A Göcsejből indult, 1956 sorsfordítói a nagyvilágba vetették, és nyolcvankét évesen sem választja a tétlenséget.

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett kaliforniai magyar bencés, Németh Maurus OSB portréja. Hazánk partjait már nem mossa tenger, de van egy magyar iskola, amely félórányi autóútra áll a Csendes-óceántól: a Woodside Priory School, amelyet 1956-os emigráns magyar bencések alapítottak a kaliforniai Portola Valley-ben, a Szilícium-völgy szívében, félúton San Francisco és San José között.

Az iskola azóta is a magyar élet központja a San Francisco-öböl környékén. Márai Sándor írta Odüsszeuszról: „Aki vele élt, mindig utazott is, valamilyen lassú és következetes mozgással.”

Írhatta volna ezt éppenséggel Maurus atyáról is.

A nyolcvankét éves bencés, aki öt országban élt, és háromnak volt állampolgára, egy kilométert sem tett meg ok, cél és hivatás nélkül. Tizenhetedik évét taposó, szürke Toyotájából ugyanazzal a rosszcsontvigyorral kandikál ki, amellyel 1937-ben egy kis göcseji faluban, Hahóton először mosolygott a világra – még Németh Bélaként.

A mosolya nem öregszik, ahogy a fiatalok iránti elkötelezettsége sem. Tizenegyedikes gimnazistaként 1954-ben az újonnan induló Arany János Gimnáziumban már a polgárháború elől menekülő görög fiúk „nagytestvéreként” dolgozott. Aztán tizenkettedikben templomba járáson kapták.

„Ha nem szabad bort inni, bort iszunk, ha nem szabad templomba menni, odamegyünk” – fogalmaz.

Hajszál híja volt, hogy kirúgja az iskolai párttitkár. Béla így sem tudta elkerülni a keresztény fiatalok sorsát: „helyszűke miatt” sehogy nem akarták felvenni az orvosira. Klerikális reakciós, semmiféle felsőbb tanulmányi intézménybe nem alkalmas. 1956 júniusában leérettségizett, és az egyetemi kórházba ment mindenesnek.

Addig megyek, amíg a vonat megy”

Kohán Mátyás

A teljes cikk a Mandiner hetilapban olvasható el]]> IDE ]]>kattintva.
]]>www.mandiner.hu ]]>