Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
Egy tragikus hétvége és ami utána jött - A Massa story 2.rész

Egy tragikus hétvége és ami utána jött - A Massa story 2.rész

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Váratlan, életveszélyes, de szerencsére nem halálos kimenetelű baleset. Repülő alkatrész, elrontott kerékcsere, feszültség, egymásnak ellentmondó információk, találgatások. Életmentő „akció”. Ez jellemezte a július 24-26-ig terjedő hét végét, azaz a 24. Forma-1-es Magyar-nagydíjat. És ami utána jött…

Massa állapota rohamosan javult
 
A híradások már arról számoltak be hétfőn, majd az elkövetkezendő napokban is, hogy Massa állapota rohamosan javul, egyre jobban van, csak a bal szeme be van dagadva, s azt még nem lehet megmondani, hogy nem szenvedett-e látás károsodást. Később már megállapítható lett, hogy a szeme nem sérült. Mindezek ellenére Massa idén már nem versenyezhet.
 
Egyre több hír érkezett arról, hogy már gyakrabban ébresztik fel, már kommunikál, végtagjait mozgatja, mitöbb, néhány napon belül már több nyelven is képes volt újra kommunikálni. Felipe-ét öccse és két barátja kísérte el a versenyre, azonban a baleset után a Ferrari Magyarországra hozatta édesapját, édesanyját, feleségét, és nővérét is.
 
 
Felipe-ét egyre többen látogatták meg, így az egyik legjobb barátja is, akivel – ahogy a családjával is – már beszélgetett. A balesetre nem emlékezett, de érdekelte, hogy ki nyerte a futamot. A barátja mikor megmondta neki, hogy Hamilton, akkor Felipe csak ennyit mondott:
 
„Ez nem lehet, ez az én versenyem lett volna!” Feleségének, Raffaelának is azt mondta, hogy simán megverte volna Hamiltont.
 
Információáradat
 
Még július 25-én szombaton Este nyolc után néhány perccel sajtótájékoztatót tartottak az operációt végző orvosok - dr. Bazsó Péter, a Honvéd Kórház orvos igazgatója, és dr. Zsiros Lajos, a Magyar Honvédség fősebésze - akik elmondták: "Massát 15:20-kor szállították be a Honvéd Kórház intenzív osztályára koponyatöréssel, majd egyórás előkészítés után megoperáltuk. Állapota életveszélyes, de szerencsére stabil. Jelenleg lélegeztető gépen van, holnap ébresztjük az altatásból" - közölték az újságírókkal.
 
A Ferrari viszont éjfél körül közleményben cáfolta, hogy versenyzője életveszélyben lenne, bár azt elismerte a team, hogy minden komoly fejsérülés életveszélyes. Egy külföldi orvos szakértő szerint is a műtét elkerülhetetlen ilyen esetben, mert az agy és a koponya között felgyülemlett vért le kell csapolni. Ezzel szűnik meg ugyanis az agyban keletkezett duzzanat. A veszélyes nyomást a baleset utáni néhány órában meg kell akadályozni, nehogy károsodjon az agy. A beavatkozás után pedig természetes a mesterséges altatás, és a lélegeztető gép használata is. Ezek az eljárások csökkentik a vér széndioxid tartalmát, mellyel összehúzódnak az agyban lévő erek, hogy segítsék a mielőbbi gyógyulást.
 
 
A Ferrari közölte, hogy miután az orvosok felébresztik versenyzőjüket az altatásból, és az újabb vizsgálatok eredményei is megszületnek, közleményben értesítenek mindenkit, a reményeik szerint nemsokára felépülő pilóta állapotáról.
 
"Minden történésnek oka van"
 
"Nagyon sajnálom a történteket, jóformán még fel sem tudom fogni, hogy mindez megtörténhetett" - mondta aznap este egy alkalmi tolmács segítségével az Állami Egészségügyi Központ bejáratánál Rubens Barrichello a sajtó munkatársainak. "Biztos rányomja bélyegét ez a baleset a holnapi versenyre, sajnos a műszaki hiba vagy esetleges emberi mulasztás ebben a veszélyes sportban végzetessé válhat" - tette hozzá nagyon szomorúan.
Miközben a kórház biztonsági emberei a szabad belépést biztosították neki, hogy sérült versenyzőtársát meglátogassa és a műtétet végző orvosokkal is tudjon beszélni, még elmondta: "Először még a szerelők sem tudták, hogy mi okozta a balesetet, csak a video visszajátszásánál derült ki, hogy egy elszabadult alkatrész csapódott a versenyzőtársam arcába".
 
