Ma 2020 február 22. Gerzson napja van. Holnap Alfréd napja lesz.
Ukrajna nemzetközi értelemben egyre demokratikusabb

Ukrajna nemzetközi értelemben egyre demokratikusabb

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Álljunk hozzá empatikusan. Kurva szar lehet ukrán nacionalistának lenni.

A hozzánk közel eső végeken kétségeid vannak, hogy nem vagy-e inkább lengyel, a nyelved pedig nem orosz-e. És ha mélyre ásol, nem enyhülnek a kétségek.

Ilyen alapadottságokkal nem csoda, ha az ukrán nacionalizmus aranykorában abban élték ki magukat az önmaguk nagyságát felfedező ukrán nemzetiszocialisták, hogy igyekeztek legyilkolni mindenkit, aki kicsit is lengyelnek vagy zsidónak tűnt (vagy orosznak, magyarnak stb.). Annyit elismerhetünk, hogy a mészárlásban nem rosszak a szlávok, így egy fél pontot adhatunk arra, hogy legalább arra akartak építeni, amiben tehetségesek.

Ukrajna jelenkori tragédiája abból fakad, hogy a kijevi vezetés rendre úgy dönt, hogy lecsatlakozik a ruszkikról. A ruszkik ezt nem nagyon nézik jó szemmel, mégiscsak a „közel-külföldről“ van szó, oroszul beszélnek (vagy annak egy dialektusát, amit „ukránnak“ neveztek el), a kikötőket meg nem szívesen engednének át a NATO-nak. Legnagyobb balszerencséjük azonban az, hogy a „Nyugat“, ami az értelmiségiek álmaiban létezik csak, nem tart rájuk valódi igényt. És még ha tartana is, akkor sincs elég tökük, hogy lépjenek. Vajon az „ukrán elit“ (haha) belegondolt már abba, milyen a mai Európa? Pedig Porosenko még meg is támogatta a karmestert, amikor szegény átmeneti isiászban szenvedett, mégis mit remélnek? (Igaz, a keleti szlávoknak – másképpen: oroszoknak, ne bonyolítsuk – az isiász afféle testvériséget is szimbolizálhat. Porosenko úgy érezhette, otthon van Európában.) És ha ez nem illusztrálta volna eléggé a hivatalos európai politika állapotát, igazán vethettek volna egy kósza pillantást a Judith Sargentini & Co.-ra.

Viccet félretéve az ukrán nép alapvetően tényleg együttérzést érdemel, hiszen ez mégiscsak az az ország, ahol egy turista is vehet atomtöltetet egy lejárt svájci csokiért cserébe. Az elitjük nem éppen tiszteletre méltó, talán szívesen vennének új múltat és történetet, létezésük valódi oka az, hogy pufferként funkcionálnak a ruszkik számára. Kijeven kívül a placcok döntő többségén semmit sem kéne változtatni, hogy lehessen forgatni egy Mad Max-filmet, miközben a borzalmasan korrupt nagyfejűek olyan órákat villantanak Kijev belvárosában, amiből meg lehet venni néhány afrikai országot. Ebben a helyzetben nem csoda, ha a kollektív lelkiállapot helyrerázására kínált legfőbb termék a meglehetősen földszintes nacionalizmus lesz.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert ]]>az ukrán nackók most (újra) a magyarokat találták meg]]>, hogy bűnbakot csinálhassanak belőlük. Rá lehet olvasni a sérelmeket és el lehet pusztítani. Ez normálüzem, nem is érdemes rajta meglepődni, mert a fent felvázolt nacionalizmus viszonylag kiszámíthatóan működik.

Erről pedig valami furcsa véletlen folytán eszembe jutott John McCain.

