Ma 2024 október 06. Brúnó, Renáta napja van. Holnap Amália napja lesz.
Bezzeg, bezzeg

Bezzeg, bezzeg

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A „bezzegromániázással” legalább két probléma is akad.

Amikor a kormánnyal szembenálló erők kritikával illetik a hatalom tevékenységét, akkor azt jól teszik. Az ellenzék feladatkörébe tartozik a nemtetszés kifejezése, a bírálatok megfogalmazása. A Fidesz is élt ezzel 2010 előtt, ráadásul akkor aztán bőven lehetett fogást találni a bukdácsoló balliberális kormányzatokon. Az már más kérdés, hogy milyen színvonalon élünk a kritika lehetőségével. Most emeljünk ki egyet a csokorból, mégpedig a „bezzegromániázást”. Az elmúlt hetekben már odáig fajult a történet, hogy a párizsi olimpia első napjaiban az összesített eredményekkel kapcsolatban is felhangzott a közösségi médiában ez a kifejezés. A „bezzegromániázással” azonban legalább két probléma is akad.

Egy magára valamit is adó politikusnak vagy közszereplőnek már csak azért sem érdemes ezzel élnie, mert valami bődületes lenézést tükröz.

Ráadásul nem Magyarországra, hanem éppen Romániára nézve. Mert mi mást jelentene a „bezzeg Románia”, mint azt, hogy még azok a „szőrös talpúak” is jobbak nálunk. Pusztán azért, mert valami román, az nem egyenlő egy vécén lehúzandó végtermékkel. Értjük, hogy mely időszakra nyúlik vissza ez ez a nézőpont, de hát már a Dacia sem az a Dacia, ami ha kijött a gyárból, akkor még nem biztos, hogy készen volt. Aki előszeretettel sorolja magát a felvilágosult és haladó európaiak táborába, az pláne jobb, ha elfelejti az összehasonlítgatásnak ezt a nem túl ízléses formáját. Más baj is akad a románozással. Főleg akkor, ha egész egyszerűen hamis állítás igazolására akarja valaki felhasználni. Nemrégiben attól visszhangzott a sajtó egy része, hogy Magyarország az európai unió legszegényebb tagállama, bezzeg…
Mai lapszámunkban több európai uniós adatot is ismertetünk, melyek kifejezetten a szegénység arányát mérik a közösségben. Így például mérhető, hogy a lakosságon belül mekkora azoknak az aránya, akiknek például nincs pénzük a váratlan kiadások fedezésére, hátralékot halmoznak fel a hitelek törlesztésében, vagy éppen nem jut kétnaponta megfelelő tápanyagtartalmú élelmiszer az asztalukra. Továbbá nincs két pár cipőjük, melyek közül az egyik minden évszakban használható. Az Európai Unióban azt is vizsgálják, hogy mekkora a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett népesség aránya. 

Elárulom, hogy az említett esetekben éppen Romániában a legrosszabb a helyzet. Sőt, a „bezzegországban” a lakhatási körülmények sem rózsásak, ugyanis a túlzsúfoltsági mutató is szomorú számokra világít rá. Fel lehet tenni a kérdést, hogy akkor most ennek örüljünk?

Nem, ennek egyáltalán nem kell örülni, sőt! Remélhetőleg senkit nem tölt el boldogsággal, hogy Romániában több tekintetben is nehezebb körülmények között élnek emberek, mint nálunk. Az említett összefüggésekkel kapcsolatban viszont senki ne állítsa ennek az ellenkezőjét, mert az hazugság.
Sokkal fontosabb arról beszélni, hogy a háborúk miatti és a kereskedelmi konfliktusokból fakadó következmények Romániát és Magyarországot is egyaránt negatívan érintik. Ráadásul egyik tagállam állampolgárai sem tekinthetnek túlzottan derűlátóan a jövőbe, miután az Európai Unió versenyképességének maradék tartópillére, jelesül az autóipar is rohamléptékben gyengül. Csak egy példa: amíg Amerikában, Kanadában és Kínában továbbra is növekedést mutat az elektromos autók értékesítése, addig Európában ez a mutató csökken. Arról nem is beszélve, hogy az európai vállalatoknak többszörös energia- és szén-dioxid-kvótaárakat kell fizetniük az amerikai és a kínai versenytársaikhoz képes. Ha ez így folytatódik, akkor viszont jogosan mondhatjuk majd egész Európában, hogy „bezzeg Amerikában, bezzeg Kínában”…

Kiss Gergely - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Gazdaság (716) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Heti lámpás (327) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Történelem (18) Kultúra (9) Gasztronómia (539) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7857) Jobbegyenes (2850) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Tereb (146) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>