Ma 2024 október 11. Brigitta napja van. Holnap Miksa napja lesz.
Egy tragikus hétvége és ami utána jött - A Massa story 1.rész

Egy tragikus hétvége és ami utána jött - A Massa story 1.rész

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Váratlan, életveszélyes, de szerencsére nem halálos kimenetelű baleset. Repülő alkatrész, elrontott kerékcsere, feszültség, egymásnak ellentmondó információk, találgatások. Életmentő „akció”. Ez jellemezte a július 24-26-ig terjedő hét végét, azaz a 24. Forma-1-es Magyar-nagydíjat. És ami utána jött…

A közepébe vágva

„Azt gondolom, most visszakaptam a férjemet. Azt a férfit, akit szeretek.” (Raffaela Massa).
„Őszintén szólva nem emlékszem semmire. Akármi is történt velem, én már nem voltam ott. Azaz, ott voltam, de már nem tudtam semmit tenni. Ez nagyon furcsa érzés.” (Felipe Massa).
 
 
Egy név, egy ember, akit egész Magyarország, de az egész világ megismert. Egy név, egy ember, akiért az egész világ izgult, szorított, és imádkozott. Egy név, egy ember, akit egy egész világ szívébe zárt: Felipe Massa.
 
Amire senki nem számított
 
Minden évben egyszer, egy hét végén szinte az egész világ Magyarországra figyel, egészen pontosan a mogyoródi Hungaroringre, ahol ebben az évben került megrendezésre a 24. Forma-1-es Magyar-nagydíj.
 
 
 
 Egész héten kánikula volt, ám a hétvégére már rosszabb időt jósoltak a meteorológusok, szelet, lehülést. Ez nem tesz jót senkinek, különösen az autóversenyzőknek volt miért izgulniuk, mert pontosan július 25-én szombaton, az időmérő eddzésen nagyon erős szél fújt. Esőtől nem kellett tartani, de a szél nagyon megnehezítette a versenyzők dolgát. Előző nap (július 24. péntek) a szabadeddzésen a MCLaren pilótája, Lewis Hamilton teljesített a legjobban. De szombaton még a versenyzőkre nehéz feladat várt, amelyhez ugyan hozzá vannak szokva, de az időmérő eddzésen a tét: bekerülni a legjobb tízbe, azaz az eddzés 3. szakaszába (Q3), valamint a pole pozíció kérdése. A szombati időmérő eddzés úgy kezdődött, mint bármikor bármelyik időmérő eddzés. Ilyenkor 15 versenyző jutha be a 2. szakaszba (Q2), öten kiesnek, majd a 2. szakaszból már óriási a tét, bejutni a Q3-ba, mert aki oda nem jut be, esélye sincs a pole pozíció megszerzésére sem. Felipe Massa majdnem a kiesők közé került. Azért küzdött, hogy beverekedje magát a Q3-ba, vagyis a legjobb tíz közé. Gyors köre teljesítése közben azonban váratlan fordulat következett be. Rubens Barrichello, a Brawn GP pilótája autózott előtte, s Barrichello autójáról leesett egy majdnem 1 kilogramm súlyú rugó, az ún. lengéscsillapító, amely a közel 275 kilométer per óra sebességgel autózó Massa sisakjához csapódott, a fejét a bal szeme fölött találta el, aholis a sisak nem nyújtott akkora védelmet, mint amekkorát más területeken nyújthatott volna, de szerencsére akkorát mindenképpen, hogy Massa menthető legyen.
 
