Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Lendvai Ildikónak elgurult a gyógyszere

Lendvai Ildikónak elgurult a gyógyszere

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

 A fegyverküldés még nem háborús részvétel.... Olvassák el!

Kellemetlen meglepetés volt a kétharmados győzelem Lendvai Ildikónak, aki szerint ez az eredmény elsősorban a háború keltette stabilitásvágyból fakadt. Az MSZP volt frakcióvezetője kendőzetlenül beszél a Mandinernek a baloldal hibáiról, s úgy véli, korábbi pártjának „nem is kockázatmentes újrakezdésre” van szüksége.

 

Lendvai Ildikó]]> a Mandinernek adott interjúban]]> elmondta: a Fidesz negyedik kétharmada nem tette boldoggá, a választások előtt szorosabb Fidesz-győzelemre tippelt. Az MSZP korábbi frakcióvezetője szerint senkinek nem tesz jót egy ilyen mértékű győzelem. Lendvai kitért a választási kudarc elemzésére is, s úgy vélekedik, a háború és Márki-Zay Péter szavainak kiforgatása befolyásolhatta a végeredményt.

Nem akart önálló katonai akciót

– Márki-Zay azt mondta, hogy a NATO-val együtt kell mozognia Magyarországnak, esze ágában nem volt önálló katonai vagy akár fegyverszállítási akciókról beszélni. […] Nem azt mondta, hogy nem, nem, soha. Hanem azt, hogy mi csak a NATO-val együtt mozgunk – részletezte a politikus, majd hozzátette: szerinte a fegyverküldés még nem háborús részvétel. Lendvai Ildikó szerint több hibát is elkövettek a baloldalon, „de a Fidesz-fölény elsősorban a háború keltette stabilitásvágyból fakad”. Ám úgy véli, számot kell vetniük a baloldal hibáival is. 

– Ezek lényegét nem Márki-Zay ilyen vagy olyan mondataiban látom, bár nyilván ő is követett el számos hibát. De ha egy földre szállt angyalt jelöltünk volna, annak a szavait is kiforgatták volna, és kiderítik, hogy a szárnyait az ördögi Gyurcsány eszkábálta össze a pokol fenekén 

– magyarázta. A Magyar Szocialista Párt korábbi elnöke szerint az ellenzék nem kommunikálta kellőképpen a biztonság garantálását. Emellett úgy véli, túl sok idő ment el feleslegesen az egymás közti vitákra.

A Jobbik szavazói másra voksoltak

– Más szempontból viszont volt olyan résztvevő, a Jobbik, amelyiktől túl sok, a hívei által már nem követhető összefogást követelt az együttműködésnek ez a modellje. Az ő szerepüket nem gondoltuk végig kellőképpen. Változatlanul nagyra értékelem, hogy a Jobbik velünk szavazó része behúzódott középre, és egy demokratikus európai párt útját választotta. Ez nemcsak az ellenzék, hanem az egész ország érdeke. A mostani Jobbik-vezetéstől már nem lehetett Európa-ellenes vagy rasszista szöveget hallani – tért ki a Jobbik szerepére Lendvai, aki szerint a párt korábbi szavazóinak mintegy fele nem jött el a baloldalra szavazni. 

Vagy a Mi Hazánkra, vagy a Fideszre voksolt, vagy otthon maradt

– részletezte. Az MSZP korábbi frakcióvezetője úgy véli, a Jobbik szerepét egy kicsit másképp kellett volna felfogniuk. – Volt helyük a választási együttműködésben, hiszen a vezérkaruk tényleg elismerésre méltó módon elkezdett középre menetelni, csak amikor hátranéztek, kiderült, hogy nincs mögöttük az egész sereg. De az biztos, hogy a másik öt párt szorosabb koalíciója mellett a Jobbikkal valamilyen lazább, de azért a választási szövetségre alkalmas viszonyt lett volna érdemes kialakítani – jelentette ki. 

Gyurcsány Ferenc jelenléte adottság

Gyurcsány szerepéről azt mondta „lehet szeretni, lehet nem szeretni, de attól még van”. 

Gyurcsány Ferenc jelenléte adottság, értelmetlen arról meditálni, hogy mi volna, ha nem lenne. Körülbelül annyi haszna van, mintha – persze nem egy lapra helyezvén a szóban forgó személyeket – hosszan tépelődnénk azon, hogyan politizálnánk, ha Orbán vagy Kövér nem létezne. Léteznek. Ez azonban távolról sem jelentheti azt, hogy Gyurcsány Ferenc szerepfelfogásán, elgondolásain vagy megnyilvánulásain ne lehetne és kellene vitatkozni, ahogy másokén is

– elmélkedett a szocialista politikus. Lendvai Ildikó kitért az MSZP-re is, amelynek szerinte az április 3-i választás sem növelte meg a súlyát. – A frakciónk létszáma harmadával csökkent, ahogy a sajtóban olvasható […], ennek megfelelő arányban kell régi és jó munkatársaktól megválni, és ez nemcsak emberi szempontból, hanem a politikai tevékenységet tekintve is keserves dolog. 

Szerinte a pártnak „nem is kockázatmentes újrakezdésre” van szüksége. 

Borítókép: Lendvai Ildikó (Fotó: Soós Lajos)

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Heti lámpás (310) Mozaik (83) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Egészség (50) Sport (729) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Politika (1582) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Belföld (10) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Kultúra (6) Életmód (1) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7501) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>