozó társadalmára« nézve”. A pakisztáni és bangladesi bűnbandák által rendszerint csoportosan megerőszakolt brit fehér lányok ugyan a „társadalmi kohézió” sajnálatos járulékos veszteségei, de ez szóra sem érdemes ahhoz képest, hogy – szintén a New York Times szerint – „a brit fogyasztók egyre inkább autentikus kosztot akarnak, amely tükrözi India kulináris sokféleségét és kifinomultságát…”

Ami a „kifinomultságot” illeti, India köztudottan hagyománytisztelő lakosságának a többsége mindmáig makacsul ragaszkodik a – kifinomultan mondva – „plein air defekáció” ősrégi szokásához, vagyis a természet lágy ölén végzi el a nagydolgát, gyakran csoportosan, rituálészerűen. Narendra Modi kormánya igyekezett ugyan változtatni ezeken a kőkorszaki állapotokon, és több százezer illemhelyet létesített országszerte, a vidéki lakosságnak azonban a jelek szerint nem fűlik a foga az új módihoz, és az is előfordult, hogy a házaikba telepített toaletteket egyszerűen lerombolták. (UP villagers prefer open fields, razr Swachh loos, indiatimes.com, 2016. január 14.)

Mindez csak azért érdekes, mert a világ legnépesebb demokráciájából a Nyugat legrégebbi demokráciájába özönlő magasan kvalifikált szakemberek (atomfizikusok, agysebészek, curryszakácsok, szoftverfejlesztő mérnökök stb.) vagy tanulni vágyó fiatalok között teljesen logikusan akadnak olyanok is, akik az előbbi népszokásukat (a lényegét nem érintő nüansznyi változtatással) gyakorolni akarják az új hazájukban is, amely azonban eléggé el nem ítélhető módon – és persze nyilvánvaló rasszista beidegződésből – nem értékeli kellőképpen ezt a fajta „kulturális színesítést”.

Legalábbis erre utal a Strathclyde-i Egyetem Technológiai és Innovációs Központjának a felhívása, amely a helytelen WC-használatra figyelmezteti a diákokat, mivel „gyakran a szemeteskosarakba, a tusolókba és hasonló helyekre kakálnak [sic]”, holott „erre a speciális célra toalettek állnak rendelkezésre”. Hihetetlen! Micsoda undorító fasiszta követelés ez, amely megpróbálja korlátozni a szent és sérthetetlen emberi jogokat egy elnyomó társadalmi rend nevében! Ráadásul ez az egyediség kétségtelenül azoknak a briliáns elméknek a védjegye, akik éppen ahhoz a technológiai innovációhoz nyújtanak felbecsülhetetlen hozzájárulást, amely az egyetem célja. A szemeteskosarakban talált ürülék a szükséges etapot jelenti krea­tív megoldások megtalálásához a holnap problémáira, mint például az utolsó fehér elnyomók kiiktatása, milliárdnyi klimatikus menekült beáramlása stb.

„Minden testi végterméket, akár folyékony, akár szilárd, és a WC-papírt a WC-be kell dobni, mert noha (az egyetem) nagyra becsüli multikulturális népességét és a különböző országoknak különböző szokásaik vannak, itt nálunk az elfogadott gyakorlat kizárólag a WC használata.” Aki ezt megfogalmazta, az nyilvánvalóan csak egy gyalázatos rasszista lehet. Először is hogyan merészeli azt feltételezni, hogy nem fehér brit diákok a tettesek? Másrészt igyekszik eltántorítani a lelkes britnél is britebb kulturális színesítőket vibráló és elbűvölő folk­lórjuk kifejezésétől (miközben az angol kultúra olyan unalmas és egyhangú). Szerencsére az egyetem utóbb bocsánatot kért a felhívás miatt, mert az „olyan nézeteket tartalmazott, amelyek teljesen ellentétesek intézményes értékeinkkel”, és garantálja, hogy „minden jövőbeli kommunikáció illendő lesz, és az ethoszunkkal megegyező”. (Univer­sity blames foreign students for pooing in showers and dustbins, telegraph.co.uk, 2017. június 12.)

Képzeljük csak el annak az őshonos egyetemista lánynak az örömét és meghatottságát, amint észrevesz egy idegen zsenit mély koncentrációba merülve, meztelen ülepével egy szemeteskosár fölött! Hála az egyetem mérhetetlenül bölcs és felvilágosult vezetésének, ettől a felemelő érzéstől a jövőben sem lesz megfosztva. Már csak az marad hátra, hogy a brit kormány bebörtönözzön minden ronda-gonosz-náci-fasiszta-rasszistát, aki esetleg megzavarná eme egzotikus népszokások maradéktalan érvényesülését, és akkor az Egyesült Királyság valóban az a multikulti paradicsom lesz, ahová majd szívesen özönlenek Indiából kultúrát színesíteni nemcsak curryszakácsok, hanem szoftverfejlesztő mérnökök is.

Kár, hogy ez utóbbiakról nemrég kiderült, hogy – a bevándorláspárti lobbi által a szakértelmükről költött legendák ellenére – kevesebb mint az 5 százalékuk felel meg a nemzetközi szakmai követelményeknek. (95% of Indian engineers do not know basics of coding. How will Indian IT firms compete?, catchnews.com, 2017. április 20.) Oda se neki! Legfeljebb majd átképezik magukat curryszakáccsá, és így legalább megoldódik a britek egyik leg­égetőbb problémája.

Gazdag István -]]> www.demokrata.hu]]>