Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
b38070d8c5031863d5c2b8527076647b.jpg

Ez történt Hollywood-ban…XXIV.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ahogy ígértük már azt a múlt héten, jöjjön egy visszatekintés októberre bevételi szempontból, egy moziajánló novemberre, és az ígért Kick Ass előzetes, illetve poszterek. 

Box Office: Október 

Bevezetőnek most sem jutott eszembe semmi frappáns. Találkoztatok már ezzel a rovattal, röviden összeszedjük hetekre lebontva az adott hónap aktuális bevételeit. Beszélve egy kicsit a bukásokról, na meg persze a sikerekről is.
 
Október első hétvégéje rögtön hozott egy nagyobb sikert, aprócska meglepetést. Én semmiképpen sem gondoltam, hogy a Zombieland majd ilyen szép bevételeket fog hozni, de nem is én ülök ott, hogy ezt előre jól megjósoljam. Mindenesetre nyitásnak zsebelt 24 millió dollárt, amivel rögtön be is hozta a hivatalos költségeket, azóta meg hozzápakolt még egy keveset az összeghez, így már 73 milliónál tart. A nemzetközi bemutatók még nem indultak be mindenhol, így itt még "csak" 10 milliót sikerült gyűjteni, de már az amerikai bevételekből behozta az legkevésbé sem ablakon kidobott pénzt. Említsük még Drew Barrymore rendezte Whip it -et, amelynek nem igazán jött össze az áttörés. Jelenleg is három millióval marad el a 15 milliós költségektől.
 
A második hétre egy film maradt, a Couplres Retreat, ami nekem egyáltalán nem jött be. De mint már korábban is mondtam, és ez is ehhez tartozik, nem az én véleményem/sejtésem befolyásolja a bevételeket (*vigyorog*). Mondom ezt azért, mert a film kezdésként nyitott 34 millióval, de ezt azóta szépen feltornászta 96 millióig. Ráadásul nálunk is elég nagy siker lett, gondolom más országokban is, így a nemzetközileg begyűjtött 21 millió dollár még jócskán növekedni fog. Vince Vaughn örülhet tehát, mert a film összedobására begyűjtött 70 millió dollár megtérülni látszik.
 
 
A harmadik héten jött a csoda, amire szerintem nagyon kevesen számítottak. Mielőtt még erről írnék, jöjjenek a nagyobb bemutatók: bemutatkozott a Where The Wild Things Are. Amely film azért elég nagy hype-nak örvendhetett, meg ment is a duruzsolás körülötte, viszont a bevételi adatok nem igazolták ezt. Az RT szerinte "fresh"-nek titulált alkotás, a maga 70%-val, 32 millió dollárt gyűjtött össze, és ezt "csak" 69-re tudta feltornázni az eltelt idő alatt. A 100 milliós költségvetéssel rendelkező alkotás, a második hétvégén már csak 14 milliót, a harmadikon közel hatot, míg a negyediken 4 milliót szedett össze. A csökkenés elég egyértelmű, és csak fokozódni fog. Ebből következik, hogy a filmre szánt összeget nagyon valószínű, hogy csak a nemzetközi vetítések után fogja visszakapni. Szintén a héten került bemutatásra a Law Abiding Citizen, mely 21 millióval nyitott, és 61 millióig jutott. De "csak" 50-et adtak ki rá, így lassan már sikeresnek is mondható a dolog. A heti horror, jobban mondva thriller a The Stepfather volt, amely a 20 milliós költségeket szépen visszahozta, hiszen jelenleg 27 milliónál tart.
 
A csoda viszont, egy negyedik filmhez, egy horrorhoz köthető. A Paranormal Activity nagyon kevés moziban, de már szeptember végén bemutatkozott. A pletyka terjedt, és amikor jött a wide bemutató, ami még szintén kevesebb mozit/kópiát jelent, mint az előző filmek, a közönség elkezdte zabálni. Olyannyira, hogy 19 milliót villantott az első héten. Ami 25 ezer dolláros mozinkénti átlagot jelent. (Ez hatalmas szám!) Azóta meg egyszerűen megállíthatatlan, nagy filmeket megszégyenítő módon már 98 milliót szedett össze. És akkor kapaszkodjunk meg, legalábbis én nem hittem a szememnek, a filmet 15 ezer dollárból (!!!!) rakták össze.
 
 
A negyedik héttel már kevésbé fogok részletesen foglalkozni. A nagy számok alapján kitalálható, hogy a már említett filmek azért ezen a héten is nagy szerepet játszottak. Így történhetett meg az, hogy a Saw 6 eddig összesen csak 26 millió dollárt termelt, igaz a 11 milliós költségvetés mellett, még ez is sikernek számít. Az is kiderült, hogy az emberek azért nem esznek meg mindent, amiben vámpírok vannak. A Cirque du Freak, hiába egy hosszú több könyves történet, nem számíthat folytatásra, hiszen a 6 milliós kezdés mellett, csak duplázni tudta ezt az összeget, ráadásul 40 millióba került. Hasalt az Astro Boy is, legalábbis az amerikai mozikban, a 65 milliós animációs film, 6 millióval nyitott, és csak 15 millióig jutott el. Az Amelia szintén nem lehet túl boldog, közel 4 millió az első hétvégén, 11 összesen, ami azért eltörpül a 40 milliós költségek mellett.
 
