Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Magyarországot méltatta Ferenc pápa

Magyarországot méltatta Ferenc pápa

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ilyen még nem volt!

A szentatya hazánkban tanuló, üldözött keresztény fiatalokkal találkozott szerdán a Vatikánban.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta:

Az egyházfő méltatta a magyar kormánynak a világban üldözött keresztények megsegítését célzó programját.”

Az államtitkár örömmel számolt be arról, hogy a Szent Péter téren tartott szerdai általános kihallgatáson lehetősége volt bemutatni Ferenc pápának húszat azon ösztöndíjasok közül, akik a program keretében tanulnak Magyarországon.

A politikus elmesélte az egyházfőnek, hogy a magyar kormány milyen erőfeszítéseket tesz az üldözött keresztény közösségek megsegítéséért .

Ferenc pápa azt mondta, nagyon mélyen megérinti az, amit a magyar kormány tesz, elismerését és örömét fejezte ki, hogy ilyen bátor fiatalokkal találkozhat"

– hangsúlyozta Azbej Tristan, majd hozzátette:

A fiatalok azért tanulnak Magyarországon, hogy felvértezzék magukat európai szintű tudással, s utána visszatérjenek a Közel-Keletre és Afrikába, hogy közösségeik újjáépítésében segítsenek.”         

Az államtitkár megjegyezte, a Vatikánban a fiatalokról zajló püspöki szinódus is alkalmat nyújt a figyelemfelhívásra, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.

Magyarország példaként tudja felmutatni kormánya valóban úttörő programját a világban üldözött keresztények megsegítésére"

– jelentette ki Azbej Tristan.

Ferenc pápa Magyarországon tanuló iraki, libanoni, pakisztáni, nigériai és egyiptomi fiatal keresztényekkel találkozott. A pápa körbevette magát a fiatalokkal, és kezébe fogta a magyar zászlót, így készített velük közös fotót a Szent Péter-bazilika előtt.          

Az öt fiatal nő és tizenöt fiatalember kedd este a Vatikán tőszomszédságában megnyitott Kereszt-tűzben, keresztényüldözés a Közel-Keleten című magyar kiállításon is részt vett, röviden beszámolva személyes életútjukról és közösségük sorsáról.

Ott, ahol egykor sok város volt, már csak egy maradt, és a korábbi sok templomból is már csak egy áll"

– mesélte egy fiatal iraki férfi.

Hazánkat dicsérte III. József Ignác antióchiai szír pátriárka is:

A fiatalok Magyarországon új otthonra, keresztény vendégszeretetre és reményre találtak.”     
A Rómában zajló kétnapos magyar programsorozat keretében szerda este levetítik az Övék a mennyek országa című, a közel-keleti keresztény közösségekről szóló magyar dokumentumfilmet.
 
Horváth Tamás - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Sport (729) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (705) Kultúra (7) Politika (1582) Szépségápolás (15) Tereb (146) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (312) Belföld (10) Nézőpont (1) Autómánia (61) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Mondom a magamét (7546)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>