- 0
A múltat végképp eltörölni…
Annak idején a kommunista mozgalomban nagy hagyománya volt annak, hogy a történelmet utólagosan nemcsak újraértelmezik, de egyenesen újraírják. „A múltat végképp eltörölni…” – szól az Internacionálé ismert sora is, és a tapasztalat azt mutatja, hogy ezen bizony a vörösök nemcsak a múltbéli társadalmi viszonyoknak, de magának a történelemnek az eltörlését is értették. Az ember azt gondolná, hogy ez a rossz politikai hagyomány a kommunistákkal együtt már végleg kimúlt a XXI. századra, de sajnos mindig vannak, akik a gyakorlatot továbbviszik.
A rendszerváltás után átalakuló magyar baloldal újradefiniálta önmagát, amikor az egypártrendszer apparátusát fenntartó, szocializmust építő kommunistákból szociáldemokratává metamorfizálódtak. Tisztelet persze a kivételnek, akik tényleg meggyőződéses szocdemként csatlakoztak a megalakuló Magyar Szocialista Párthoz vagy az azt körülölelő balliberális holdudvarhoz, bár sajnos a hagyományos kommunista beidegződéseket az ő megjelenésük sem tudta kigyomlálni a működésükből.
Az, hogy miként is működik ez a balliberális értelmiség, főként azok munkássága alapján szűrhető le, akik rendszeresen hangot adnak a véleményüknek, leginkább – az olvasókat cseppet sem kímélve – hosszú és unalmas publicisztikák formájában, mint például Lengyel László. Ő az a közgazdász-politológus, akinek az elemzései valahogy mindig félresikerülnek, akinek a politikai jóslatai még a 444.hu szerint is „nemhogy nem szoktak bejönni, hanem egyszerűen soha nem jönnek be”, és aki a fent említett, korábban kommunistákra jellemző gyakorlat szerint cikkeiben rendszeresen újraértelmezi a közelmúltat.
A Pénzügykutató egykori elnöke egyik legújabb írásában ismét csúcsra járatja az események utólagos félremagyarázását, amikor a hazai inflációért – abszurd, de tőle nem meglepő módon – a kormányfőt, a jegybank elnökét, illetve a gazdasági minisztert teszi felelőssé. Olyan mellékes tényezők, mint a világjárvány több hulláma, a szomszédunkban zajló háború és az európai energiaválság, nem zavarják össze Lengyel éleslátását, aki végül mindig minden mögött ugyanazt az okot látja: Orbán Viktort. Nyilván az sem zavarja meg, hogy Horvátországban és az eurót bevezető Szlovákiában is ugyanekkora az infláció, vagy hogy Csehországban, a balti államokban, Romániában és Bulgáriában még ennél is magasabb, nem is beszélve Lengyelországról, ahol épp a cikk megjelenésekor érte el 25 éves csúcsát az infláció. Ugyan a többi közép- és kelet-európai országban úgy látják, hogy az ukrajnai háború az, ami az egekbe nyomta az inflációt a kontinens keleti felén, de Lengyel Lászlónak erre egészen egyedi megfejtése van: „Nem a járvány, nem a háború, nem Soros, nem az EU az infláció fő oka, hanem Orbán Viktor és Matolcsy György együttes politikája.” Olyan ő, mint Móricka: mindig mindenről ugyanaz jut az eszébe.
Lengyel László nem felejti el megemlíteni Surányi Györgyöt sem mint azt a váteszt, aki már 2017 óta figyelmezteti a kormányt, hogy jön az infláció. Persze ezzel nehéz mellélőni, mert előbb-utóbb mindenhol előkerül az infláció, csak ki kell várni. Addig elég riogatni vele, majd amint beüt egy globális pandémia vagy egy háború (esetleg mindkettő), akkor már mondhatjuk is, hogy ezt már évekkel előbb megjósoltuk.
Emiatt aztán úgy tűnik, hogy Surányinak nagyobb jóstehetsége van, mint Lengyelnek, aki ma úgy vizionálja az Orbán–Matolcsy-tengelyt minden infláció okozójának, hogy tavaly még azt írta, a miniszterelnök meg a jegybankelnök végletesen összevesztek. Újabb múlthamisítás, újabb téves helyzetértékelés és minden bizonnyal újabb soha be nem következő jóslatok.
Lengyel László mindig szürke eminenciás szeretett volna lenni, de valahogy ez soha nem jött össze, így végül csak az elnyűtt szürke kardigán maradt neki.
Siklósi Barnabás
A szerző közíró
Borítókép: Lengyel László (Fotó: MTI/Kovács Attila)
