Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Kutyakomédia és anarchia

Kutyakomédia és anarchia

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az ellenség fenn ül a páholyban, szotyizik...

„Az ellenség fenn ül a páholyban, szotyizik, s élvezettel nézi végig, hogy mi, itt lenn, az arénában lejátsszuk egymás közt a meccset” – mondta Hajdu Szabolcs filmrendező a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai tüntetésén. Vajon kire gondolt a rendező úr? Mert ha igaz lenne, amit az egyetem hallgatói állítanak – mégpedig az, hogy itt szó sincs pártpolitikáról –, akkor ki az a bizonyos ellenség, és ennek fényé­ben hogyan kell értelmeznünk Gyurcsány Ferenc fenyegetőzését? Egészen mélyből, szívből jövő fenyegetőzés volt, mindjárt megtudják, ­miért. Zenés, éneklős, beszédes utcaszínház formájában tört ki az anarchia a Vas utcában, és ebben a kis anarchiában látszólag a hallgatóké a főszerep, de inkább arra vagyok kíváncsi, hogy melyik rendező rendezte az egyetemfoglalást. Lássuk hát a kutyakomédia első felvonását.

„Bennem különösképpen megvolt a szándék arra, hogy próbáljunk meg együtt gondolkodni, együtt dolgozni, hogy közösen egy másik fokozatba, egy másik szintre emeljük az egyetemet” – mondta ­Vidnyánszky Attila. Miért kételkednénk jó szándékában? Miért nem ültek le vele tárgyalni, miért nem mentek el a diákok képviselői a minisztériumi találkozóra? Nincs párbeszéd? Hát persze hogy nincs, hisz semmiképpen sem hajlandók rá. Ez cselük lényege, hisz utána azt mondhatják: senki sem kíváncsi a véleményükre, el vannak nyomva. Harsogó propagandájukban azt állítják, hogy Vidnyánszkyék „tönkreteszik”, „ellehetetlenítik”, „beszántják”, „felszámolják” az egyetemet – mögötte persze a kormány és Orbán Viktor áll, az igazi bábmesterek. Hallottuk ezt már elégszer, hallottuk tőlük is: Magyarországon már tíz éve folyamatosan tönkreteszik a kultúrát. Viszont az eszelős, vágyvezérelt gondolkodásukban van egy bökkenő: a KSH adataiból kiderül, hogy Magyarországon 2010-ben 4,58 millióan látogattak el színházba, 2017-ben már 8,3 millióan, 2010-ben 19 188 színházi előadást tartottak az országban, 2017-ben már 32 322-t, 2010-ben 143 színház működött, 2017-ben már 169 volt hazánkban! A valóság az, hogy Magyarországon soha senki nem költött ennyi pénzt kultúrára, mint az Orbán-kormány.

A kutyakomédia második felvonásában úgy tesznek, mintha csak rajtuk csattanna az ostor, pedig az összes magyar egyetem átalakul vagy már átalakult, köztük a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem is. Ott miért nem játszottak egyetemfoglalósdit a diákok? Fülöp József rektor el is mondta, hogy több szabadságot hoz a modellváltás, és az alapítványi működtetésben sem sérülhet a művészeti szabadság, a legfontosabb oktatási és tudományos döntéseket pedig ezentúl is az egyetem szenátusi testülete fogja meghozni. Miért nem éri meg nekik egy jobb modell, amely a hallgatók és az intézmény érdekét szolgálja? Azért nem, mert ők eddig és ezután is politizálni akartak a színházon, a filmművészeten keresztül, és az átalakulások után ezt már nehezebben tehetnék meg. Azok a fiatalok, akik kint tüntetnek, minden bizonnyal jó szándékúak, de megvezették őket – Székely Gábornak ebben sok tapasztalata lehetett, hisz már épített szocialista embertípust.

Lapzártánkig már 35 ezer ember aláírta a Gyurcsány Ferenc kirohanását elítélő petíciót, amelyben a politikai ellenzék vezéralakja és legerősebb pártjának elnöke azzal fenyegetőzött, hogy hatalomra jutása esetén a magyar kulturális és művészeti élet meghatározó alakjait „minden értelemben földönfutóvá” teszi. Vajon miért vált ennyire szívügyévé a dolog, és miért reagált ilyen hevesen? Azért, mert a tiltakozók eddig is az ő értékrendjüket, az ő világképüket közvetítették, őket szolgálták a deszkákon. És most mindennél jobban féltik a pozícióikat. Hát ezért az egész kutyakomédia.

Pataki Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Tereb (146) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Nézőpont (1) Sport (729) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7501) Politika (1582) Egészség (50) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (6) Mozi világ (440) Történelem (17) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>