Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Vigyázat, rasszizmus!

Vigyázat, rasszizmus!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Ennek a szónak, a rasszizmusnak, mágikus hatalma van.

Ha az ember liberális, és meghallja, egyből mindenhol viszket és fáj neki, véreres szemekkel kezdi keresni a prédáját. Azt, aki belezavar a szép új világba, ahol mindenki egy benetton reklám. A normális embernek meg ugyancsak viszket és fáj, mert tudja, megint előkerült az a bizonyos fehér, heteroszexuális férfi, aki a világ összes bűnének elkövetője.

De nézzük, hogy most hol kell megmenteni a világbékét a gaz rasszistáktól! Természetesen Németországba vezet az utunk, ahol a konzekvens és kőkemény elfogadás-oktatás és dühöngő multikulti mellett is kibuggyan néha a rasszista fazékból egy-két forró buborék, pedig szorosan rajta van a fedő jó ideje már és mint az közismert, megváltoztak. Ezek már nem ugyanazok a németek. Lehet, hogy ez a baj?

Történt ugyanis, hogy a berlini rendőr-akadémia egyik vendégtanára egy hangfelvételen a rendőriskolai tapasztalatairól és tanítványairól mesélt, és hát nem festett kifejezetten rózsás képet, ezt pedig megszellőztette a Berliner Zeitung. A vendégtanár nem vállalta a nevét, de a következőket mondta: „Órát tartottam a rendőriskolában. Soha nem éltem át még ilyet. Az osztályterem valami borzalom: a fele arab és török, pimaszok, mint az állat. Idióták. Nem tudták kifejezni magukat. Ezek nem kollégák, ez az ellenség. Ez az ellenség a sorainkban.”

Gondolom, szegény vendégtanár nem volt felkészítve, hogy mi várja azok között, akik majd meg fogják egyszer védeni őt, ráadásul törvényesen lesz majd náluk fegyver, bilincselhetik meg, szoríthatják falhoz, ha úgy tartja kedvük. Az úriember vélhetően nem kapott előoktatást, felkészítés, érzékenyítést, nem volt elég elfogadó, így megijedt az eltérő bőrszínű hallgatók arányától, az esetleges hangosabb beszédtől, a más kultúrától, így aztán előbújt belőle a rejtőzködő, lopakodó rasszizmus, mint válaszreakció, és a fent idézett mondatokat osztotta meg velünk.

Mert azt ne várjuk, hogy hivatalosan bárki is igazat ad majd neki és azoknak, akik később megszólaltak a témában. Mert akik megszólaltak, azok egytől egyik hasonló álláspontot hangoztattak, számukra is megdöbbentőek a jelenlegi állapotok és tendenciák.

Egy újabb kalapácsütés a polkorrektség szilárd falába.

A tartományi bűnügyi rendőrség egy hivatalnoka is megszólalt, és úgy fogalmazott: „ez a beférkőzés (beszivárgás – a szerk.) az arab nagycsaládok részéről már megkezdődött”. A hivatalnok arra utalt, amit később a Süddeutsche Zeitung írt meg, miszerint egy másik rendőrtiszti főiskola arab származású női hallgatója belső nyomozati anyagokat fényképezett le és osztott meg egy internetes csoportban.

Azóta több névtelen levél is érkezett, de valaki névvel is vállalta a véleményét. Bodo Pfalzgraf, a Német Rendőrszakszervezetek elnöke a ZDF közszolgálati televíziónak adott interjúban kijelentette, az arab bűnözői csoportok rengeteg jel szerint beférkőztek az akadémiára, céljuk a beépülés, a rendszer meg- és kiismerése és hogy a klánok bűncselekményeit is tisztára mossák, eltussolják. Mindenképpen álljunk meg egy szóra annál, hogy Pfalzgraf gondolatai egy közszolgálati televízióban hangzottak el.

Ez pedig minimum meglepő, mivel a németek által felépített elfogadó és boldog világban ilyen „ordas gondolatoknak” nem sok teret hagyott eddig a mainstream média.