 
 
Senki nem tudta mi történt. Massa ugyanis fékezés nélkül 275-tel csapódott a gumifalba, majd mozdulatlan maradt az autójában. Ekkor még nem látta senki, hogy mi történt, csak a gumifalnak csapódás volt egyértelmű, és az, hogy Massa nem mozdul. Később a televíziós közvetítések a lassított felvétel visszajátszásában látták csak, hogy mi is történt valójában, akkorra derült ki, hogy a Barrichello autójáról leszakadó rugó találta el Massát. Azonnal megérkeztek a műszaki emberek, megérkezett Iványi János is, aki ekkor a pályán az ügyeletes orvos volt, de a balesetből semmit nem látott, csak amikor Massához odament, akkor látta, hogy mi a baj. Elmondása szerint azonnal értesítette a főnökét, hogy valami nagy baj történt, de még pontos részleteket nem tud. Massát a pályakórházba vitték, majd akkor ijedt meg mindenki a legjobban, amikor megjelenni látták a mentőhelikoptert. Ekkor már érezhető volt, hogy nagy a baj, érezhető volt a feszültség. Az időmérő eddzés 3. szakaszát kb. 8-10 perccel később is kezdték, s a versenyzők bár lefutották a kötelező köreiket, de, hogy Massával mi van, ez inkább foglalkoztatta őket, az eddzés utolsó fázisára ez már teljes egészében rányomta a bélyegét.
 
 
Ráadásul egy elszakadt kábel miatt tönkrement az időmérő rendszer is, így a sorrendet sem tudták a versenyzők, egymást kérdezgették, hogy „Te milyen időt mentél? És hanyadik lettél?” Senki nem tudott semmit. Sem a rendszerről. De méginkább Massáról.
 
Ne feledjük el, hogy az orvosoknak is van magánéletük. Netán éppen Forma-1 rajongók. Dr. Bazsó Péter és Dr. Veres Róbert ugyanis a saját családi otthonukban – mivel nem voltak ügyeletben – szimplán magánemberként szintén az időmérő eddzést nézték. Amikor azonban látták, hogy mi történt, azonnal felöltöztek, és elindultak be a Honvéd kórházba, ahová ekkorra már beszállították Massát, és Dr. Zsíros Lajos, akit nem kellett riasztani, mert ő ügyeletben volt, már „kezelésbe” is vette.
 
„Amikor megláttam, hogy mi történt, azonnal bejöttem. Éreztem, hogy ott kell lennem.” – nyilatkozta az egyik orvos a Tv2 Napló című műsorának.
 
 
Dr. Zsíros Lajos tájékoztatta a sajtót – mivel az újságírók és televízióstábok addigra már ellepték a Honvéd kórházat, és mindenki találgatott, senki nem tudott semmit, egymásnak ellentmondó információk keringtek -, hogy Massának életveszélyes koponyasérülése van, azonnal „összeállt” az orvoscsapat, már készenálltak a legfontosabb vizsgálatok elvégzésére, ezután pedig műtétet hajtottak végre Felipe Massa-án, a szilánkokat kiszedték a fejéből, majd mesterséges altatásban, azaz mesterséges kómában, és lélegeztetőgépen tartották.
 
 
A helyszín Sao Paolo
 
Arról se feledkezzünk meg, hogy mindeközben sao paolo-i otthonukban az élő közvetítést nézte Raffaela Massa is, Felipe 7 hónapos terhes felesége.
 
„Nem tudtam, hogy mi történt pontosan. Csak egyet programoztam magamban, hogy csak egyet tudok tenni: nyugodtnak és higgadtnak maradni. A lehető legjobb döntést kell meghoznom. Soha nem jártam még Magyarországon, nem tudtam, mi vár itt, hogy milyen állapotban találom majd Felipe-ét. De azt tudtam, hogy ide kell utaznom.” – nyilatkozta Raffaela a Tv2 Napló című műsorának.
 
 
Riporter: Azt, hogy súlyos az állapota, azt már rögtön lehetett látni?
Orvos: „Azt ki lehet következtetni a sérülés jellegéből. Ha valakinek nyílt koponyatörése van, az mindenképpen egy súlyos, életveszélyes sérülés.”
 
Pillanatok leforgása alatt Massa köré gyűlik legalább 20-30 ember, és mindenki segíteni akar. Felipe ekkor egyébként a tudatánál volt.
 
