Ma 2024 október 04. Ferenc napja van. Holnap Aurél napja lesz.
Keresztneve: Hadnagy

Keresztneve: Hadnagy

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ő volt az egyik leggyakoribb amerikai vendég a nappalinkban - még fekete-fehérben.

Peter Falk épített vasutat Tito marsallnak, kosárlabdázott a hírhedt Sing Sing börtön csapata ellen. De annyira összefonódott Columbo alakjával, hogy sokan olasznak is gondolják. Valójában Falk Miksának, a Pester Lloyd főszerkesztőjének a leszármazottja. Meg sem kapta volna a detektívszerepet, ha Bing Crosby golfmeccsei nem esnek egybe a forgatási napokkal.

Ő volt az egyik leggyakoribb amerikai vendég a nappalinkban - még fekete-fehérben. Csak a nyelvet nem lehetett gyakorolni rajta; valamiért szakasztott úgy beszélt ugyanis, mint Szabó Gyula. Ahogyan Kojakkel a rumlis New Yorkot, Stone hadnaggyal és Keller felügyelővel a dimbes-dombos San Franciscót, Columbóval Los Angelest és dúsgazdag környékét hozta a hazai otthonokba a 70-es évek amerikai krimisorozataival a Magyar Televízió - miközben II. János Pál, az "új pápa" a Derricket karikázta be a műsorújságban.

Fogalmunk sem volt akkoriban, mi a kereskedelmi televízió, nem tudhattuk, hogy a fénykorban a Columbóval és a Petrocellivel az NBC, a Kojakkel a CBS, a San Francisco utcáinnal és a Charlie angyalaival pedig az ABC küzdött a nézőkért és a hirdetési tortáért. Mindegyikünknek volt annak idején kedvenc Columbo-része; e sorok írójának a Gyilkosság a műtőasztalon. Ebben a ballonkabátos hadnagy az utolsó előtti pillanatban látszólag már elveszíti a küzdelmet a rafinált sebésszel szemben, hogy aztán a legeslegutolsóban fordítson, szokásos fordulatával: "Csak még valami!..." visszatér az orvosi szobába, és kiveszi a gyilkos zsebéből az oda rejtett bűnjelet, egy sebészfonalat.

Az idén 82 éves Peter Falk személye - tucatnyi egyéb televíziós és legalább kétszer annyi moziszerep, színpadi múlt, öt Emmy-díj és egy Golden Globe-elismerés dacára - annyira összefonódott a Los Angeles-i rendőrhadnagyéval, akit 1968 és 2003 között alakított, hogy Amerika (nemhogy a világ) szinte másra sem emlékszik belőle. A Gyilkosság Rt. egy mai magyarországi vetélkedőben szinte biztosan Ganxsta Zolee albumát jelentené, eredetileg azonban (Murder Inc.) a II. világháború előtti Brooklyn - a többi közt Bugsy Siegelt, Frank Abbandandót is tömörítő - olasz-zsidó-ír alvilágát jelölte. De alighanem csak a filmek mindentudói emlékeznek arra: az ezt megörökítő 1960-as moziban az alig 33 éves Falkot Abe Reles alakításáért a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díjára jelölték, és ugyanezt érdemelte ki a rákövetkező évben Joy Boy megformálásáért Frank Capra utolsó filmjében, A maroknyi csodában.

A New Yorkban bölcsész-, majd közigazgatási diplomát szerzett Peter Falk egyébként John Cassevetes jó barátja volt, és - a fenti filmekhez képest évizedes késéssel - játszott a rendező két alkotásában, a Férjek-ben és az Egy hatás alatt álló nő-ben is. A színpadon emlékezetes alakítást nyújtott Az eljő a jeges-ben, a Napsugár fiúk egy tévéváltozatában pedig Woody Allen partnereként. Egy szerelmi kapcsolat részeként beutazta Európát, fél évig például - amíg "devizabűntettel" le nem bukott - vasutat épített Tito Jugoszláviájában.

