Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
a0754acc6cfc1219c48d0cf9a5d64087.jpg

Török Gábor elemez - Nem jó, de jobb

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Néhány alkalommal már jeleztem a „nagy politikusi beszédek” elemezésével kapcsolatos szkepszisemet. Téved, aki azt hiszi, hogy ezek a beszédek önmagukban bármit is eldöntenek, meghatároznak, hogy elhangzásuk után bármi is egy csapásra megváltozna.

Ugyanakkor arra kétségtelenül jók, hogy eláruljanak valamit arról, a politikusok milyennek szeretnék láttatni magukat, mit szeretnének üzenni a választóknak magukról és riválisaikról. Ha erre hangolódva követte ma valaki Orbán Viktor immáron 15. évértékelő beszédét, akkor néhány kérdésre tényleg választ kaphatott.

A miniszterelnök stábja nem bízott semmit a véletlenre: a szónok előtt és felett ott virított a „Magyarország jobban teljesít” felirat, illetve a beszédben is megszámlálhatatlanul sokszor ismételgette Orbán ugyanezt. Már önmagában a kiemelés is világossá tehette, hogy a kormányfő kerülni fogja a túlzott – és emiatt könnyen ellentétes hatást kiváltó - sikerpropagandát, hanem inkább a „nem olyan rossz - lehetne rosszabb is” realistább érvét veszi elő.

A szöveg aztán minden kételyt eloszlatott: a kormányfő a mottóként megjelenített félmondathoz szinte minden alkalommal hozzáfűzte ugyanis azt, hogy „de nem elég jól”. Orbántól kétségtelenül szokatlan volt ez az egyrészt-másrészt érvelés, ami ráadásul néhány kifejezetten bizonytalankodó, esetleg reménykedő megjegyzéssel is párosult: „lehet, hogy – amint elterveztük -, 2013-ban valóban a felemelkedés éve jön”; „meg kellene nyerni a fiatalokat, valahogy meggyőzőbben kellene érvelni”.

Nem ma kell eldöntenünk, hogy ez a visszafogott, valósághoz igazítottabb megközelítés jó választás-e, a nulladik pillanatban erre válaszolni csak az igazán felkészült „]]>sokatmondók]]>” tudnak. Ugyanakkor a túlzott sikerpropaganda elvetése nem tűnik rossz eszköznek egy olyan helyzetben, amikor egyrészt a választók jelentős többsége szerint rossz irányba mennek a dolgok, másrészt pedig az ellenzékkel való elégedetlenség csak kicsivel marad el a kormánnyal való elégedetlenségtől. Ebben a helyzetben a „nem jó, de jobb” – ami logikájában (nem félreérteni, csak ebben!) emlékeztet a „]]>történelmileg úgy alakult]]>” gondolatára - anélkül ad magyarázatot a Fidesz melletti választásra, hogy közben látványosan irritálná – és ezzel esetleg az ellenzék irányába terelné - az elégedetlenkedőket. A kormányoldal célja a hátralévő egy évben feltehetően valami ilyesmi lehet: fontos szimbolikus lépésekkel (nemzeti szuverenitás), kis eredményekkel (több gyermek született, csökkent az államadósság), nagy jövőképpel (a most még számonkérhetetlen 20 éves „mesterterv”) meggyőzni a kormány szavára még fogékony választókat, a többieket pedig a „kisebbik rossz” retorikájával esetleg megszólítani, de legalább az ellenzéktől távol tartani. Orbán mai beszédében ez utóbbi feladatot is elvégezte, méghozzá – szokása szerint – anélkül, hogy ellenfeleinek a nevét kiejtette volna a száján: „régi figurák, jól ismerjük őket, és pontosan tudjuk, hogy mire készülnek” – mondta most, a részletezést pedig a már hónapok óta futó negatív kampány úgyis elvégzi helyette.

„Sok ez vagy kevés – ez itt a kérdés” – tette fel a szónok a beszéd egy részén a kérdést, s igen, ma kiderült, hogy a Fidesz valami ilyesmiről, a félig tele – félig üres klasszikus megközelítésében szeretné szavaztatni a választókat 2014-ben. Leginkább az ellenfelein múlik, hogy megteheti-e. 

]]>http://torokgaborelemez.blog.hu ]]>- A Flag Polgári Magazin partnere

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2778) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Autómánia (61) Egészség (50) Tereb (146) Gazdaság (702) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Nagyvilág (1309) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Mozaik (83) Tv fotel (65) Történelem (17) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>