Fogadjuk el. Mindnyájan azok vagyunk: a génjeinkbe kódoltan. Ez alól a biológiai törvényszerűség alól a fajkeveredés apostolai, az antirasszizmus agitproposai sem jelentenek kivételt, etnomazochistává agymosott birkanyájukról nem is beszélve. Mindennapi társadalmi viselkedésünkben számtalan tanújelét adjuk ösztönös rasszizmusunknak. Ezt bizonyítja többek között a fehérek menekülése a nyugati metropoliszok egyre „színesebb” belvárosaiból (az ún. white flight), a szegregált fehér magániskolák léte, a vegyes fajú párkapcsolatok és házasságkötések – a hollywoodi filmekben reklámozott „PC-etalonhoz” képest – viszonylag elenyésző száma stb. Ami pedig a harmadik világból a fehér országokba özönlő új honfoglalókat illeti, civilizációs normáik alapján ők képviselik a rasszizmus netovábbját.

Már a fehérek mostani nemzedéke is kaphat némi ízelítőt a globalista rendszergazdák boszorkánykonyhájában kifőzött multikulturális projekt „áldásaiból”, amely azonban a gyermekeikre nézve végzetesnek ígérkezik. A legrosszabb esetben ugyanaz lesz a sorsuk, mint az észak-amerikai indiánoké, és rezervátumokba kényszerített egzotikus fehér diaszpórákat fognak alkotni egy „fekete” tengerben. Hogy ez a feltételezés csak apokaliptikus fantazmagória lenne, félnótás konspiracionisták minden alapot nélkülöző képzelgése? Nos hát, a kulturbolsevista társadalommérnökség utópiáinak „tudományos” alátámasztására használt szociológiával ellentétben – amely jellemző módon az emberfajok létezését is tagadja, „társadalmi konstrukciónak” minősítve azokat – a demográfia egy egzakt tudomány, és ha a jelenlegi tendencia fennmarad, akkor néhány évtizeden belül a nyugat-európai nagy népességcsere törvényszerűen bekövetkezik. Az afrikaiak, akik a fehér orvostudománynak köszönhetően a történelemben példátlan népességrobbanást produkálnak, szó szerint meg fogják szállni földrészünket. Ez a nyulakéhoz hasonló reprodukciós stratégia jelenti a legnagyobb fenyegetést az európaiak jövőjére nézve, akik ennek ellenére készek nagylelkű (és minél nagyobb az allogén megszállók nagycsaládja, annál nagylelkűbb) szociális segélyekkel szubvencionálni a saját lecserélésüket. Miközben az afrikai porfészkek patriarchái egész háremeket tartanak fenn feleségekből, a „betevő” asszony nélkül maradt fiatal férfiak Európába özönlenek ön- és fajfenntartásuk reményében. Nem éppen szívderítő perspektíva, ha tekintetbe vesszük az afrikaiak civilizációs „vívmányait”, hiszen Fekete-Afrikát még napjainkban is kizárólag a nyugati humanitárius segítség és a fehér ember know-how-ja gátolja meg abban, hogy visszaessen a civilizációs fejlettségi szintjének megfelelő (írott nyelv, naptár, háziállatok, mezőgazdaság, fémmegmunkálás nélküli) történelem előtti korszakba.

A raszializmus – amely pusztán konstatálja az emberfajok létezését, de a rasszizmustól eltérően nem állít fel köztük hierarchiát – nem egy hiedelem vagy egy ideológia. A tudománynak kell eldöntenie, hogy az a nevetséges állítás, miszerint „a bőrszín kivételével a fajok azonosak”, megfelel-e a valóságnak. Márpedig a tudomány már régóta kimondta, hogy a bőrszínen túl a fajok közötti különbségek a csontváz felépítése, a koponya alakja, az agy térfogata, a hormonális szint, az intellektuális képességek (IQ-szint) stb. tekintetében is nyilvánvalóak. Tudományosan tehát eldőlt a vita. Azokat, akik tagadják ezt a realitást, ugyanúgy kellene kezelni, mint az antievolucionistákat. Valójában a faji egalitarizmus csak a kreacionizmussal kompatibilis, mivel az evolúciós elmélet szerint a különböző környezetben kifejlődött csoportok szükségképpen különböző fejlettségi szintre jutnak. Csak egy mindenható isten teremthetett volna spontán 6000 éve azonos embereket az Északi-sarktól a Déli-sarkig. A faji egyenlőség egyfajta misztikus hiedelem, amely udvari ideológusok lobotomizált agyából pattant ki politikai megrendelésre. A tragédia az, hogy a szaktudósok kivonultak a nyilvános vitából. Hivatásuk gyakorlása közben az orvosok, biológusok, genetikusok persze különbözőképpen kezelik a fajokat, mert a valóság megköveteli tőlük, de a szakterületükön kívül szavuk sincs a témában. Kompetens szakértők szakmai állásfoglalásai helyett dilettáns politikai komisszárok ex cathedra kinyilatkoztatásai uralják a közbeszédet, akik mind átestek a humán tudományos karokon gyakorolt szisztematikus agymosáson, egyfajta kötelező beavatási szertartásként mindenki számára, aki napjaink átpolitizált tudományos közegében szakmai karrierre vágyik. Ezek a trockista-marxista propagandatanszékek egy olyan értelmiség kitenyésztésén ügyködnek, amely képes lenne megmagyarázni a hatvanas évek óta de facto hatalmon lévő progresszista ideológia nyilvánvaló kudarcát, képzeletbeli fasisztákat kárhoztatva miatta.

Akárcsak a kommunisták, akik szentül hitték, hogy a kommunizmus azért nem működik, mert több kellene belőle, napjaink liberálisai is meg vannak róla győződve, hogy még több multikulturalizmussal, politikai korrektséggel, feminizmussal, „toleranciával”, bevándorlással a dolgok jobban fognak menni, holott az utóbbi fél évszázad éppen az ellenkezőjét bizonyította. A mágikus gondolkodás iskolapéldájával állunk szemben. Ideológiájuknak, amely olyan szép elméletben (ahogyan egyébként a kommunizmus is), folyamatosan ellentmond a gyakorlat, de ez nem gátolja meg őket abban, hogy vakon higgyenek benne. Ami a történelem örökös birkáit illeti, ők majd csak akkor fognak észhez térni, amikor a korszellem (Zeitgeist) elrendeli, hogy normális dolog jobban szeretni az övéiket, mint a „másokat”. Most még a jobboldal ebben a kérdésben is állandó defenzívában van, mert az évtizedek óta tartó liberális médiapropaganda hatására a közvélemény – legalábbis Nyugat-Európában – automatikusan a „Gonosz” táborába sorolja a nacionalizmust. Ezt a tényállapotot megváltoztatni sziszifuszi vállalkozás, de mint a Brexit és Trump győzelme is mutatja, nem teljesen reménytelen. Ha majd a nonkonformista gondolkodók egy kritikus tömege „rehabilitálja” a nacionalista eszméket, minőségi ugrás fog bekövetkezni, és a közvélemény hirtelen tábort vált. Mert a történelem mindig megismétli önmagát.

Gazdag István - ]]>www.demokrata.hu]]>