 
Majd az egyik orvos elmondja, hogy a rendelőből először mindenkit ki kellett zavarni, aki nem odavaló, mert – mint fogalmazott – „A szeretettel ölni lehet.” És még tanácsokat is adtak, hát abból köszönték szépen, de nem kértek.
 
A kórházban „tettre” készen állt már az orvoscsapat: Dr. Zsíros, Dr. Bazsó és Dr. Veres orvosok, valamint megérkezett a Ferrari orvoscsapata is, de ők nem akadályozták a magyarok munkáját.
 
„Természetesen aggódtak, de nem rohangáltak hozzánk, hogy akadályozzák a munkánkat. Akkor szóltak, ha szóltunk hozzájuk.”
 
A brazil pilótát még aznap: július 25-én szombaton megműtötték, majd – mint már említettem – mesterséges kómában tartották, majd csak másnap ébresztették fel egy rövid időre, amikor a családja megérkezett, ezután visszaaltatták. Közben mindenki csak találgatott. A világsajtó jelenléte kezdett egyre zavaróbb lenni, mert mindenki élőben akarta az eseményeket közvetíteni, ami ugyan érthető, de persze, ilyenkor az orvosokra is nagyobb nyomás nehezedik.
Mindenki találgatott, egymásnak ellentmondó információk keringtek: egyesek szerint Massa-nak kutya baja, mások szerint már a legrosszabbra gondoltak, felrémlett bennük a több évvel ezelőtti Ayrton Senna-baleset, amely bizony halálos kimenetelű volt.
 
 
A kórházba a sajtó képviselői nem mehettek be Massa-hoz, ezért csak a felesége, Raffaela elmondásából tudhatjuk, hogy a szoba nagyon jó, kényelmi szempontból is tökéletes, külön fürdőszobával. Az orvosokelmondása szerint csak a biztonsági védelem volt fokozottabb Massa körül, de az ellátás ugyanaz volt, mint bárki másnak. Zsíros főorvos azt is kiemelte, hogy számára Massa nem egy különlegesen kiemelt beteg, hanem éppen olyan súlyos vagy kevésbé súlyos sérült, mint a kórházban bárki más. Éppen vizit van. Zsíros főorvos nem is Massa-hoz megy először, hanem azokhoz a betegekhez, akik az osztályán fekszenek.
 
Raffaela elmondása szerint Massa semmire nem emlékszik, és ha tehetné, már holnap autóba ülne és vezetne. De az orvosok szerint erre még várni kell.
 
„Készenállok arra, hogy visszaüljek az autómba, és vezessek. Hogy ehhez mennyi időre lesz szükség, majd meglátjuk. De remélem, hogy gyorsan megy majd. Őszintén szóvlva semmire nem emlékszem. Rob, a szerelőm megkérdezte, hogy emlékszem- Rubensre? Csak annyira emlékszem, hogy mögötte autóztam. Akármi is történt velem, én már nem voltam ott. Vagyis ott voltam, de már nem tudtam semmit tenni. Ez nagyon furcsa érzés. Minden orvosnak szeretném megköszönni a segítségét.”
 
Július 25-én, szombaton este Massa-t meglátogatta Bernie Eclestone, Rubens Barrichello, de Hamilton is próbált vele telefonkapcsolatba lépni.
 
 
 
Ekkor még senki semmiről nem tudott mit mondani, Felipe altatásban volt, csak a családja érkezésekor ébresztették fel egy rövid időre.
 
Július 26. vasárnap
 
A tragédia ellenére a versenyzőknek meg kellett küzdeniük a rájuk nehezedő nyomással és feszültséggel, amit Felipe balesete okozott bennük. Nyílvánvaló volt, hogy mindenkit megviselt, kit kevésbé, kit pedig jobban.
 