A Falk-Columbo-karakterek összemosásából adódik például, hogy a színészt is olasznak gondolják. Pedig valójában kelet-európai zsidó gyökerekkel rendelkezik, a többi közt Falk Miksa, az egykori Pester Lloyd ma már lipótvárosi utcanévként is ismert főszerkesztőjének a dédunokája. Az amerikai krimihősök etnikai hátterének helyenként van, máskor pedig nincs valóságalapja: a Kojaket alakító Telly (azaz Aristoteles) Savalas tényleg görög - Fürtöskével együtt, hiszen a kövérkés rendőrt fivére, Demosthenes Savalas alakította -, de a Petrocellit megformáló Barry Newman nem olasz.

Falk a forgatókönyvbeli hadnagyhoz hasonlóan valóban New Yorkban látta meg a napvilágot, és tényleg Kaliforniában, közelebbről Beverly Hillsben él. (Az utóbbi időkben már zavart viselkedéséről, Alzheimer-kórjáról érkeztek hírek, lánya nemrég gyámság alá helyeztetését kezdeményezte. Az ősszel még e portré is interjúkérelemmel indult, de választ nem hozott rá a posta.) Közös bennük a megannyi amerikai családra jellemző bevándorlómúlt; a forgatókönyvírók szívesen is vittek ilyesfajta ízt a sorozatokba. Mára teljesen feledésbe merült, hogy a Columbo-figurát az első nyolc évben nem is Falk, hanem előbb Bert Freed, majd Thomas Mitchell alakította, és harmadjára is két további színész állt eredetileg a lista első helyein. Meg sem kapta volna a szerepet, ha Bing Crosby golfmeccsei nem esnek egybe a forgatási napokkal.

Közhely, hogy Columbo (keresztneve, mint az egyik részben maga mondja: Hadnagy, és csak a legavatottabbak emlékezhetnek, hogy egy igazolványon feltűnik: Frank Columbo) kócos, rosszul öltözött, szórakozott, esetlen, csetlik-botlik. Lehamuzza a pazar villa szőnyegét, csilis babot rendel az előkelő étteremben, parkoláskor feldönti a kukákat a lepukkant, de valóban igen ritka - 1959-ben mindössze félezer példányban piacra került - nyitható tetejű Peugeot 403-assal. Egyszóval - ahogy az amerikai angol mondja - egy klutz. De hányan gondoltak vajon bele, hogy a kopasz Kojaket, a krumpliorrú Stone hadnagyot és a fél szemére vak Columbót egy-egy feltűnő testi eltérés is megkülönbözteti környezetétől, sokszor éppen a kifogástalan megjelenésű bűnelkövetőtől?

Peter Falk már háromévesen üvegszem viselésére kényszerült, miután rosszindulatú daganattal műtötték. Noha később megesett: durván eltanácsolták szereptől, mondván: ennyi pénzért kétszemű színész is akad, fogyatékosságával megbarátkozott, sőt bizarr humorának csillogtatásához is felhasználta. - Emlékszem, a középiskolában egyszer igazságtalanul kiállított a bíró. Annyira begurultam, hogy kivettem az üvegszemet, és átnyújtottam neki: Tegye be magának! - idézte fel baseballmúltját a szivarrajongók magazinjának, a Cigar Aficionadónak adott 1997-es interjújában az akkor már 55 éve pöfékelő és a dohányzás jogáért keményen kiálló Falk. ("Micsoda világ lesz ebből, ahol már egy baseballmeccsen, a szabad levegőn sem lehet rágyújtani?")

