Ma 2024 december 10. Judit napja van. Holnap Árpád napja lesz.
Róma bukása a mi bukásunk is

Róma bukása a mi bukásunk is

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Egy nagy civilizáció nem pusztítható el kívülről, amíg el nem pusztítja önmagát, belülről.

A történelmi párhuzamok rendszerint egyszerű gondolati maszturbációk: felfigyelek valamire a régmúltból, felfigyelek valamire a jelenből, önkényesen kapcsolatot teremtek a kettő között, és máris készen áll az aranyigazság. Holott a valóságban az események önállóan zajlanak, és miután a történelemnek valószínűleg sem értelme, sem célja sincsen, egyszerűen csak megtörténnek a dolgok, mindenféle átemelt tanulsággal csínján kell bánni.

Vannak azonban esetek, amikor valósággal ordít a párhuzam. Ekkor már nemcsak arról van szó, hogy felbukkan valamilyen tükörbe nézésre kényszerítő történelmi aktus, hanem szinte minden elemében azonos, pontról pontra ismétlődő események zajlanak a múltban és a jelenben.

A birodalmak például mindig ugyanúgy omlanak össze. Mel Gibson Apocalyptójának mottójával értünk egyet:

Egy nagy civilizáció nem pusztítható el kívülről, amíg el nem pusztítja önmagát, belülről.

Olvassa, forgatja ezt a mondatot az ember, és Róma bukása jut az eszébe. Aztán a mi szegény, omladozófélben lévő nyugati civilizációnk. És ahogy sorra végiggondoljuk, milyen lehetséges okok miatt omlott össze az antik világ, és annak „öröklétnek épített” (Nietzsche) utolsó birodalma, óhatatlanul is azt mondhatjuk, pokolba a megfeleltetéstől való gyávasággal, ez ugyanaz a történet, ugyanaz a módszertan, ugyanaz a csapdahelyzet.

1. Közös eszményképek, vallási képzetek zűrzavara 

A Római Birodalom alapító mítosza és az ahhoz kapcsolódó mesék, történetek, példázatok mélyén hajszálpontosan kimutatható a rómaiak önazonosságának lényege: erkölcsünkben, szorgalmunkban, állhatatosságunkban különbözünk a világtól, sikereinket ezeknek köszönhetjük. Amit pedig mi tudunk, abból a világot is részeltetjük, hiszünk abban, hogy amit felfedeztünk, abból másoknak is jut. Rómainak lenni az istenek gondoskodó hatalmának elismerése, annak a felismerése, hogy az isteni erő kiáradt a Városra, és azon keresztül mindazokra, akik hűségesen, keményen, önfeláldozóan képviselik a közös értékeket. Ez eddig hajszálpontosan ugyanaz az ethosz, amit a modern nyugati világot is naggyá tette. Rómainak lenni ugyanaz, mint európainak: a sikeresség, a tudás, a nagyság szolgálata. Rómában azonban – akár csak a 21. századi nyugati világban – fokozatosan elfordultak az ősi erényektől, idegen kultuszoknak adták át magukat. Megszűnt a közös hit, felbomlott a közös tér, az összetartozás lelki alapja („Forgódva forgószélben sebesen, nem hallgat a sólyom solymászra sem. /A centrum gyönge: minden szétröpül,a világ csupa zűr, kívül, belül” – William Butler Yeats). Az idegen istenek és kultuszok értelemszerűen elhomályosítják az elődök emlékezetét, relatívvá teszik a közös célokat és a közösségi szemlélet helyére az egyéni érdeket állítják.

2. Demográfiai összeomlás

Köztudomású, hogy a régi rómaiak szinte elfogytak a végére, a patinás, ősi családok kipusztultak, helyüket – amint a sírfeliratokból is megállapítható – idegenek vették át. Valahogy úgy, ahogyan a most táborokból szorongó százezrek gyermekei, unokái is német, svéd, brit, francia szavazók lesznek majd. Újabb párhuzam a mai korral – amint azt az említett sírfeliratokat megvizsgáló David Noy kutatásaiból tudjuk –, hogy a bevándorlók hetven százaléka felnőtt férfi volt. Caracalla 212-es ediktuma, amellyel kiterjesztették a római polgárjogot a birodalom valamennyi polgárára – ez a korabeli multikulti intézkedés – végzetesnek bizonyult, mert a birodalom vezető rétegének emberanyaga felhígult, szokásukban, életvitelükben, erkölcseikben, gondolkodásukban idegen elemek kerültek túlsúlyba az eredeti római elem felett. A rómaiak egykézése, gyermektelensége, család nélkülisége bizonyított tény. Tacitus arról ír, hogy az I. században a gyermektelenség már általános körükben, a következő századokban pedig mások is arról tudósítanak, hogy a jólétre törekvés és az egzisztenciális félelmek miatt a rómaiak nem vállalnak gyereket.

