A dolog ebben áll. Én, midőn azon meggyőződésre jutottam, hoy dacára a magas kormány közreműködésének, nem szerezhettem meg régi munkáimból azon monumentálisabb művek valamelyikét is, mellyel méltó helyet foglalhattam volna el a magyar művészet fejlődési stadiumát jelző köztéren – a milleniumi műkiállításon, azon kérdés állott előttem: vagy tökéletesen kimaradni, vagy pedig egy újabb monumentális művet alkotni, a melyhez aztán más változatos műveket csoportosíthatok. Megvallom, hogy az első pillanatban azon gondolat, hogy egy monumentális mű elhelyezése, már dimensiója miatt is, mindíg kérdéses, ha annak biztos rendeltetése nincs, némileg elbátortalanított.
Azonban, midőn az idő telt és az elhatározást tovább halasztani nem lehetett, hozzáfogtam az „Ecce Homo”-hoz.

Az ember sohase tudja, mi lesz a leglelkesebb és biztatóbb inspiratiónak a végeredménye, a miért is a képet nem anonsiroztam officiell a kiállításra, mert sorsára akartam bízni, ha sikerül vagy nem, a szerint intézkedni vele, de dolgoztam rajta kedvvel és mindíg azon bizalommal, hogy édes testvére lesz a régieknek. Most, midőn a kép előrehaladt stádiumában van, merem reményleni, hogy nem csalódom.
Az eladási gondok és nyugtalanító érzelmek munka közben hála Istennek úgy eltűntek, hogy rá sem gondoltam. De utóvégre is, ez sem elhanyagolandó oldala a pictúrának. Megvallom, hogy jobb pillanataimban azt gondoltam, hogy még szeretném ha otthon maradhatna a kiállítás után, de azt is megvallom egész őszintén, hogy alig merem ezt reményleni, és pedig azért, mert a magyar kormány csak nem régen fizetett nagy összeget nekem egy művemért, tehát most másokon a sor és így megnyugodtam az inconnu gondolatában.
Most azonban egy körülmény kényszerít megszólalni és éppen ez tulajdonképpeni tárgya levelemnek. T. i. egy ajánlatom van a képre kétszázötvenezer frankért, de azon föltétel alatt, hogy a kép nem a kiállításban, hanem külön legyen kiállítva.
Képzeld most helyzetemet, sürgönyileg kérnek választ. Az ajánlat igen komoly és fontos rám nézve és nagyon előnyös a nélkül a konditio nélkül, a mit jeleztem, de avval igen megfontolandó.
Kértem néhány napi megfontolási időt, a melyet arra használok, hogy neked jelezzem. Fontold meg és ha lehetőnek és kivihetőnek találod szándékomat, közöld azt a magas kormánnyal.
Én tudniillik hajlandó vagyok nagy áldozatot hozni azért, hogy a kép kiállításban legyen, de 150.000 azaz százötven ezer frankért, tehát 100.000 száz ezer frank differenciával a kormánynak átengedném.
Kérlek, intézkedj rögtön. Reménylem, hogy a magas kormány méltányolni fogja az anyagi áldozatkészségemet és ilyen kivételes körülményben rögtön határozhat.
Mindenre kérlek, válaszolj levelem vételekor sürgönyileg, hogy tájékozva lehessek némileg előlegesen is.
Azon esetre, ha a nagy kép nem lenne is a kiállításban, érdekes csoportot állíthatnék újabb képeimből és a két nagy Krisztus képnek általam festett reduktióját fél nagyságban, ezeken kívül a régiekből „Mozart halála” eredetijét.
Éppen midőn befejezésénél vagyok e levélnek, kaptam egy sürgönyt, melyben haladéktalanul kérnek választ. Ezért kaptál ma egy sürgönyi alarmot. De megvallom, hogy majdnem directe igennel válaszoltam, mert nekem 100.000 frank nagy differencia, és ha azt minden reflexió nélkül felajánltam, azt csakis azon hazafiúi kötelesség sugallatának tulajdonítom, melylyel nemzeti ünnepünk és művészeti közös érdekünk iránt viseltetem. De bocsáss meg, ha most itt egy egészen őszinte vallomást teszek.
Midőn a kormány azon szándékának adott ki fejezést, hogy a …ah, kifogyott a papirosom, de jobban is szeretem. Egy kicsit panaszkodni akartam, de majd máskor, mert most se papiros sem idő. Reménylem, hogy mielőtt e soraimat megkapod, válaszodat sürgönyömre megkapom, mert megvallom, a hosszas bizonytalanság arra kényszerítene, hogy engedjek.

Üdvözöl mindíg őszinte barátod
Munkácsy (1895)

mno.hu