Tényleg nem vetődik fel ilyenkor, hogy aki ellentmond ennek a szép színes multikulti világnak, az nem feltétlenül zsigeri rasszista, csak félti a világot, amit korábban felépített és megszokott, és amiben továbbra is élni szeretne? Nem lehet, hogy ennyi ember, akik közül többen vezető pozícióban vannak, mind nem lehetnek őrültek és nem áldoznák fel a karrierjüket az idegengyűlölet oltárán? Esetleg elgondolkodhatnának azok is, akik egyből felvisítottak az idegengyűlölet miatt és azonnal visszautasították a fenti vádakat, mint Klaus Kandt, Berlin rendőrfőnöke. A rendőrség azt azért elismerte, hogy jelentkeztek olyanok az akadémiára, akik büntetve voltak, nem beszélik jól a nyelvet, fegyelmezetlenek. Reméljük, ilyen csekélységek miatt nem utasították el ezeket a nyilvánvalóan jó szándékú jelentkezőket és a kirobbant balhéból kifolyólag úgy tűnik, valóban nem is tették.

Az ország rendjéért felügyelő szerveknél is tombol a PC!

És ha dönteni kell, úgy tűnik, inkább felvesznek egy olyan embert, aki potenciális veszélyforrás az államra, mintsem vállalnák az elutasítást, melyre egyből rasszista pecsétet ütnek ordítva

Ennek a hozzáállásnak is megvan az egyértelmű magyarázata. A német rendőrök nem feltétlenül értenek szót az emberekkel azokban a negyedekben, ahol meghatározó a bevándorlók aránya, így igyekszenek feltölteni a sorokat migrációs hátterűekkel. Szép és jó, de lehet, hogy ügyelni kellene a minőségre is, nem csak a mennyiségre, különben hasonló bűnőzök járnak majd egyenruhákban, mint akiket eredetileg üldöznie kéne a német rendőrségnek.

Christoph Gusy, államjogi professzor a minap ugyancsak a Süddeutsche Zeitung hasábjain mondta el, hogy szerinte „a rendőrség a társadalom tükre”, hasonló történések zajlanak le az állomány soraiban, mint a társadaloméban, és meglehet, hogy teljesen igaza is van. Berlinben durván 30% migrációs hátterű lakos él, az akadémián 45% rendelkezik nem német felmenőkkel.

Ezek a számok az ódivatú állampolgárt még megdöbbentik, az önfeladás ilyen mértéke és a bevándorlás, bevándorlók szinte kritika nélküli el- és befogadása tragikus méreteket öltött. Ha az idézett eseményeknek csak a töredék igaz, hihetetlen nemzetbiztonsági kockázatot jelent a német társadalomra. Talán azon is el kellene gondolkodni, hogy ki az igazi rasszista, ki az, aki nem bírja elviselni a másik látványát és jelenlétét, ki az, aki agresszívabb: az őslakos német vagy az erőszakosan fellépő, jogokat, hatalmat követelő újnémet tömeg.

1945 óta a németek folyamatosan elnézést kérnek mindenkitől, bűnös népként húzzák be fülüket-farkukat manapság is.

Közben büszkék a gazdasági teljesítményükre, a munkamorálra, a világ vezető vállalatai, márkái fűződnek a nevükhöz. Sokan skizoid kettősségben élnek, meghunyászkodnak és közben lenéznek másokat. De ha így folytatják, lassan nem lesz mire büszkének lenni Dajcslandban.

A szomorú gondolatok zárásaként egy egészen friss hír: megbukott az úgynevezett Jamaica-koalíció terve a németeknél. Már maga ez is rasszizmus, nem? A pártok színei alapján felvázolt koalíciós együttműködést egy hónapos huzavona után sem sikerült összehozni, a liberális FDP kivonult a tárgyalásokról. Se őszinte beszéd, se kormányalakítás, nehéz idők járnak a Európa legerősebb gazdasággal rendelkező, a kontinenst vezető németekre. Egy dologra viszont konzekvensen figyelnek, polkorrektség mindenek felett! Fejétől bűzlik a hal, ahogy a régi római mondás tartja és ez Európára is igaz napjainkban.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Tereb (146) Heti lámpás (312) Jobbegyenes (2788) Politika (1582) Flag gondolja (36) Történelem (18) Vetítő (30) Életmód (1) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (705) Nézőpont (1) Belföld (10) Autómánia (61) Kultúra (7) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7546) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Mozaik (83) Sport (729) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>