Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Mi történik velünk?

Mi történik velünk?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Kezdjünk el beszélgetni.

Az elmúlt tíz év az Orbán-kormánynak köszönhetően Magyarország aranykora volt. A legújabb jelek szerint azonban a társadalom többsége az Orbán-kormányt el akarja kergetni. Gond nélkül megválasztotta például Karácsony Gergelyt, holott tudta, hogy alkalmatlan, de ez mellékes volt.

A lényeg, hogy ne Tarlós győzzön, mindegy, hogy ki: bárki, akár Karácsony is. De nem Tarlós István veszített, hanem Orbán Viktor. És ő veszített most Jászberényben, meg a többi településen is, ahol időközi választásokat tartottak.

Elébe menve a végkövetkeztetésnek, a Fidesz–KDNP által vezetett jobboldal súlyos válsághoz érkezett. Ez a válság azonban minden nagy cég életében bekövetkezik időszakosan. A Coca-Cola azért tudott máig világcég maradni, mert amikor elérte egy-egy válság, képes volt megérteni annak lényegét, és úgy újulni meg. Ez történik velünk is. Bár vitathatatlan, hogy az Orbán-korszak körülbelül olyan mértékű fellendülést hozott Magyarországnak, amihez mérhető talán csak a XIX. századot lezáró millennium idején volt, mégis tény, hogy a társadalom aggasztóan növekvő része – immár többsége – le akarja zárni ezt a korszakot. Nem tudja, hogy mit szeretne helyette. Csak azt, hogy bármit, ami más.

Megváltozott a világ, új generációk nőttek fel, akik számára az eredmények realitások, akiket nem kápráztat el a lassú, de vitathatatlan fejlődés, akik saját életük minőségét a világszínvonalhoz hasonlítják. Megváltoztak a kommunikáció eszközei is, elég, ha arra gondolunk, hogy az amerikai elnök a Twitter nevű csevegőportált használja fel, hogy a vele ellenséges fősodrú média blokádját áttörve eljuttassa üzeneteit a választókhoz.

Gondolatébresztőül ezért három olyan területen javaslom az eltöprengést, ahol tapasztalataim szerint vagy hibáztunk, vagy mulasztásokat követtünk el: a kommunikáció, a csapatépítés és a társadalom előtti megjelenés területén. Az a kampánystratégia, amely a társadalom – bocsánat a szóért – leghülyébb tagjához igazodik, mondván, hogy még neki is meg kell értenie az üzenetet, ezért egyszavas lesz, és rögeszmésen sulykolják, teljes tévedés: „migránsok”, „rezsicsökkentés”, „al-kal-mat-lan” és társaik… Ezzel szemben a valóság az, hogy a társadalom, ellentétben a tömeggel, intelligens, megérti és még inkább megérzi az idők szavát, és elsődlegesen azt várja a vezetőitől, hogy az idők szavára, a kor legfontosabb üzeneteire reagáljon. Amikor elterjedt a társadalomban 2012 elején, hogy az Európai Unió vezetése talán meg akarja buktatni Orbán Viktort, akkor elég volt csak annyit üzenni, hogy baj van, gyertek, és félmillió ember jelent meg a pesti utcákon végigvonuló békemenetben. A társadalom erősebb része ezzel megvédte mind a miniszterelnököt, mind saját függetlenségét. Pedig nem sulykolt senki semmit ezerszer. Elég volt egyszer mondani.

Csapatépítés. Miért nem lehet a Fidelitasba belépni? Miért nem lehet a Fideszbe belépni? Miért zárt a KDNP? Hol van a polgári köröknek megfelelő mozgalom, ami új erővel, új tehetségekkel tölthetné fel a jobboldalt? Miért nincs távlat a mai tizen-, huszonévesek előtt? És végül a legfontosabb, a társadalom előtti kép. A gazdag emberek, a milliárdosok, a jobboldali nagytőkések bujkálása a nyilvánosság elől. Miért lett tabu belőlük? Pedig nem loptak, ellentétben a baloldali tolvajokkal. Akkor miért lapulnak, mintha loptak volna? És így tovább. Kezdjünk el beszélgetni.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (705) Tereb (146) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Sport (729) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7546) Politika (1582) Kultúra (7) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Történelem (18) Jobbegyenes (2788) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>