A kosárlabdapályán viszonylag alacsony termete (175 centi) miatt nem annyira dobójátékosként, hanem fürgesége okán vált be, és a hírhedt Sing Sing börtön az életfogytiglanra ítélt Piggy Sandset is felvonultató csapatával is volt alkalma megmérkőzni. A második világháborúban megint csak a szeme miatt nem sorozták be a tengerészgyalogosokhoz (pedig mindkétszer az üvegszemet letakarva kis híján átcsúszott a látáspróbán), így a kereskedelmi flottánál vigasztalódott, ahol szakácsként és mosogatóként foglalkoztatták. - A hajón a kapitány az egyetlen személy, akinek látnia kell. Na, a Titanic esetében ez sem nagyon jött össze - így a színész, aki a CIA-nek pedig azért nem kellett, mert a flottánál belépett a szakszervezetbe, amelyet a McCarthy-féle időkben a kommunizmus egyik melegágyának tartottak Amerikában.A forgatókönyvírók szeretik a titokzatosságot.

Ahogy a Charlie angyalaiban Charlie-t soha nem láthattuk szemből - általában pedig csak hallhattuk -, a Columbóban a hadnagy felesége marad rejtve. Gyakran emlegeti, egy mexikói bűnesetnél pedig éppen együtt nyaralnak a határ túloldalán, de Columbo állandó társaként legfeljebb egy basset houndot láthatunk. Nem így a valódi Peter Falk esetében. Második felesége, Shera Danese színésznő, akivel öt kutyát is tartanak nyolc hálószobás házukban (egyik sem basset hound), valójában a Columbo hat epizódjában is feltűnt - legfeljebb nem a nyomozó nejeként.

Első házasságában örökbe fogadott kisebbik lánya, a most a beteg Peter feletti gyámságot ambicionáló Catherine Falk történetesen magánnyomozó. Még az ő anyjával, Alyce Mayóval mentek - Volkswagennel, hiszen a párnak nem Peugeot-ja volt - az 1960-as Oscar-díj-átadásra, amelyre Peter Falkot is jelölték. Így emlékezett vissza: "És a nyertes Peter...- mondja a hang, én meg már emelkedem fel a székből - ..Ustinov. Mire máris roskadok vissza. Ki van rúgva!, fordulok az ügynökömhöz, nekem több napot már ne számlázzon ki."

Szőcs lászló, Nol.hu

Hozzászólások

Flag
2016-01-28 13:26
Próba
haydenwill
2020-04-04 05:17
Definitely believe that which you said. Your favorite reason seemed to be on the net the

easiest thing to be aware of. I say to you, I definitely get

annoyed while people consider worries that they plainly don't

know about. You managed to hit the nail upon the top and defined out the

whole thing without having side effect , people can take

a signal. Will probably be back to get more. Thanks

My web page ... ceme online
benjaminsi
2020-04-04 17:39
I visited several web sites but the audio feature for audio songs current at

this web page is truly marvelous.

my blog Professional hacking services Near me - https://blackrockconsultpro.com/contact
2020-04-05 10:01
Fantastic post however , I was wanting to know if you could write

a litte more on this topic? I'd be very thankful if you could elaborate a little bit further.

Thank you!

my page DominoQQ
antonarden
2020-04-06 17:32
These are in fact great ideas in regarding blogging.

You have touched some pleasant points here. Any way keep up wrinting.

Look into my site good pro - https://joinpkvqq.com/
mildred87o
2020-04-15 04:26
Great beat ! I wish Diy search engine optimization Yours to discover apprentice while you amend your web site, how can i subscribe for

a blog site? The account helped me a acceptable deal.

I had been tiny bit acquainted of this your broadcast offered bright clear concept
2020-04-15 05:55
Right here is the right web site for anybody who really wants to understand this topic.

You realize so much its almost hard to argue with you (not that I

really would want to…HaHa). You definitely put a fresh

spin on a topic that's been written about for a long

time. Excellent stuff, just excellent!

my web blog - wm casino - http://redditmarketpro.com/online-casinos-to-avoid/
isiahvicto
2020-09-23 01:20
Spot on with this write-up, I honestly think this amazing site needs far more attention. I'll probably be returning to read more, thanks for the info!

my page ... Download mp3
judelxy702
2020-10-06 12:09
I savor, result in I discovered exactly what I used to be having

a look for. You have ended my 4 day long hunt! God Bless you man.