A nemrég megboldogult republikánus (többszörös idézőjelet tessenek a szó elé-és mögé képzelni) szenátor volt az, aki lelkesen rázta ama párt (Szvoboda) vezetőjének a kezét, amely a magyarellenes ukrán dzsihádot vezényli Beregszászon. Nem ez volt persze az egyetlen alkalom, amikor megtalálta a leghaladóbb demokratikus erőt, amit támogatni lehet: Szíriában az Iszlám Állam és ahhoz hasonló iszlamista lázadók kezeit szorongatta meghatottan, pont úgy, mint aki érzi a demokrácia csodálatos fuvallatát az éterben. (Egy másik kedvencünk, a térségbe kirendelt ügyeletes tiszt hivatásos demokrata, Victoria Nuland még sütikét is osztogatott a Majdan demokratáinak, hogy el ne fáradjanak a sok karlóbálásban.)

Talán nem véletlen, hogy McCain a liberálisok egyik kedvenc republikánusa volt. Ők azt állítják, hitelessége és morális feddhetetlensége miatt, és nyilván nem amiatt, hogy rendre az ő ügyüket segítette.

Önéletrajzi drámájában az elhunyt szenátor így védekezett (eszemben sem volt természetesen elolvasni, az idézetet loptam - M. G.) :

„(…) végül, de nem utolsósorban, republikánus voltam, reagani értelemben vett republikánus. Ahogy ma is vagyok. Nem valamiféle Tea Party-republikánus. Nem is Breitbart-republikánus. Nem egy rádiós beszélgetős műsorhoz vagy a Fox Newshoz kötődő republikánus. Nem elzárkózáshívő, protekcionista, menekültellenes, bűnbakgyártó, soha semmi hasznosat nem csináló republikánus. Nem az, aminek gyakran bélyegeztek az úgynevezett »valódi konzervatívok«, egy RINO, azaz csak a nevében republikánus (Republican in Name Only). Reagan-hívő republikánus vagyok, elkötelezettje az alacsonyabb adóknak, a kisebb kormánynak, a szabad piacoknak, a szabadkereskedelemnek, a védelmi készültségnek és a demokratikus internacionalizmusnak.”

Hagyjuk most a Reaganre vonatkozó nettó baromságokat, maradjunk csak annál, hogy ha szíriai és ukrajnai parolázásait nézzük, legalább megértjük, mit jelent a „demokratikus internacionalizmus“. Ez a gyönyörűséges terminus úgy hangzik, mintha egy trockista etűdöt komponálnának újra, hogy liberális-demokrata hangszerelést kapjon. És pontosan erről is van szó. A „demokratikus internacionalizmus“ kiválóan alkalmas arra, hogy aki hívének mondja magát, egy felsőbbrendű morális pózban tetszelegjen, miközben neonáciknak és iszlamistáknak nyújt baráti és segítő kezet. Ahogy a nemzetközi forradalom nem foglalkozik ilyen jelentéktelen apróságokkal, úgy a demokratikus internacionalizmus sem. (Ami egyébként ugyanaz, szar vagy kaka.)

Ennek a „demokratikus internacionalizmusnak“ egyik eredménye az a kellemes kis epizód, aminek tanúi lehetünk Kárpátalján. A moralizáló ideológusoknál nincs képmutatóbb a világon. Ennél egyenesebb, derekasabb azt mondani, hogy nézd, fiam, én globalista érdekeket jöttem szolgálni, és ebbe pillanatnyilag épp belefér neonácik és iszlamisták támogatása, pont.

Ezért ha legközelebb a demokrácia terjesztését érvként használó morállovagok magyaráznak nekünk a beavatkozás szükségességéről, akkor nyugodtan nyomjunk az arcukba egy citromtortát, hacsak nem sajnáljuk erre felhasználni. Ha a globalisták valamely ország „demokratizálását“ szájukra veszik, okkal kezdhetünk aggódni, hogy valamelyik helyi radikális lázadó csoport kezébe kívánnak fegyvert és hatalmat adni.

Megadja Gábor -]]> www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1446) Flag gondolja (33) Tv fotel (65) Egészség (50) Kultúra (4) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Autómánia (61) Mondom a magamét (4324) Irodalmi kávéház (479) Történelem (13) Politika (1571) Mozaik (42) Jobbegyenes (1692) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (637) Heti lámpás (233) Vetítő (37) Belföld (5) Életmód (1) Tereb (139)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>