 
"Nem hiszek a véletlenekben" - mondta Barrichello. - "Minden történésnek oka van, és szerintem Imola után ez a második figyelmeztető jelzés a Forma-1-ben. Ayrton Senna halálát követően az autók biztonsági szempontból sokat fejlődtek, őt akkor sajnos elveszítettük."
 
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit világbajnoki címvédője egyetértett Barrichellóval. "Én is abban hiszek, hogy minden okkal történik. Két hét alatt két súlyos baleset is történt, ez pedig semmiképpen sem kerülheti el a figyelmünket" - utalt Hamilton az elmúlt héten, 18 esztendősen elhunyt Henry Surtees esetére, amikor a fiatal pilótát egy elszabadult kerék találta fejbe egy alsóbb kategóriás viadalon az angliai Brands Hatch-ben. Surtees a Ferrari 1964-es Forma-1-es világbajnokának, John Surteesnak a fia volt. (]]>www.stop.hu]]>)
 
 
Bernie Eclestone, a Forma-1 főnöke sem hagyta szó nélkül az eseményeket, s leginkábbis a biztonságra utalt, arra, hogy biztonságosabb sisakok is kellenek:
 
Ecclestone a The Sun - a legnagyobb brit tömeglap - hétfői idézete szerint kijelentette: a sportág vezetése nagyon komolyan veszi, ami a Ferrari 28 éves brazil versenyzőjével történt a Magyar Nagydíjon. - Meg kell vizsgálni a sisaktechnológiát, és azt, hogy min lehet javítani. Elképzelhető, hogy más sportágaktól is tanulhatunk - mondta a Forma-1 első embere a brit lapnak.
 
Ecclestone példaként hozta fel a jéghokit, ahol a kapusnak - bár jól kell látnia - olyan szemvédője van, amely képes ellenállni "a puskagolyóként repülő korong" ütésének is.
Az F1-es versenysorozat jogtulajdonosa elmondta: máris kapcsolatba lépett Sid Watkins professzorral, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) autósport-biztonsági intézetének elnökével, a FIA orvosi bizottságának volt vezetőjével, aki "rajta van az ügyön".
 
 
David Coulthard, a tavaly visszavonult skót versenyző kijelentette: meggyőződése, hogy Massa életét már most is a fejlett technológiával készült sisak mentette meg. Coulthard a The Sunnak azt mondta: az idén használatos szénszálas anyagú sisakok 10 százalékkal erősebbek, mint a korábbiak. Ha ennek ellenére Massa sisakja úgy behorpadt, hogy a pilóta koponyája is megsérült, az azt jelenti, hogy a tavalyi évadban ugyanez a baleset valószínűleg végzetes lett volna - tette hozzá.
 
Coulthard elvetette ugyanakkor azokat a felvetéseket, hogy fedett vezetőfülkét kellene kialakítani a Forma-1-es autókon. - Az együléses versenyautók lényege a nyitott fülke - mondta a volt F1-versenyző. (]]>www.hirextra.hu/MTI]]>)
 
Barrichello is, miután meglátogatta Massa-t, nyilatkozott a sajtónak:
 
"Ha bármiben segíthetek, azt meg akarom tenni, mivel sokan gyakran erről teljesen megfeledkeznek. Az egész családja itt van, és én is ott akarok lenni, látni akarom Felipe-ét. Szombat éjszaka ugyanis nem láthattam"- nyilatkozta az autosport.com-nak még a Hungaroringen vasárnap Rubens Barrichello.
 
A mezőny korelnöke a számára nem túl jó eredményt (10. lett) hozó futam után bevallotta, nem tudott teljesen a vezetésre koncentrálni: "Ez az egész emészt belülről, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a futam alatt nem gondoltam erre."
 
 
"Massa egy barát és nem csak azért mondom ezt, mert az én autómról leeső rugó találta el. Bármelyik autóról leeshetett volna, nem hibáztatom magam."
 
