Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
615cb9571ae74a88bd2417ff4efb78d5.jpg

Kritika – Salt

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Elmentünk, mert Angelina Jolie játszik benne, vártuk, mert azt hittük jó film lesz. Nos, nem az lett, és Angelina sem váltotta meg a világot benne. Olvassátok el a véleményünket, de nem lesz köszönet benne talán.

A film után éreztem azt, hogy olykor tényleg minden szarra elmegyek, pedig nem kellene. Az előzetesek sem vettek már meg, és a kezdeti lelkesedésem is csökkent, de azért látnom kellett, hogy Angelina Jolie mit fog alkotni ebben a moziban. Azon kívül, hogy háromszor változtatta meg a haját, és agyonvert ügynökből, rohanó MacGyver lett, semmi jót nem tudnék mondani. Pedig úgy mentem neki, mint a Szupercsapatnak, minimális igénnyel és elvárással. De ami ott tetszett és kikapcsolt, az itt csak szenvedésre késztetett.

A történet ha nem is késztet öngyilkosságra, okoz némi fejfájást, közben meg rájövünk, hogy lenne benne értelem, de nagyon gyerekesen oldják meg a fordulatokat. Az előzetesből kiderül, hogy Salt orosz ügynök, aki CIA-nál épült be, álcáját azonban felfedik és menekülnie kell. Jobban mondva valami más kerül a középpontba, de ezt az előzetes elfelejti közölni, menjünk el a moziba, higgyük azt, hogy egy rohanó, kémes, akciós valamit fogunk az arcunkba kapni. Helyette viszont teljesen más kerül a középpontba. Ráadásul Jolie játékának változatossága is csak abban merül ki, amit már korábban mondtam, kap három teljesen más frizurát.

Ismerős arcok is feltűnnek azért Jolie mellett, mint pl. Liev Shreiber, de egyszer sem tudjuk igazán eldönteni, hogy hova haladunk. Salt minden egyes lépését hülyeségnek, vagy érthetetlennek tartjuk, csak nagyon kevés cselekedete nyeri el végső értelmét. És az őt üldöző ügynökségek is pocsék munkát végeznek. Erősen B mozi, erősen B akcióval. Fogadjuk el, írjuk le végre, és ne erőltessük: Jolie kinőtt az akciós szerepből. Nem áll jól neki, a drámázás viszont még biztosan menne, bár nem tudom mennyi érzelmet tudna az arcán megjeleníteni. Itt nem ment neki, igaz nem is nagyon volt rá szüksége.

Értékelés: Salt - 4/10

Bár, és szembe köpöm kicsit saját magam, a történet egészét nézve, lenne benne egy minimális fantázia, de a megvalósítás nagyon elcsúszott. Nincs benne jó rész, sem a mese, sem a jelenetek, sem az akció nem képes egy kis izgalmat, derültséget vinni az emberbe. Egyszerűen leírva, kimondva, ez egy szar film, ami erősen súrolja az egyszer nézhető határát, de talán ide Angelina Jolie neve repíti át.

 teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (543) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Jobbegyenes (2898) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (8038) Kultúra (9) Történelem (18) Politika (1582) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Gazdaság (724) Sport (729) Flag gondolja (38) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Belföld (11) Autómánia (61) Vetítő (30) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Heti lámpás (342) Mozaik (83) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>