Terjedni kezd egy különleges betegség a magyar baloldali és neoliberális értelmiség körében. Sokáig gondolkodtam azon, hogy ezt a kórt hogyan lehetne a legtalálóbban leírni, amikor megpillantottam az interneten egy részletet egy interjúból, amelyet a Simicska Lajos által utcára tett újságírók készítettek Veiszer Alindával. Rájöttem, hogy ezt a nyavalyát nem is lehet másról elnevezni, csak erről az Alindáról.

Ebben a bizonyos interjúban ugyanis Alinda azt állítja, hogy őt Szlovákia közmédiája megkereste, dolgozzon náluk, miután kirúgták a Hír Televíziótól.

– Tényleg a határt át kell lépnem, hogy egy alapvetően közszolgálati műsorban dolgozhassak? Nem tudom, mit hoz a jövő, de azért ez alapvetően kritika a magyar médiá­nak – közli erről az egykori műsorvezető.

A nyilatkozat kapcsán sok minden juthat az ember eszébe. Például az, vajon miből gondolja Alinda, hogy bárkit is érdekel, ő hol fog dolgozni a jövőben? Alinda távozása a képernyőről nem kritikája a magyar médiának, hanem éppen a hazai sajtó dicséretére válik.

Legalábbis azok számára, akik végignézték a hölgy szánalmas erőlködését és bukdácsolását ezen a pályán. Veiszer Alinda a szakmaiság minden kritériumát alulmúlta az interjúi során, és félreértés ne essék, ezt nem csak a jobboldalon gondolják így. A közszolgálati televízióban kezdett, ahol a beszélgetései gyakorlatilag abból álltak, hogy összegyűjtötte az interjúalanyok életrajzi adatait, régi történeteit – és levizsgáztatta őket belőle. Aztán pedig mindenki csodálkozott, hogy Alinda milyen felkészült.

Csak egyet nem tudtunk meg soha: hogy vajon mi a véleménye a beszélgetőtársainak a világról. Valódi érzelmek helyett nyúlósan unalmas pszichologizálás, hírérték helyett ócska lexikalitás lett az általa vezetett összes társalgás. Ha pedig a beszélgetőpartnerek megpróbáltak kitörni ebből a ketrecből, visszazárta őket, annyira megijedt, hogy kizökkenti őt az előzetesen megírt kérdéseinek láncából ez a szembesítés.

Aztán Alinda egyre lejjebbre csúszott. Simicska Lajos tévéjében mindezt megfejelte azzal, hogy politizálni kezdett, holott ez rendkívül ingoványos terep az olyan félművelt és szerény szellemi képességekkel bíró embereknek, akik nem olvassák rendszeresen a napi sajtót.

Ebből így az lett, hogy fűt, fát, virágot faggatni kezdett arról, hogy miért utálja ezt az országot és Orbán Viktort. Ha pedig azt érezte, hogy ez nem fog sikerülni, gyöngyöző homlokkal hintázott a székén, mint egy keljfeljancsi, amíg ki nem csikarta az előre eltervezett kormánykritikát. Alinda távozása tehát nem veszteség, hanem óriási nyereség a magyar médiának, és előre sajnáljuk Szlovákiát.

Elkeserítő azonban, hogy az Alinda-kór tünetei már korábban megjelentek, és nála sokkal tehetségesebb és műveltebb embereknél is, mielőtt Veiszer Alinda is a menekülők pózába helyezkedett volna, hogy „az igazi értelmiséghez” mérje magát. A mi liberálisaink ugyanis manapság versenyezni kezdtek egymással, hogy melyikük éppen merrefelé szeretné elhagyni az országot, elmenekülve a „Nemzeti Együttműködés Rendszerének diktatúrája” elől.

A sorban megtaláljuk például Schilling Árpádot, aki a magyar metoo-kampány elindítása érdekében állított pellengérre a választás előtti időszakban egy elismert színházi rendezőt, aki a hírek szerint szexuálisan zaklatta Sárosdi Lilla színésznőt, azaz Schillingné asszonyt.

A kampányt ugródeszkának használva persze lehetett szidni a kormányt is, és ezen a farvízen egyre többen megismerhették a rendező egyik darabjának videófelvételét, amelyen anyaszült meztelenül kéri a közönséget, hogy filctollal véssék a testére, miért nem szeretik Orbán Viktort. A darabnak számos érdekessége van még, például Schillingné asszony egyszerre két férfit elégít ki a nyílt színen, de ezt inkább a továbbiakban nem részleteznénk.

Schilling persze a választást követően azonnal kijelentette, hogy kivándorol az országból, és Párizsban fog élni. Mivel azonban ő Alindával ellentétben valóban ért a szakmájához, talán meg is tud élni majd egy-két valódi színházi produkcióból. Aztán elkapta az Alinda-kór Závada Pált is, ő a Népszava hasábjain jelentette be, hogy ha tehetné, menne, de inkább mégis marad. De miért is menne? Závada briliáns színvonalú regények szerzője.

Legutóbbi művét pedig most állítják színpadra, és az előadásban összekapcsolják majd egy zsidóellenes pogrom történetét a migránskérdéssel. Az Alinda-kórosok pedig a szólásszabadság megszűnése jegyében együtt retteghetnek majd egy jót a Radnóti Miklós Színházban az alkotókkal az „antiszemita, kirekesztő Orbán-rendszertől”.

Haraszti Gyula - ]]>www.magyaridok.hu]]>