Ma 2024 október 14. Helén napja van. Holnap Teréz napja lesz.
Magyarország nem adja át lőszerkészletét Ukrajnának

Magyarország nem adja át lőszerkészletét Ukrajnának

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kemény szavak! Bravó!

A háborúnak csak a tűzszünet és a béketárgyalások vethetnek véget, a fegyverek és a lőszerkészlet átadása nem, ezért Magyarország nem adja át lőszerkészletét Ukrajnának – jelentette ki a honvédelmi miniszter Brüsszelben, az európai uniós tagországok védelmi minisztereivel kiegészült külügyminiszteri ülést követően, hétfőn.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: Magyarország álláspontja szilárd, és nem változott, a magyar kormány továbbra is a tűzszünetet és béketárgyalások megkezdését látja a békéhez vezető egyetlen megoldásnak.

A fegyverszállítások a háború kiszélesedését, elmérgesedését eredményezik, ezért Magyarország továbbra sem szállít fegyvert, és nem küld katonákat Ukrajnába – emelte ki.

A miniszter arról tájékoztatott, hogy a brüsszeli tanácskozáson egyebek mellett Ukrajna katonai támogatását, azon belül a lőszerutánpótlás kérdését vitatták meg. Ezzel összefüggésben elmondta: az egyik javaslat szerint a tagállamok a meglévő lőszerkészleteiket vagy annak egy részét átadnák Ukrajnának. Magyarország ebben a kérdésben, mivel nem támogatja fegyverekkel, sem katonákkal a háborút, az úgynevezett konstruktív tartózkodással élt – közölte. Azaz – magyarázta – az egyes tagországok döntéseit megillető, kölcsönös tiszteletre alapozva nem akadályozza meg más országok ilyen irányú terveit. Ugyanakkor, mivel a javaslat nemhogy véget vetne, de inkább tovább nyújtja a vérontást és az eszkaláció esélyét, Magyarország nem tartja magára nézve kötelezőnek a részvételt a kezdeményezésben – húzta alá.

Rámutatott: a háború miatt egész Európában nagy lépésekkel folyik a haderők fejlesztése, és megnövekedett az igény a védelemipari beruházásokra is. Ebben Magyarország pozíciója előnyös, hiszen a magyar haderőfejlesztési program egyik pillére a nemzeti védelmi ipar megújítása is, amiben már most számos tervezett és már megkezdődött beruházás kaphat szerepet az EU közös projektjeiben – mondta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tanácsülés másik kiemelt témájával, az EU 2022-ben elfogadott biztonságpolitikai és védelempolitikai iránymutatása, az úgynevezett Stratégiai Iránytű egyéves előrehaladásának értékelésével kapcsolatban azt mondta: „nagyon fontos egy hatékony, közös keretrendszer napjaink biztonsági kihívásai közepette”. Magyarország támogatja, hogy az EU globális biztonsági szereplővé váljon, különösen azokban a régiókban, amelyeknek biztonsági helyzete közvetlenül is kihat Európára – mondta.

„Ennélfogva kiemelten fontosnak tartjuk a nyugat-balkáni, illetve a Száhel-övezetbeli szerepvállalást az érintett régiók biztonságának erősítése, illetve az illegális migrációs hullámok megállítása érdekében” – tette hozzá a honvédelmi miniszer.

]]>www.demokrata.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7882) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Belföld (11) Politika (1582) Mozi világ (440) Kultúra (9) Jobbegyenes (2858) Történelem (18) Gazdaság (717) Sport (729) Tv fotel (65) Tereb (146) Heti lámpás (329)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>