A rajt kisebb lökdösődésen kívül jól indult, Hamilton nagyon jól elkapta a rajtot, vezetett, majd végül meg is nyerte a futamot. De addig még sokminden történt. Míg Felipe Massa a Honvéd kórház intenzív osztályán mesterséges kómában volt, a versenyzőknek a pályán egy elszabadult kerékkel is szembesülniük kellett. Alonso-t hamarabb hívta ki a Renault, mint ahogy számították, mert a kerekei hamar elkezdtek csúszkálni. A Renault szerelői azonban rosszul rögzítették a jobb első kereket, így Alonso autójáról az lerepült, a szerencse az volt, hogy Alonso jó reflexekkel reagálta le az eseményt, és időben lassított. Egy héttel korábban ugyanis szintén egy elszabadult kerék egy halálos kimenetelű balesetet okozott.
Alonso bement még a boxba egy másik kerékcserére, de aztán feladni kényszerült a versenyt. A futam után a nemzetközi automobil szövetség az FIA úgy döntött, hogy a Renault emiatt az incidens miatt nem indulhat augusztusban a valenciai futamon, így Alonso éppen saját hazájában nem állhat rajthoz. A Renault fellebbezést nyújtott be.
 
 
 
A futamon volt még egy esemény a 20. kör körül, amikoris Raikkönen és Vettel egyszerre álltak ki, és Raikkönen megelőzte Vettelt a boxban, de alaposan nekiment az autója bal oldalának, ám a koccanást Raikkönen – saját állítása szerint – észre sem vette. Raikkönent nem büntették meg ezért, egyelőre nem is szólnak arról a hírek, hogy kapna-e büntetést.
 
A versenyt Hamilton nyerte, mögötte a második helyen Raikkönen végzett, a harmadik helyen pedig Mark Webber.
 
Több versenyző is nyilatkozott úgy – köztük Barrichello is -, hogy a futam alatt végig Felipe-re gondolt. A verseny végén a szokásos interjúkban Raikkönen, a csapattárs is egy fél mondat erelyéig megemlítette Massa sajnálatos balesetét, valamint azt is, hogy nem vette észre a koccanást Vettel-lel, az interjúszobában hallott róla először.
 
A koccanásról így nyilatkozott:
 
"Nem vettem észre, hogy bárkinek is nekimentem volna. Az első kanyarban Mark és még valaki között voltam, nem tudom mi történhetett. Észre se vettem, hogy valakihez hozzáértem volna, így nem tudom kommentálni a helyzetet."
 
Massa balesetét pedig az elég hosszú interjúban mindösszesen egy fél mondat fémjelezte Raikkönen esetében:
 
 
Kimi Räikkönen: "Ez a teljesítmény nagyon fontos a csapatnak, különösen az után, ami tegnap történt Felipe-ével. A második helynek örültem, de nem vagyok teljesen elégedett, mert azért versenyzek, hogy nyerjek. Az ilyen pályákon közelebb tudunk férkőzni az élen állókhoz, mint máshol. Igazából közelebb voltunk, mint gondoltuk. A rajt jól sikerült és néhány kanyar után a negyedik helyen álltam. Tudtuk, hogy döntő lehet, ha a rajtnál sikerül javítani néhány pozíciót akkor harcba tudunk szállni a dobogós helyezésekért. Az első boxkiállás után problémák voltak a jobb kipufogóval, ezért a csapat arra kért, hogy a második kerékcserénél másképp induljak majd el. Ez egy kis időveszteséggel járt, de elegendő volt az előnyöm Webberrel szemben. Nem voltunk rosszak, de elég gyorsak sem ahhoz, hogy a győzelemért harcolhassunk." 
 
Mindazonáltal a Ferrari Massa-nak ajánlotta a II. helyezést, ezzel is kifejezve együttérzésüket.
 
 
Massa persze mindezekről semmit sem tudott, még azt sem, hogy Felesége Rafaela arra kérte a rajongókat: "Bármilyen is legyen a vallásotok, arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Felipe-ért." A csapat a történtek ellenére rajthoz állt a versenyen, ahol Räikkönen egy második helyet szerzett. 
 
folytatjuk...


R.A. Kriszta
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (717) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7877) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Belföld (11) Egészség (50) Tereb (146) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Életmód (1) Heti lámpás (329) Kultúra (9) Sport (729) Jobbegyenes (2856) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>