"Ha tudok segíteni, állok rendelkezésére, ha nem, akkor viszont itt hagyom őt, mert várnak a gyermekeim"- tette hozzá Barrichello, akire a mezőny többi tagjához hasonlóan négyhetes nyári szünet vár, a következő futamot ugyanis majd csak augusztus 23-án rendezik Valenciában.
 
Természetesen Hamilton-t is sikerült megszólaltatni, és persze, hogy Massa balesetéről is nyilatkozott:
 
Üzenne valamit Felipe Massa-nak a szörnyű szombati balesetét követően?
 
"Együtt érzek Felipe-ével és a családjával, főképp a feleségével, hiszen úton van egy baba is. Sokkolt, ami szombaton történt, nem volt olyan pillanat a versenyen, hogy ne gondoltam volna rá. Váratlan baleset volt, elképzelni sem tudjuk, mekkora fájdalmai lehettek. Legalább az autó és a gumifal megvédte a további sérülésektől, az elmúlt években meghozott biztonsági intézkedéseknek köszönhetjük azt, hogy talán nemsokára újra láthatjuk őt. Felipe és én elég jó barátok vagyunk már évek óta, nagyon tisztelem őt, különösen a tavalyi nagy csatáink óta. Küldtem neki üzenetet, és szombat este már próbáltam hívni, de nyilvánvalóan még pihenésre van szüksége, fel kell épülnie a műtétből. Nagyon elszomorított, hogy nem versenyezhetett velünk, de azt jó tudni, hogy biztonságban van. Nagyon gyors felépülést kívánok neki, és már nagyon várom, hogy újra egymás ellen versenyezhessünk még sok éven át." (]]>www.f1hirek.hu]]>, lewishamilton.com)
 
 
A Hungaroring Sport ZRT. elnöke sem maradhatott ki a „nyilatkozatháborúból”:
 
Elégedett volt Felipe Massa családja azzal, ahogyan a brazil Forma-1-es versenyzőt ellátták szombati súlyos balesete után. Erről Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke számolt be. Dávid Sándor Forma-1-es szakíró azt emelte ki, hogy az acélrugó rendkívül rossz helyen találta el Massa sisakját.
 
 
Minden az előírásoknak megfelelően működött a Hungaroringen a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati napján - mondta a Hungaroring Sport Zrt. vezetője. Palik László részletesen ismertette a brazil Felipe Massa balesete után történteket. A mentők 40 másodperc alatt értek oda a pilótához, akit ezután elkezdtek kiemelni a gumifalba csapódott Ferrariból.
 
"A kiemelés és az elsődleges analízis zajlott, ez mindig a Nemzetközi Automobil Szövetség vezető főorvosának a dolga, aki szintén a helyszínen volt. A szállítást ő engedélyezheti a saját kórházunkba, de csak azután, hogy levették a bukósisakot róla" - mondta Palik László. Ezt nagyon óvatosan kellett a személyzetnek végrehajtania. Massa a baleset utáni 12. percben a szállításra kész állapotban volt.
 
19 percet töltött a hungaroringi pálya kórházában, majd 7 perc alatt ért az őt szállító mentőhelikopter az Állami Egészségügyi Központba, ahol a CT-vizsgálat után megkezdődhetett a koponyaműtét.
 
"Ahogy megvizsgáltuk a folyamatokat, ennél rövidebb idő alatt semmiképp sem lehetett volna oda eljuttatni" - közölte.
 
Palik László hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szervezetek mellett Felipe Massa családja is elégedett volt az ellátás gyorsaságával és minőségével.
 
Dávid Sándor Forma-1-es szakíró, a Hungaroring sajtófőnöke azt emelte ki, hogy a balesetet nem lehetett előre elkerülni. Arról is beszélt, hogy a brazil Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó rendkívül rossz részen találta el Massa sisakját.
 
Ahogy rámutatott, Sennát is a sérülést okozó acélpenge a sisak és a nézőrés találkozásánál érte, Massa sisakját is annál a peremnél találta el a fém tárgy, ahol a plexi csatlakozik a sisakhoz. Ha ez valahol a feje tetején van, akkor 1 tonna sem ütötte volna át a sisakot, így viszony átütötte.
 
