A társadalmi pluralizmus (etnikai, vallási és faji különbözőségek) növekedése összefügg a kollektív erőszak kockázatának növekedésével. (Rudolph J. Rummel, Is Collective Violence Correlated with Social Pluralism?, Journal of Peace Research, 1997. május) „Az etnikai nepotizmus az a közös interkulturális háttértényező, amely az etnikai konfliktusok tartósságát táplálja a világon, amíg csak etnikailag megosztott társadalmak vannak.” (Tatu Vanhanen, Ethnic Nepotism as a Cross-Cultural Background Factor of Ethnic Conflicts, Open Journal of Political Science, 2014. július) J. P. Rushton genetikai hasonlóságról szóló elmélete (GST) – amely szerint az emberek azokat részesítik előnyben, akikben genetikai hasonlóságot észlelnek – segít megmagyarázni, hogy az egymással szoros közelségben élő különböző etnikumok miért szaporítják az etnikai konfliktusok számát, és miért fokozzák az etnikai nepotizmust, vagyis miért részesítik előnyben sajátjaikat az idegenekkel szemben. (Salter & Halper­ding, J.P. Rushton’s theory of ethnic nepotism, Personality and Individual Differences, 2013. július)

Egy orosz–amerikai tudományos elemzés szerint a jelenlegi népesség genetikai változatossága jelentős mértékben hozzájárult mind az általános, mind az etnikai konfliktusok gyakoriságához, előfordulásához és kezdetéhez a társadalomban az utolsó fél évszázad folyamán. Ráadásul a genetikai változatosság alapján nagy valószínűséggel megjósolható a társadalmi nyugtalanság intenzitása és a csoportokon belüli viszálykodás előfordulása is. (Arbatli, Ashraf & Galor, The Nature of Conflict, NBER, 2015. április) A Michigani Állami Egyetem szociológusai társadalomtudományi adatokon alapuló komputermodellezéssel arra az (egyáltalán nem meglepő) eredményre jutottak, hogy vegyes etnikumú lakókörnyezet és társadalmi kohézió együtt nem létezhet, vagyis etnikailag minél színesebb egy lakónegyed, társadalmilag annál kevésbé összetartó – és vice versa. Ennek megváltoztatására irányuló minden politikai próbálkozás tehát eleve vesztett ügy, az emberek ugyanis szokás szerint olyanokkal tartanak fenn kapcsolatokat, akik fajilag, vallásilag, társadalmi státuszukat tekintve közel állnak hozzájuk. (Study Asks: Is a „Better World” Possible?, msutoday.msu, 2013. november 18.) Egy amerikai adatokra is támaszkodó brit tanulmány szerint adott lakókörnyezetben a különböző etnikumok egymáshoz viszonyított számaránya és genetikai távolsága nagymértékben befolyásolja társadalmi integrációjuk és egymás mellett élésük sikerességét.

Megfigyelhető ugyanakkor, hogy azok a kisebbségi csoportok, amelyek elértek egy bizonyos „kritikus tömeget”, és amelyek kulturálisan távol állnak a többségi kultúrától, elkezdenek különválni a többségtől (önszegregáció), együttműködőbb helyett megosztottabbá téve a társadalmat. (Advani & Reich, Melting pot or salad bowl: the formation of heterogeneous communities, ifs.org.uk, 2015. október) Amerikai internetes társkeresők párválasztási preferenciái nyilvánvalóvá teszik, hogy legkevésbé a fehérek nyitottak a más rasszúakkal való kapcsolatra, és hogy – a feketéktől eltérően – az ázsiaiak és a spanyol ajkúak is a fehérekéhez hasonló faji kirekesztési mintákat tanúsítanak. A kutatási eredmények implicite azt is bebizonyítják, hogy a négerekkel való randizást nemcsak a fehérek tartják társadalmilag degradálónak, hanem az ázsiaiak és a latinók is. (Belinda Robnett, Patterns of Racial-Ethnic Exclusion by Internet Daters, Social Forces, 2011. március)

Amerikában egyre inkább a faji, etnikai és kulturális identitás válik a politikai választás legfőbb mozgatórugójává, vagyis ahogy nő a faji-etnikai változatosság, úgy válik a politika egyre inkább törzsi jellegűvé. Ennek egyik megnyilvánulásaként a fehér adófizetők azért ellenzik a szociális segélyezést, mert úgy vélik, hogy „az adókkal arra kényszerítik őket, hogy olyasmiért fizessenek a feketék javára, amit sokan közülük nem engedhetnének meg a saját családjuknak”. (Racial Identity, and Its Hostilities, Are on the Rise in American Politics, nytimes.com, 2016. január 5.) Hollandiai középiskolások körében végzett felmérések kimutatják, hogy a fiatalok sokkal inkább az azonos rasszúak közül választanak maguknak barátokat, mintsem más rasszokhoz tartozók közül, és ez a tendencia egyaránt jellemzi az őshonosokat és a bevándorlókat. (Anke Munniksma et al, The Impact of Adolescents’ Classroom and Neighborhood Ethnic Diversity on Same- and Cross-Ethnic Friendships Within Classrooms, Journal of Research on Adolescence, 2017. március)

A globalizáció és az internet növeli az emberi sokszínűség közelségét, következésképpen az emberek közötti ellenségességet is. A tudósok a „környezet tönkretétele” (environmental spoiling) névvel illetik a jelenséget, lényegében arra utalva, hogy minél közelebb kerülnek egymáshoz a különböző faji-etnikai csoportok, annál nehezebbé válik elkerülniük egymás irritáló szokásainak a nyilvánvalóságát. A közelség szembetűnővé teszi a különbözőségeket. Nem csoda, hogy általában annál jobban szeretjük az idegeneket, minél kevesebbet tudunk róluk, amint azt Michael Norton, a Harvard Egyetem pszichológusa egyik 2007-ben készült tanulmányában empirikusan is bizonyította. (How tech created a global village – and puts us at each other’s throats, bostonglobe.com, 2017. április 21.)

Összefoglalva: a kulturális és faji-etnikai tarkaság több erőszakot, összetűzést és széthúzást, kevesebb jólétet, bizalmat és összetartást eredményez. A bevándorlás összes káros következménye megjósolható volt, utólag pedig tudományosan bizonyított, tehát minden fehérellenes erőszakos cselekmény úgy tekinthető, mintha maguk az uralkodó klikk tagjai követték volna el azokat. A meggyilkolt európai fehérek vére az ő kezükhöz tapad, a megerőszakolt európai fehér nők könnye az ő lelkükön szárad. Történelmileg mit érdemelnek azok a vezetők, akik ilyen nyíltan elárulják a saját fajtájukat? Erre a költői kérdésre az olvasók képzeletére bízom a választ. 

Gazdag István - ]]>www.demokrata.hu]]>