Az egyszerű polgár, elvárná, hogy nagyjából igazat olvasson a történelemkönyvekben. Tévedések persze előfordulhatnak, de a szándékos hamisítás az már egy másik eset.

Ennek remek iskolapéldája Hunyadi Mátyás esete a román történetírással. Az még csak hagyján és természetesnek mondható, hogy a Kárpátok Géniuszának (Nicolae Ceauescu) országlása idején a romániai tankönyvek (beleértve ebbe az erdélyi magyar nyelvű tankönyveket) is Hunyadi Mátyást, mint a nagy román királyt emlegették.

Itt akadjunk el egy pillanatra. A krónikák, történelmi források szerint Mátyásnak sokféle címe volt: Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya. Cseh királlyá 1469-ben, Ausztria főhercegévé 1486-ban választották. (Elnézést, ha kihagytam valamit!) Román királyi cím sehol sem szerepel, leginkább, tán azért mert akkoriban nem létezett ilyen nevű államalakulat.

Mellesleg, a kommunista diktátor ezúttal sem talált ki semmi újat, csak folytatott egy régi, „szép” hagyományt. Fadrusz János 1902-ben felállított Mátyás királyt ábrázoló szoborcsoportjára valamikor a múlt század harmincas éveinek elején került fel egy tábla, Nicolae Iorga történésztől származó felirattal:

„A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányánál, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”

Hunyadi Mátyás származásáról természetesen lehet vitatkozni – elvégre mindenről lehet, legfeljebb nem mindenről érdemes -, de hogy vereséget szenvedett volna? Vegyük csak a történelmi tényeket!

1467-ben III. István moldvai fejedelem - vagy, ahogy arrafelé emlegetik: Ştefan cel Mare – lázadást szított a területet akkor birtokló magyar király, Hunyadi Mátyás ellen.

Mátyás a rend helyreállítása érdekében hadjáratot indított, melynek maga állt az élére. A király hadserege mintegy 12000 fős elitalakulat volt, melyet a kor legjobbnak tartott, tehetségüket sokszorosan bizonyított hadvezérei irányítottak: Giskra János – avagy Jan Giskra, a hajdani huszita vezér -, Magyar Balázs és Kinizsi Pál.  A királyi had mind felszereltségében, mind ütőképességében messze felülmúlta a lázadók haderejét, akik semmi esetre sem vállalhatták ellenük a nyílt ütközetet. Már ha nem akartak gyors és csúfos véget érni…

Nem akartak. Inkább a felperzselt föld, a cselvetés, gerillaharc taktikájával igyekeztek szembeszegülni a magyar csapatokkal.

Mátyás serege a megerősített, elbarikádozott Ojtozi-szoroson kelt át, a könnyűfegyverzetű védekezőknek nem sok esélye volt az ellenállásra. A magyarok egyszerűen felégették maguk előtt a torlaszokat. November 29-ére már elfoglalták Románvásárhelyt. István vajda, látva, hogy ennek bizony fele se tréfa – még a külföldről toborzott segédcsapatok se sokat érnek a magyarok ellenében – több ízben is békeajánlattal kereste meg Mátyást, aki ezekre nem sok ügyet vetett. December 13-ára a magyarok megszállták Moldvabányát.

Ştefan cel Mare követei itt ismételten a király elé járultak, hátha elérnek valamit… De ha nem, az se olyan nagy baj, mert ezúttal a követeknek volt még egy, nem mellékes feladata. A királyi sereg kikémlelése, a gyanakvás elaltatása.

És ez fényesen be is jött nekik…

A magyar sereg békésen vacsorázott. Elbizakodottságból, vagy szórakozottságból még különösebb őrséget sem állítottak. Nem volt nehéz rajtuk ütni…

Több irányból törtek a városra és rögtön el is kezdték a gyújtogatást, hogy minél nagyobb pánikot keltsenek. A támadás ötlete és terve nem volt rossz, a váratlan rajtaütés, a védekezők felkészületlensége, a meglepetés mind a lázadók malmára hajtotta a vizet. A helyzet kifejezetten kritikus volt, az utcai harcokban a magyarok nem tudták igazán kihasználni haditechnikai fölényüket.

A városközpont védelmét a király személyesen irányította, könnyű célpontot nyújtva rá pályázóknak. Két nyíllövés és egy dárdaszúrás is érte, ennek ellenére nem tette le a fegyvert. Csak több órás küzdelem után sikerült kiverni a támadókat, még Stefan cel Mare is fogságba esett, de egy óvatlan pillanatban sikerült kereket oldania.

A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerint a moldvabányai csatában hétezer moldvai vesztette életét, további négyezerrel menekülés közben végeztek. A magyar veszteségeket négyezerre becsülte. Antonio Bonfini 1200-ra, a Historiae Polonicae lengyel krónika 10 000-re tette a magyar áldozatok számát. Ebből okosodjon ki az ember! Az viszont biztos, hogy Stefan cel Mare csapatai visszavonultak, megfutottak. A magyarok pedig maradtak… Egy csata helyszínén általában a győztes marad.

Ez volt az a „fényes győzelem”, melyet oly lelkesen emlegettek a Mátyás szobrot elcsúfító táblán.

Később Mátyás, sebesülése és a közelgő tél miatt valóban visszavonult. Új hadjáratra azonban nem került sor, mert nem volt ki ellen harcolni. Stefan cel Mare, azaz III. István moldvai fejedelem követei a magyar királyi székhelyen vazallusi hűségesküt tettek Mátyásnak.

És ez a - finoman fogalmazva – csúsztatás, még nem is rengeti annyira az eget, mint dr. M. Dogaru azon vidám állítása, hogy Árpád seregében az „ungurok” kisebbségben voltak, viszont román csapatok is harcoltak benne…
 
Vagy az a mókás felvetés, mely a kilencvenes években jelent meg egy „ismeretterjesztő” magazinban, miszerint Alexandru Ciuma din Chiurus román tudós állította össze az első tibeti-angol szótárat és nyelvkönyvet, és egy japán templomban szobrot is állítottak neki. Persze, hogy Kőrösi Csoma Sándorról volt szó…

A történetírásban mindig is nehézséget jelentett, hogy az „elkövető” a legtöbbször olyan eseményekről ír, amelyeknél nem volt jelen. (Csak zárójeles megjegyzésként: az se sokat segít ha ott volt az adott időben, az adott helyen: sűrűn előfordult már a világtörténelemben, hogy „szemtanúk” homlokegyenest ellenkezően írtak le eseményeket.) A történetíró kénytelen a forrásokra hagyatkozni, azok meg olyanok, amilyenek. Eleinknek is meg voltak a maguk „szempontjai”, amiket aztán kőkeményen érvényesítettek is.

A szándékos és célzatos félreértelmezés, félremagyarázás viszont már más lapra tartozik. Nem a történelem lapjaira…
 
Forrás: Wikipédia; Szabadfold.hu; Lakatospal.hu; 3szek.ro; Fotomedia.hu;

]]>http://hungaryfirst.hu/cikkek/2018-08-04/matyas-kiraly-esete-tortenelemhamisitassal]]>