A Forma-1-es világbajnoki sorozatban időről időre felvetődik a biztonsági előírások szigorításának igénye. A hungaroringi paddockban a történtek után általános volt az a vélekedés, hogy néhány évvel ezelőtt egy hasonló baleset szinte biztosan halálos kimenetelű lett volna. (]]>www.inforadio.hu]]>)
 
 
A háromszoros világbajnok Niki Lauda szerint, bár az emberek hajlamosak erről időről időre megfeledkezni, a Forma-1 még napjainkban is egy rendkívül veszélyes sportág. Az osztrák nyilatkozatában azt is elmondta, hogy már várható volt, hogy előbb-utóbb újra bekövetkezik egy a Felipe Massáéhoz hasonló, súlyos baleset, mivel Ayrton Senna tragikus halála óta folyamatos szerencse övezte a pilótákat a pályán.
 
Niki Lauda annak idején, még aktív versenyzőként saját példáján keresztül volt kénytelen szembesülni a Forma-1 életveszélyes voltával, amikor az 1976-os Német Nagydíjon kis híján halálos égési sérüléseket szenvedett, miután kigyulladt autója. Ha valaki, akkor a jelenleg televíziós szakkommentátorként tevékenykedő Lauda tehát feltétlenül kompetens a témában, és nem lehet egy legyintéssel elintézni, amikor azt állítja, hogy a Forma-1 még mindig az egyik legveszélyesebb sportág.
 
Márpedig szavai arról árulkodnak, hogy ő erről egyenesen meg van győződve: "Most megszólalt az ébresztőóra mindenki számára. Az emberi agy olyan ostoba, hogy időről időre elfelejti, milyen veszélyes is ez a sportág"- idézi Lauda érthetően szenvedélyes nyilatkozatát az gpupdate.net.
 
"Ayrton Senna és Roland Ratzenberger halála óta kevés súlyosabb esetünk volt egy törött ujjnál. Ez egy olyan baleset volt, ami már váratott magára. Ez a sport veszélyes. Ha ezeket az autókat ilyen sebességgel vezetik, az veszélyes"- hívta fel hangsúlyozottan a figyelmet a Forma-1 veszélyes voltára Lauda, azok után, hogy az elmúlt napokban két rendkívül súlyos baleset követte egymást a versenypályákon.
 
Előbb az 1964-es Forma-1-es világbajnok John Surtees fia, Henry vesztette életét tragikus módon Brands Hatch-ben, miután egy leszakadó kerék fejbe találta, majd alig hat nappal később Felipe Massa fejét ütötte meg csúnyán egy Rubens Barrichello autójáról leszakadó alkatrész a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, ami miatt a brazil versenyző súlyos koponyasérüléseket szenvedett. Lauda szerint ez a két eset több, mint ébresztő jel kell, hogy legyen mindenki számára.
 
 
"Ez egy figyelmeztető jel volt valakitől onnan fentről"- mutatott az ég felé a háromszoros világbajnok. "Egy ébresztő jel volt ez mindannyiunk számára, hogy ne gondoljuk azt, hogy ez a sport biztonságos, és, hogy senkinek sem eshet baja. Ha egy majd’ egy kilógrammot nyomó rugó 175 mérföldes óránkénti sebességnél fejbe találja az embert, az olyan, mintha egy egytonnás fémdarab ütné meg. Senki sem tud megfelelő sisakot gyártani egy ilyen balesetre, ez lehetetlen"- fogalmazta meg kétségét afelől az osztrák szakember, hogy valaha is teljesen biztonságossá válhat a Forma-1.
 
Lauda végül arra is felhívta a figyelmet, hogy akár sokkal rosszabbul is járhatott volna Massa. "Ha egy kicsit még inkább szemből kapta volna az ütést, teljesen esélytelen lett volna a túlélésre. Szerencsés volt. Az elmúlt 15 évben, Senna óta mindvégig szerencsések voltunk."
(]]>www.inforadio.hu]]>)

folytatjuk...

 
R.A. Kriszta
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Sport (729) Politika (1582) Irodalmi kávéház (543) Tereb (146) Egészség (50) Vetítő (30) Belföld (11) Flag gondolja (38) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2898) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Életmód (1) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Gazdaság (724) Heti lámpás (342) Tv fotel (65) Mondom a magamét (8038) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>