Have a great day. Bye

Feel free to visit my web page ... grafica - https://www.idealitystudios.com
carmengoug
2020-10-12 06:56
Greetings! I've been reading your web site for some time now and finally got

the courage to go ahead and give you a shout out from Houston Texas!

Just wanted to mention keep up the great work!

My blog post; seva pusat mobil murah
marylou08f
2020-10-15 02:14
certainly like your web site but you have to take a look at the spelling on quite a few of

your posts. Many of them are rife with spelling problems

and I in finding it very troublesome to inform the truth

then again I will surely come back again.

my homepage google pay customer care helpline number - https://upipaymentapp.in/google-pay-helpline-number/
2020-10-15 03:24
You made some decent points there. I looked on the web

for more information about the issue and found most people will go along with your views on this website.

my web site :: see here
bettinamcc
2020-10-15 10:03
I'm impressed, I have to admit. Rarely do I encounter a blog that's

equally educative and amusing, and let me tell you, you've hit

the nail on the head. The problem is something too few folks are speaking intelligently about.

I am very happy that I stumbled across this during

my hunt for something relating to this.

Feel free to visit my weblog :: Flipkart customer care helpline number - https://www.kahionlinemedia.com/flipkart-customer-care-helpline-number/
michelesto
2020-10-15 10:19
It's really a nice and useful piece of info. I'm glad that you simply shared

this helpful information with us. Please stay us up to date like this.

Thanks for sharing.

Check out my blog post Qabz Ka ilaj in Urdu
cliffordpr
2020-10-17 03:27
Hi there Dear, are you really visiting this web page daily, if so

then you will definitely get fastidious knowledge.

Feel free to visit my web blog Adli Sicil Kaydı Nedir
shannanlom
2020-10-17 11:57
I have to thank you for the efforts you have put in penning this blog.

I really hope to see the same high-grade blog posts by you later on as well.

In fact, your creative writing abilities has inspired me to get

my own, personal blog now ;)

Visit my web page ... Red Alert 2 indir - https://sites.google.com/view/red-alert-2-indir/
josephinel
2020-10-17 23:18
We are a bunch of volunteers and opening a brand new scheme in our community.

Your web site offered us with useful info to work on. You have performed a formidable activity and our

whole community shall be grateful to you.

Here is my web site ... marmaris firma rehberi - https://www.mugladarabul.com/
scarlettfi
2020-10-19 10:29
It's very simple to find out any matter on net as compared to books,

as I found this post at this site.

Look at my web blog avira customer service
tomokofore
2020-10-19 20:15
I got this website from my pal who told me regarding this web site career options and Salary after bpt course - http://nihs.ac.in/ at the moment this time I am

visiting this web page and reading very informative articles at

this time.
delilahmcg
2020-10-26 18:27
Superb, what a website it is! This blog provides helpful

data to us, keep it up.

Feel free to surf to my blog :: Online terapi
kristiand7
2020-10-29 21:52
This blog was... how do I say it? Relevant!! Finally I have found something which helped me.

Thank you!

Feel free to visit my website: ve xe di sapa - https://gumroad.com/noitaden/posts
tedugz6359
2020-10-28 13:27
Does your blog have a contact page? I'm having problems locating it but, I'd like

to send you an email. I've got some suggestions for your blog

you might be interested in hearing. Either way, great website and I look forward to seeing it grow over time.

my blog ... en koleji
floyblackw
2020-10-18 17:22
Great blog! Do you have any tips and hints

for aspiring writers? I'm hoping to start my own website soon but I'm a little

lost on everything. Would you propose starting with a free

platform like Wordpress or go for a paid option? There are so many options out there

that I'm completely overwhelmed .. Any recommendations?

Thanks a lot!

