Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
1668d876e1d572dac3c5be4a30c50956.jpg

Ez történt Hollywood-ban….LIX.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Bár nyakunkon az év vége, előtte még egy novemberi box office-t mutatunk nektek. Már csak azért is, mert ebben hosszabban tudtunk írni Harry Potter szerepléséről, de természetesen a többi novemberi premier is előkerült:

Nagyon változatosan fogom kezdeni a bejegyzést, az év végére "készülünk", Holiday szezon van ráadásul, szóval kapunk/kaptunk egy-két egészen jó hétvégét, természetesen bevételek szempontjából. Bár ez főleg a Harry Potter érkezésének köszönhetjük, de azért ne árnyékoljuk más filmek sikerét. Szokásos módon, hétről hétre haladunk, és a nagyobb bemutatók bevételeiről írunk pár sort.

 
Kezdjük is rögtön egy nagyobb ígérettel. A Due Date a hónap elején került a mozikba, 65 milliós költségvetéssel számolhattunk, aminek a felét sikerült a bemutató hétvégéjén összehozni. A folytatásban, a jelenlegi állást nézve, 85 millióra tornázták fel a számokat. Hiába tehát a Hangover rendezője és a felettébb téves összehasonlítás, Robert Downey Jr., nem volt elég ahhoz, hogy bankot raboljanak. A hét első helyezettje, a DreamWorks legújabb animációs filmje, a Megamind lett, 46 milliót szedett össze nyitásként, és ez az összeg jelenleg 131 millióig kúszott fel. Azt viszont mindenképpen jegyezzük meg, hogy itt 130 milliós költségekről beszélhetünk. Ettől függetlenül, a Brad Pitt hangjával is kiálló animációs film nagyon jól szerepelt.
 
 
A második héten is az előbb említett Megamind győzedelmeskedett, aminek főleg az Unstoppable nem örült. Premierként csak 22 milliót sikerült Tony Scott legújabb filmjének termelnie. Igaz ez az összeg, teljesen átlagosnak mondható, ha a rendező eddigi munkáit nézzük. A bevételek jelenleg 65 milliónál tartanak, de itt is vegyük számításba, hogy a Száguldó bomba 100 milliós költségvetéssel készült el. Ezen a héten nyitott a Skyline is, ami a nagyok mellett 11 millióval gazdagodott három nap alatt. Ezzel visszahozva a hivatalos készítési költségeket. Ráadásul az eltelt időben, ezt az összeget sikerült dupláznia is.
 
A harmadik héten érkezett Harry Potter, és természetesen tarolt is mindent, ami az útjába került. A közönség az első hétvégén imádta. Ennek köszönhetően is, 125 millió dollárral nyitott. A bevételek pedig jelenleg 225 millió felett járnak. Nagyobb rekord az összegektől függetlenül nem született, de nagyon sok kategóriában az élmezőnyben végzett. Igaz ezek már "csak" statisztikai adatok, de pl. minden idők harmadik legjobb pénteki bevételét hozta. Vagy mondhattam volna azt is, hogy minden idők második legjobb novemberi nyitó hétvégéjét produkálta. Ami biztos, a harmadik hétvégéje előtt, a Harry Potter széria továbbra is nagy táborral rendelkezik, és ha a nemzetközi bevételeket is ide vesszük, akkor már 600 millió dollár felett tartanak a 7. résszel. A "nagy" árnyékában, a The Next Three Days nem nagyon tudott bizonyítani, 6 millióval mutatkozott be, amit csak duplázni tudott azóta. Így a bevételek jócskán elmaradnak a 35 milliós kiadási költségek mellett.
 
A hónap végén a Tangled ütött hatalmasat, meglepő módon közel 50 milliót sikerült termelnie az első hétvégén. Ennél már csak az lett volna meglepőbb, ha a második hétvégéjén futó Potter-t is elkapta volna, de egy-két milliónak köszönhetően, erre nem került sor. A premierek közül a Burlesque hozott 11 milliót, míg Love and Other Drugs csak 9 millióra volt jó a kasszáknál, a Faster pedig 8 milliót villantott. Remélhetőleg ez azért még nem veszi a Szikla kedvét, és maradni fog az akciófilmeknél.
 
A folytatásban érkezni fog a decemberi kínálat, majd egy hónap múlva zárjuk az évet, így több listával is készülünk, természetesen hasonló bejegyzésekben, csak bevételekkel kapcsolatban.


teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Híreinket a

 és az  

szállította. 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (705) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7546) Mozaik (83) Heti lámpás (312) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Életmód (1) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Tereb (146) Belföld (10) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2788) Történelem (18) Kultúra (7) Nézőpont (1) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Sport (729) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>