Az utolsó hétvégén kicsit átestünk már a novemberbe. De a hét közepén moziba került a This Is It, ami az amerikai közönségnek nem kellett igazán, legalábbis én sokkal többre számítottam, és szerintem a Sony is. Összesen 60 milliót sikerült eddig összegyűjteni, ami nagyjából megfelel az eddigi költségeknek. Nemzetközi szinten viszont már 129 millió dollárt kaszált a film.
 
Hazánk is becsatlakozott egy két film nemzetközi sikerébe. Mondanom sem kell, hogy a This Is It nálunk is nagy siker lett. A filmre 48 ezren voltak kíváncsiak az első héten, ami 46 milliós bevételt jelent a hazai forgalmazónak. A hónap végén látott lista alapján elmondhatjuk, hogy az UP sikeresnek "mondhatja magát". 145 ezren látták, ami 190 milliós bevételt jelent. Továbbá megmozgatta az embereket a Csúf igazság is, amire 127 ezren váltottak jegyet, míg Gerard Butler másik filmjére (Gamer) csak közel 9 ezren voltak eddig kíváncsiak.
 
Top 10 (Amerikai bevételek alapján)
 
1. Transformers 2 - 402M $ (833M $)
2. Harry Potter 6 - 301M $ (929)
3. UP - 293M $ (507)
4. The Hangover - 276M $ (459,1)
5. Star Trek - 257,1M $ (385)
6. Monsters vs. Aliens - 198,3M $ (379,9)
7. Ige Age 3 - 196,4M $ (878)
8. X-Men Origins: Wolverine - 179,8M $ (373)
9. Night at the Museum 2 - 177,2M $ (412,1)
10. The Proposal - 163,9M $ (295,8)
  
Moziajánló: November
 
Szerencsére nem maradtam le annyira heti bemutatókkal, mint korábban, így most kicsit nyugodtabban, és hosszabban beszélhetünk a bemutatókról. Főleg, hogy több "nagyágyú" is lesz. Igaz az első héten már átestünk, de egy kicsit pillantsunk vissza, legalább ]]>erre a linkre kattintva]]>.
A második héten (november 13) egy régóta várt film fog bemutatkozni. 2012 premier, amit gondolom sokan várunk, de az előzetes vélemények nem a legjobbak. Ráadásul a Rotten 50% alatti értékelése sem biztat túlságosan. De (gondolom) ha agyunkat kikapcsoljuk, jó szórakozás lehet ez még. A katasztrófa mellett, az amerikai közönség egy másik süllyedő hajóra is befizethet a The Boat That Rocked náluk Pirate Radio címmel még csak most kerül bemutatásra.
 
 
A harmadik héten (november 20) a Planet 51 és a The Blind Side csak asszisztálni fog a The Twilight Saga: New Moon előtt. Na persze szigorúan csak a bevételekre gondolok itt. A nagyobb bemutatók mellett, amennyiben jól látom, akkor több film is bemutatkozik, jóval kevesebb moziban, nem feltétlenül, de eléggé valószínű, az Oscar jelölés feltételeinek teljesítése miatt. Itt most első sorban a The Fantastic Mr. Fox-ra gondoltam. Ami bekerült a legjobb animációs filmek bő kalapjába.
 
A hónap végén jön a Ninja Assassin, ami mindenképpen érdekel. Látva a bemutatót, és az azóta megjelenő képeket, véres szórakozás lesz ez. Persze mehetünk röhögni is, hiszen John Travolta-val jön az Old Dogs. Kár, hogy a "badass rosszfiú" karakter jobban áll már neki. Illetve jönni fog még a The Road Viggo Mortensen-el (Oscar jelölés?), a Me and Orson Welles és a The Princess and the Frog.
 
 
 
Nálunk egy kicsit más a helyzet, de vannak átfedések azért. Az első hétvégét az elején mutatott linken megnézhetitek. Ezen a héten nálunk is a 2012 lesz a nagy dobás. Illetve a Sunshine Cleaning is moziba kerül, érdekelne, hogy hányan mennek majd el erre a filmre. A következő héten, csütörtökön (november 19) nálunk is bemutatkozik a Paranormal Activity, illetve rá egy napra, tehát pénteken, a világpremierrel együtt, mi is nézhetjük a Twilight folytatását, a New Moon-t. A hónap végére pedig három komolyabb film is marad: Astro Boy, Az informátor! és a Zombieland.  
 
 
Kick Ass Előzetes
 
Eddig teljesen rendben vagyunk. A képek alapján már lehetett sok jót mondani a filmről, az előzetes vetítésekről is úgy jöttek ki az emberek, hogy ez bizony nagyon jó lesz, most itt az első trailer, ami tovább erősíti ezt:
 

 
 
A folytatásban, bónuszként nézzetek el a galériába, ahol láthattok még Kick Ass posztereket!  GALÉRIA!



teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja


Híreinket a

 és az  

szállította. 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Jobbegyenes (2788) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Politika (1582) Tereb (146) Gazdaság (705) Kultúra (7) Nagyvilág (1310) Belföld (10) Heti lámpás (312) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Egészség (50) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7546) Sport (729) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Életmód (1) Történelem (18) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>