Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
64d94a9e8a0bfb413909de4d7a2c9425.jpg

Antidogma - A kapitalizmus önpusztítása I. rész

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A kelet-európai kommunista rezsimek bukásának természetes ellenhatásaként a kapitalizmus egy legyőzhetetlen rendszer aurájával ruházta fel önmagát, mint amely úgymond bőséget és demokráciát teremt, és immáron örök időkre szól.

Végül azonban a jelenlegi gazdasági krízis még a szabadpiac legfanatikusabb hívei közül is sokakat rádöbbentett arra, hogy talán mégsem ilyen szép a leányzó fekvése.

Valójában ugyanis a kapitalizmus több történelmi tényezővel is állandó hadilábon áll: először is a demokráciával, azután a prosperitással és végül – a rendszer skizofréniájának bizonyítékaként – önmagával.
Kezdjük a demokráciával. Az Egyesült Államokban szívesen hangoztatják, hogy kapitalizmus és demokrácia lényegében egy sziámi ikerpár, innen a „kapitalista demokrácia” fogalom, noha az amerikai történelem éppenséggel azt bizonyítja, hogy a kapcsolatuk legtöbbször konfliktusos, sőt antagonisztikus volt. Amint azt Louis Brandeis, az amerikai Legfelsőbb Bíróság tagja a múlt század húszas éveiben mondta, „ebben az országban vagy demokráciánk lehet, vagy hatalmas vagyonkoncentráció egy kisebbség kezében, de a kettő együtt nem megy”, ezzel érzékeltetve, hogy a fináncoligarchia nem híve, hanem ellensége a demokráciának.
 

Magát az amerikai alkotmányt is olyan befolyásos és „jó családból” való (értsd: vagyonos) emberek szerkesztették, akik 1787-ben azért gyűltek össze Philadelphiában, hogy elismételjék és kodifikálják fenntartásaikat a demokrácia káros, merthogy egyenlősítő hatásaival szemben.

Így aztán az általuk létrehozott dokumentum távolról sem demokratikus, sőt a beépített kontrollok, vétók és követelmények halmazán keresztül sokkal inkább a népakarat elfojtására szolgált.

Az amerikai köztársaság kezdetén a vagyonosok és az elitek a magántulajdonláshoz kötötték a választás és választhatóság jogát, és szembeszálltak a jelöltek közvetlen megválasztásával (az úgynevezett elektori kollégiumok rendszere még manapság is érvényben van, és az amerikai elnököt is közvetett szavazással választják meg), majd évtizedeken keresztül megakadályozták e jogok kiterjesztését egyes hátrányos helyzetű csoportokra, mint amilyenek a munkások, a bevándorlók, a faji kisebbségek és a nők.

A Nyugat „mintademokráciájában” a konzervatív erők manapság sem tűrik a fair játékot, és élből elutasítják az olyan igazságosabb választási módszereket, mint az arányos képviseleti rendszer, miközben különböző jogi, adminisztratív és bürokratikus korlátokat állítanak az állampolgárok akaratnyilvánítása elé, akár a választási névjegyzékre való feliratkozást megnehezítő procedúrákkal, az ilyen listákról való önkényes törlésekkel vagy a „véletlenül” mindig a retrográd jelöltek javára „tévedő” elektronikus szavazatszámlálással.

Az is megesik, hogy egyszerűen betiltják a radikálisabb hangvételű, például „több” vagy „közvetlen” demokráciát követelő kiadványokat, alkalmasint pedig karhatalmi erők bevetésével nyomják el a tiltakozó megmozdulásokat, mint legutóbb a Minnesota állambeli St. Paulban, a Republikánus Nemzeti Konvenció alkalmával. A konzervatív plutokrácia a demokrácia olyasféle szociális vívmányait is igyekszik aláásni, mint a közoktatás, az egészségbiztosítás, az egészséges környezethez, biztonságos munkavégzéshez és a magánélethez való jog, az állam és az egyház szétválasztása vagy az abortuszhoz való jog.

Már régóta köztudott, hogy a két magánszektor, a tőke és a munka konfliktusaiban az állam sohasem semleges. Az államhatalom – rendőrségével, milíciáival, törvényeivel és törvényszékeivel – egyértelműen a tőkések oldalán áll, és ebből az következik, hogy a kapitalizmus nemcsak egy szimpla gazdasági rendszer, hanem egy társadalmi rend is, amely a vagyonosok érdekében eleve meghamisítja a demokrácia játékszabályait. A kapitalista vezetők mindig a demokrácia apostolainak mutatkoznak, noha gyakorlatilag mindig és mindenhol megrontják azt.

Minden olyan nemzet, amely nem teremt „kedvező keretet a beruházásoknak”, vagyis igyekszik földjeit, munkaerejét, természeti kincseit és piacait a multinacionális cégek uralmán kívül a saját fejlődésének fenntartani, azt kockáztatja, hogy fenyegetésnek minősítik az USA nemzetbiztonságára nézve.

A multik Amerikája számára a demokrácia nem akkor jelent problémát, ha megbukik, hanem akkor, amikor túlzottan is jól működik, lehetővé téve a népnek egy igazságosabb és elviselhetőbb társadalmi rend felé való haladást, csökkentve a vagyonosok és a nincstelenek közötti szakadékot. Ilyenkor a demokráciát fel kell forgatni dezinformációkkal, médiaömlengéssel (media puffery), trükközött szavazási eredményekkel és persze politikailag többé-kevésbé elfogadható jelölteket befuttató álgyőzelmekkel.

Akárcsak a demokrácia, a prosperitás sem számít a nagytőkések szívügyének. Bolygónk nagy része kapitalista, és nagy része nem mondható sem jómódúnak, sem különösebben demokratikusnak. Elég csak a kapitalista Nigériára, Indonéziára, Kolumbiára, Egyiptomra vagy Pakisztánra gondolunk, a „szabad világ” (vagy inkább „szabadpiac”) egyéb területeiről nem is beszélve.

Egy jómódú, politikailag öntudatos, életszínvonalára igényes és szabadságjogait határozottan védelmező népesség nem éppen az az eszme, amelyet a multik az ideális munkaerőről alkotnak maguknak. A kapitalista befektetők jobban szeretik a szegény népességeket, mert minél szegényebbek, annál keményebben dolgoznak alacsonyabb fizetésért, és annál kevésbé képesek megvédeni magukat a kizsákmányolás ellen.

A „szabad kereskedelem” világában a milliárdosok száma eddig sohasem tapasztalt sebességgel növekszik, ugyanakkor a nyomorban élők tömege gyorsabban nő, mint a világ népessége. A nyomor akkor terjed, amikor a vagyon felhalmozódik. Vegyük csak az USA példáját. Az utóbbi évtizedben, miközben rekordsebességgel bukkantak fel óriási vagyonok, hatmillió újabb amerikai került a szegénységi küszöb alá, a családonkénti átlagjövedelem legalább 2000 dollárral csökkent, a háztartások adóssága megkétszereződött, több mint hétmillió amerikai elvesztette az egészségbiztosítását, több mint négymillió a nyugdíját, és milliók váltak hajléktalanná, mert nem tudták tovább fizetni az otthonaikra felvett jelzáloghitelek törlesztőrészleteit.

(folytatjuk)

Gazdag István, demokrata

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Egészség (50) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (702) Nézőpont (1) Sport (729) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Tv fotel (65) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Politika (1582) Vetítő (30) Jobbegyenes (2778) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Tereb (146) Mondom a magamét (7501)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>