Feel free to surf to my homepage; avira support - https://www.backlinkdir.com/support-for-avira.html
2020-10-24 21:06
Thank you for the auspicious writeup. It in fact was a

amusement account it. Look advanced to far added agreeable from you!

However, how can we communicate?

Also visit my site ... UK basketball Jewelry
vicky62898
2020-10-29 12:23
you are actually a good webmaster. The site loading speed is

incredible. It seems that you are doing any distinctive trick.

Furthermore, The contents are masterwork. you have performed a excellent

job in this matter!

Here is my website: long distance taxi quote - https://www.taxitolondonairports.com/long-distance-taxis-london
sonja7327
2020-10-26 00:52
Hi, i feel that i noticed you visited my web site so i got here to return the prefer?.I am

trying to find things to improve my site!I assume its ok to make use of some of your concepts!!

Feel free to surf to my webpage - สมัครเว็บแทงบอลบนมือถือ2020
dariouiw61
2020-10-27 13:23
I needed to thank you for this wonderful read!! I absolutely

enjoyed every little bit of it. I have you book marked to

check out new things you post…

Here is my web blog ... katı meyve ve sebze sıkacağı - https://kuvingsturkiye.com/kati-meyve-sikacagi
kelle39231
2020-10-21 07:41
Tremendous issues here. I'm very satisfied to peer your post.

Thanks so much and I'm taking a look ahead to touch you.

Will you please drop me a mail?

Here is my homepage - music video - http://www.artistnewswire.com/valexiss-first-album-fairy-tales-produced-by-mark-zubek-of-zedd-records-will-be-released-december-3rd-2020-across-major-music-platforms/
leiaverdon
2020-10-23 08:37
I read this article fully on the topic of the comparison of hottest and previous technologies, it's awesome article.

My site; skateboarding tricks
wallygerst
2020-10-26 20:38
Hello just wanted to give you a brief heads

up and let you know a few of the pictures aren't loading properly.

I'm not sure why but I think its a linking issue. I've

tried it in two different browsers and both show the same results.

Feel free to surf to my web-site :: Maske - https://www.hewecon.de/
joliestrad
2020-10-26 07:32
Way cool! Some extremely valid points! I appreciate you penning this post plus the

rest of the site is really good.

Visit my weblog ... sofort.de
anastasiaz
2020-10-26 10:28
Very nice article, exactly what I wanted to find.

Here is my webpage :: schutzmaske kaufen - https://www.hewecon.de/
novella36f
2020-10-29 19:55
Superb blog! Do you have any tips and hints for aspiring writers?

I'm hoping to start my own site soon but I'm a little lost on everything.

Would you recommend starting with a free platform like Wordpress or go for a paid option? There are

so many options out there that I'm completely confused ..

Any tips? Kudos!

Here is my webpage :: laboratorio Morrone eboli
damongibbe
2020-10-27 18:03
Hi there! This post could not be written much better!

Looking through this post reminds me of my previous

roommate! He constantly kept preaching about this. I most certainly will send this information to him.

Pretty sure he will have a great read. Thank you for sharing!

Stop by my blog ... Yaygın Anksiyete Bozukluğu Tanısı - https://www.psikolog-istanbul.com/yaygin-anksiyete-bozuklugu-tedavisi.html
jasonn1265
2020-11-04 03:12
Hello to all, it's really a pleasant for me to

visit this site, it includes valuable Information.

My web site ... سایت حضرات - https://yekshart.com/crash/hazarat-crash-game/
clairdacey
2020-10-17 15:40
I do not know whether it's just me or if everybody else experiencing issues with your website.

It appears like some of the written text within your content are

running off the screen. Can someone else please

comment and let me know if this is happening to them

too? This might be a issue with my internet browser because

I've had this happen before. Thanks

My webpage: Half Life 2 indir
shellilarg
2020-10-19 06:27
Link exchange is nothing else but it is only placing the other person's webpage link on your

page at suitable place and other person will also do same for you.