3. Erkölcsi összeomlás

A falusi élet, a gazdálkodás, a kemény fizikai munka dicséretét zengő dalnokok elnémultak, a városi életforma, a fényűzés, a ragyogás mindent elborított. A rómaiak elkényelmesedtek, elpuhultak, feladták régi mesterségeiket, másokkal dolgoztattak (a korai császárkorban csak Rómában 450 ezer, a birodalomban pedig akár egymillió rabszolgát is alkalmaztak, ez a korabeli viszonyok között óriási szám). A gazdag rómaiak szexuális szokásai devianciába torkolltak, elmerültek az orgiákban, a homoszexuális kapcsolatokban, a mindennapok részévé tették a kicsapongásokat. A polgárok életében eluralkodott a celeb- és sztárkultusz, minden idejüket cirkuszi látványosságokkal, gladiátorjátékokkal és kocsiversenyekkel töltötték, vagyis az akkori bulitársadalom haszontalan, értelmetlen kellékeivel rendezték be az életüket. Pontosan úgy, ahogyan a 21. századi Nyugat-Európában.

4. A fal nem elég

Bár a limes évszázadokon át határvonalat húzott a birodalom és a Barbaricum közé, önmagában nem tudta feltartóztatni az emberáradatot. Az idegenek ugyanis belülről, az állami intézményekből kerítették be az őket befogadó társadalmat. Ma a szigorú idegenrendészeti intézkedések és a nemzetállami stratégia elmaradásának neveznénk, ami végül megpecsételte a rómaiak sorsát. A provinciák lakói, egyfajta schengeni rendszerben, szabadon mozoghattak a birodalom egész területén, a legtöbben persze, Rómába igyekeztek, ahol a lakosság felduzzadása, a barbár tömegek beözönlése teljesen megváltoztatott mindent, a régiek és újak arányát, az életformát, az eszményeket, az államhoz való viszonyulást.

5. A barbárok önállóan politizálnak

Róma politikai, gazdasági, pénzügyi válságai csak kedveztek a nagy létszámú idegennek, nem beszélve a provinciák lakóiról. A IV. századtól egyre több pártütést, lázadást kellett levernie a hadseregnek, amelynek tekintélye, valóságos ereje meg sem közelítette a korai császárkorét. A római hadsereg felhígult, már réges-régen nem római vagy itáliai, hanem barbár férfiakból verbuválódott – a légiók a hatalomra ácsingózó önjelöltek politikai ambícióit szolgálták, nem a római népét. A nyugati civilizáció végét is az pecsételheti meg, amikor a ma még létező katonai-technikai fölény korszaka véget ér. A hadseregekben lassan feloldódik a hagyományhoz, az eszményekhez való ragaszkodás, az elért eredményeket, vívmányokat pedig olyanok aratják le a saját céljaik érdekében, akiknek a nagyszülei még Fekete-Afrikában vagy valamelyik arab országban születtek.

6. Nyugat és kelet

Ahogyan a mai Európai Uniót, úgy a Római Birodalmat is sokáig kísértette a kettészakadás, amely végül be is következett. A Nyugatrómai Birodalmat a barbárok letarolták az V. században, a keleti rész azonban egészen 1456-ig fennállt. Ez utóbbi sokszor átalakult, elgörögösödött, végül belterjesedett, elpuhult és kifulladt, ahogyan a nyugati birodalom is, de legalább nevében őrizte a hajdani Róma dicsőségét.

Nem mondom, hogy az idő kerekét meg lehet állítani, azt sem, hogy a végén nem a rátermettebb, erősebb, éhesebb viszi el a zsákmányt, csak annyit mondok, hogy ha védekezni akarunk, először meg kell értenünk, mi történik velünk, és nem szabad tovább áltatnunk önmagunkat. A nyugati civilizáció – amelyhez mi is tartozunk – ma olyan politikai, morális, demográfiai válságot él át, hogy a gondolkodás luxusát nem takaríthatjuk meg. Ebből, és csakis ebből nőhet ki bármiféle cselekvés.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2895) Tv fotel (65) Politika (1582) Heti lámpás (339) Életmód (1) Irodalmi kávéház (543) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Tereb (146) Gazdaság (722) Belföld (11) Kultúra (9) Sport (729) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (38) Autómánia (61) Nézőpont (1) Mondom a magamét (8012)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>