Ma 2024 október 09. Dénes napja van. Holnap Gedeon napja lesz.
Tarlós István: Demszky volt a legkeményebb ellenfél

Tarlós István: Demszky volt a legkeményebb ellenfél

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az én szememben az SZDSZ elárulta a rendszerváltozást...

 

Budapest korábbi főpolgármestere, Tarlós István büszke arra, hogy az elmúlt közel nyolcvan évben egyedüli konzervatívként tudott főpolgármester lenni, ráadásul kétszer is.

Úgy is mondhatjuk, elvettem a hazai ékkövüket a globalistáktól

– fogalmazott a 75 éves korábbi elöljáró, akinek időszakát alapos előkészületek és nagy fejlesztések jellemezték.

Tarlós szerint ]]>Demszky Gábor volt a legkeményebb ellenfele]]>.

– 2006-ban Demszky valami  egy százalékkal nyert, ami az előzmények ismeretében akkor éppenséggel nevezhető volt fél győzelemnek is részemről. 2010-ben aztán 24 százalék, 2014-ben pedig 13 százalékpont különbséggel nyertem, de akkor Demszky már sajnos nem indult. Érdekes, hogy a legtöbb szavazatot épp 2006-ban kaptam. Mindig a szavazatszámokkal sakkoznak, de ez butaság, mert az attól is függ, hányan indulnak a választáson és hányan mentek el szavazni. Az is érdekes, hogy Karácsony öt vagy hat százalékpontos győzelmét a liberálisok „fölényesnek” mondják, míg a 2013-as, Bokros elleni 13 százalékpontos fölényemet ugyanakkor „szorosnak” titulálták. Egyébként a legnagyobb különbségű győzelmet kerületi és fővárosi szinten is én értem el 1990 óta – mondta Tarlós István, aki felidézte, hogy akkor hagyta ott az SZDSZ-t, amikor 1994-ben összebútoroztak a szocialistákkal. 

– Az én szememben az SZDSZ elárulta a rendszerváltozást – emlékezett vissza Tarlós, aki elmondása szerint 2010-ben „egy elég jóhiszemű hivatallal, egy szétzilált BKV-val, egy elvében elfuserált, 15 éve vergődő M4-es metróprojekttel és 250 milliárd forint adóssággal” vette át a fővárost 2010-ben. 

Természetesen szóba került az is, milyen örökséggel adta át Budapestet utódjának.

Rendszerelvű, arányos szemléletet, és a nemzet fővárosa valós problémáival való foglalkozást, szereptévesztett imázsépítkezés helyett

]]>szögezte le Tarlós István]]>, aki a legkiábrándítóbbnak a balliberálisnak mondott politikusok és tollforgatók egy részének kacifántos, sértett gőgjét érezte. 

– Ami a legjobban fáj, az a Római-parti árvízvédelemmel kapcsolatos tervem részleges meghiúsítása. Ott persze azóta semmi érdemi intézkedést nem tettek – tette hozzá a korábbi elöljáró, akinek határozott véleménye van Európáról, és benne Magyarország jelenlegi helyzetéről.

– Az öreg kontinens nagy egyéniségei által megálmodott, klasszikus Európa már nem létezik. Az európai közösség lassan száz éve meghirdetett értékei is veszendőben vannak, a ma hangoztatott „értékekkel” köszönőviszonyban sincsenek. Az EU-t belepte a globalizmus, a megfelelési kényszerek szürkesége. Európa már nem szuverén. 

A mesterséges intelligencia, a biotechnológia robbanásszerű fejlődése, az adatbirtoklásért folyó verseny megnyitotta az utat szélsőséges, veszélyes, emberidegen ideológiák dominanciája előtt is. Magyarország még állja a sarat, és mindent megtesz a nemzetállam és az emberközpontiság érvényesülése érdekében – fogalmazott Tarlós István.

Borítókép: Tarlós István volt főpolgármester, országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott beszédet mond az M3-as metróvonal újabb szakaszának átadóünnepségén a felújított Kálvin téri állomáson 2022. május 14-én (Forrás: MTI/Balogh Zoltán)

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Egészség (50) Életmód (1) Heti lámpás (327) Történelem (18) Gazdaság (717) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Belföld (11) Politika (1582) Sport (729) Tereb (146) Mondom a magamét (7868) Jobbegyenes (2853) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>