Feel free to visit my webpage - brother

printer support - https://www.backlinkdir.com/technical-support-for-brother-printer.html
tuyetmarti
2020-10-20 22:46
Great blog here! Also your web site loads up fast!

What web host are you using? Can I get your affiliate

link to your host? I wish my website loaded up as quickly

as yours lol

Have a look at my web-site rogers forgot password
katlynhenn
2020-10-24 18:46
Thanks , I've recently been looking for information about this subject for a long

time and yours is the best I've discovered so far.

However, what in regards to the conclusion? Are you sure about the supply?

Also visit my site; Earn Money online - https://www.fiverrhelper.com/
bernard97u
2020-10-27 09:29
Hey are using Wordpress for your site platform? I'm new

to the blog world but I'm trying to get started and set up my own. Do

you require any coding expertise to make your own blog?

Any help would be greatly appreciated!

Here is my web blog :: Eş seçiminde Aile Baskısı
stephanieb
2020-10-29 18:45
That is a really good tip especially to those new to the blogosphere.

Simple but very precise info… Appreciate your sharing this one.

A must read article!

Feel free to surf to my blog; analisi cliniche eboli - https://www.laboratorioiula.com
2020-10-30 08:30
Because the admin of this web page is working, no question very shortly it

will be well-known, due to its feature contents.

Feel free to visit my blog post - Sapa
adolfodarr
2020-10-23 09:21
Hello there! I just would like to offer you a huge thumbs up for the excellent information you've got right here on this post.

I will be coming back to your blog for more soon.

Also visit my weblog شرط بندی فوتبال
hymanruse4
2020-10-25 22:37
Tremendous things here. I am very glad to see your post.

Thanks so much and I am having a look ahead

to contact you. Will you kindly drop me a mail?

Also visit my page - สมัครเว็บแทงบอลบนมือถือ2020 -

https://tangballufadeal.blogspot.com/2020/10/2020-ios-android-ufadeal-com-ufadeal.html
lizadoming
2020-10-28 09:19
I have read so many articles regarding the blogger lovers however this post is actually a pleasant post, keep it up.

Look at my weblog; en koleji
dianamckie
2020-10-29 17:43
I must thank you for the efforts you have put in writing this blog.

I really hope to see the same high-grade blog posts by you in the future as well.

In truth, your creative writing abilities has motivated me to get

my own, personal blog now ;)

Feel free to visit my blog; merclin - https://www.laboratorioiula.com
loreny3770
2020-10-15 16:08
This is a very good tip especially to those new to the blogosphere.

Brief but very accurate info… Appreciate your sharing this one.

A must read post!

Feel free to surf to my web page ... situs judi bola - https://www.storeboard.com/blogs/crafts/can-you-choose-xbox-or-ps-perhaps-youre-a-nintendo-wii-aficionado-or-you-might-prefer-to-engage-in-on-your-computer-system-ipad-as-well-as-your-iphone-it-doesnt-issue-the-place-you-engage-in-its-usually-better-to-find-out-suggestions-to-produce-your-inter/4207070
darylknz99
2020-10-17 13:14
Wonderful web site. Lots of useful information here. I am sending it to some buddies ans also sharing in delicious.

And obviously, thanks in your sweat!

My blog post :: dsa.al
biancagris
2020-10-17 14:49
Very good article. I absolutely appreciate this site. Keep it up!

Here is my site - digital signage software - http://s5.histats.com/stats/r.php?869637&100&47794&urlr=&dsa.al/
dancosgrov
2020-10-22 15:32
Heya superb blog! Does running a blog such as this take a massive

amount work? I have virtually no expertise in coding but I had been hoping to start my own blog soon.

Anyhow, if you have any recommendations or techniques for

new blog owners please share. I understand this is off topic but I just had to ask.

Kudos!

Here is my site: enjoy your life

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7857) Életmód (1) Jobbegyenes (2850) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Kultúra (9) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Politika (1582) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (11) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Tereb (146) Gazdaság (716) Mozi világ (440) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (327) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>