Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Orbán Viktor: „Néhány ilyen libernyákot elviszek a hátamon”

Orbán Viktor: „Néhány ilyen libernyákot elviszek a hátamon”

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Remek! Frappáns, zseniális!
A miniszterelnök beszélt az uniós csúcs eredményeiről, a járványhelyzetről és az iskolaőrségről is szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.

A brüsszeli csúcsról szólva Orbán Viktor kifejtette: „adósrabszolgaság fenyeget számos tagállamot a koronavírus gazdasági hatásai miatt”. Magyarország volt már hasonló helyzetben, a kormányfő úgy fogalmazott, hogy 2010-ben rossz érzés volt, hogy a magyar embereknek a kamatok ledolgozásáért kellett dolgozni.

A gazdasági helyzet miatt az unióban kitalálták, hogy a költségvetés mellé egy új csomagot is odatesznek a károk ellensúlyozása érdekében. A megállapodás a miniszterelnök szerint azért nem volt egyszerű, mert sok érdek van és emiatt nehéz megtalálni a nyugvópontot. Nem véletlenül a pápaválasztáson is érvényesül az alvásmegvonás, így ez volt most is, hogy létrejöjjön a tárgyalás. Fizikailag is jobban bírom ezt, mint mások – tette hozzá. 

„Néhány ilyen libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, elviszek a hátamon”

– fogalmazott.

Ha ilyen eurónyelven, ilyen bla-bla nyelven kell elmondani akkor azt mondjuk, sikerült megegyezni Európa jövőjéről. Ha magyarul beszélünk, akkor azt kell mondjuk, hogy a magyar és a lengyel erők megállították a liberális erők támadását. Visszavertük azt a kísérletet, hogy a minket illető pénzekről mások döntsenek. A migránspártiak azt akarták, hogy ugyan megkapjuk a pénzt, de a felhasználást nem ránk bízzák. Zsarolni akarták a magyarokat és a lengyeleket” – fejtette ki Orbán Viktor. Lesznek még próbálkozásaik, „nem háborút nyertünk”, hanem csak egy csatát – tette hozzá.

A miniszterelnök úgy látja, hogy kétféle nézet ütközik meg egymással Európa jövőjét illetően. Az egyik túl van a kereszténységen és a nemzeti kultúrán, idegeneket akarnak behozni és úgy gondolják hogy ez egy újabb lépés felfelé a történelem lépcsőfokain. 
Ezzel szemben áll a másik oldal, akik szerint a nemzeteket és a kereszténységet kell erősíteni. „Mi szeretjük, ha biztonság és rend van, nincs terrorizmus és nem nekünk kell alkalmazkodni a jövevényekhez. Ezeket a csatákat a jövőben is folytatni kell” – jelentette ki a kormányfő.

5 nap alatt 3 milliárd euró

Már a csúcs kezdetén kész volt egy tervezet, mely Magyarország számára igazságtalan volt, ezt kellett megváltoztatni és ez sikerült” – mondta el Orbán Viktor. A miniszterelnök és csapata 5 nap alatt szerzett Magyarország számára 3 milliárd euró (kb. 1000 milliárd forint) plusz támogatást, 

„ez órabérnek sem rossz”

– fogalmazott.

Magyarország része egy nagy európai piacnak, ugyanakkor van egy kommunizmusból hozott lemaradásunk” – folytatta a kormányfő. Ha mi kinyitjuk a kapukat, akkor a tőkeerősebb befektetők egy nehéz versenyt hoznak magukkal. A célunk, hogy annyit keressünk rajtuk, amennyit ők is keresnek rajtunk. Orbán Viktor szerint mind a külföldiek, mind a magyarok jól jártak a mostani alkuval.

Járványhelyzet

Orbán Viktor a koronavírus járványról azt monda, hogy ő mindig a haláleseteket nézte a járvány során. Elmondta: „ez a legfontosabb szám, mert ugyan kellemetlen a fertőzés, de az emberélet a legfontosabb. A környező országokban emelkedik a fertőzöttek száma, Magyarországon szerencsére nem, de ehhez továbbra is szükség van a határellenőrzésre és az olyan intézkedések fenntartására, mint például, hogy az országon átutazók egy korridoron keresztül közlekedhetnek”.

A nyaralásból hazatérők tesztjeinek árát augusztus 1-ig az állam állja, utána mindenki saját költségén kell, hogy intézze a tesztelést.

Rendet kell tenni az iskolákban

Vannak az országnak olyan részei ahol annyira elvadultak a dolgok, hogy nem garantálható, hogy a szülők és a gyerekek megadják a tiszteletet a tanároknak” – mondta Orbán Viktor. Ők a mi gyerekeinkért dolgoznak, és ezt a szülők sokszor nem értik. A tanárnők kiszolgáltatottnak érzik magukat, ez pedig elfogadhatatlan. A kormányfő úgy fogalmazott: „nem vagyok hajlandó eltűrni ezt a helyzetet, hogy a tanárok rettegjenek, vagy féljenek, miközben mások javára végzik a munkájukat. A szülők bemennek hőzöngeni, ezt pedig nem lehet megtenni”.

Az iskolaőrség kapcsán Orbán Viktor szerint várható volt, hogy a liberális értelmiség vitatkozni kezd, de van egy határ amikor nem beszélgetni kell, hanem rendet tenni. Egyelőre 491 helyre kértek iskolaőröket. 

„Az iskolában rendnek kell lenni”

– jelentette ki.

A baloldalra nem lehet számítani

A konzultációs ívek lopkodásáról szólva a miniszterelnök úgy fogalmazott: bármennyire is szomorú, de a baloldalra nem lehet számítani. Nem tudnak felülemelkedni a pártérdeken, pedig ha baj van, akkor össze kell fogni, de a baloldal ennek nem tesz eleget, sőt meg akarja akadályozni hogy a kormány és az ország összefoghasson, hogy egyetértési pontokat hozhasson létre.

A szomszédos országokba a második hullám már megérkezett, ezért is fontos a konzultáció. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen egyetértési pontok vannak, ha baj van. Így menekültünk ki a pénzügyi és a migrációs válságból, és így fogunk kimenekülni a járványügyi válságból is” – zárta a beszélgetést a kormányfő.

(Mandiner)

]]>www.mandiner.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Gazdaság (724) Mozaik (83) Heti lámpás (342) Nagyvilág (1310) Sport (729) Szépségápolás (15) Tereb (146) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (8038) Nézőpont (1) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (9) Politika (1582) Flag gondolja (38) Belföld (11) Jobbegyenes (2898) Autómánia (61) Életmód (1) Egészség (50) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (543) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>