Itt van bizony, már régen, csak éppen nem akartuk beismerni. Holott már régebben világossá vált, hogy az ottani életforma átköltözött hozzánk is, mégpedig a legkárosabb formában. Iskolai lövöldözések, késelések, veszélyes városnegyedek, politikusok elleni merényletek, atrocitások, a fegyverviselés ostoba engedélyezése, és így tovább. Ezek a jelenségek bizony már jó ideje jellemzik mindennapjainkat, elsősorban persze Amerika mindennapjait. Csakhogy a „nagy példakép” helyet keresett minálunk, Európában is. És talált. Természetesen a Robert Fico elleni ostoba merényletre gondolok elsősorban, hiszen ennek tanulságát még nagyon sokan próbálják majd levonni, elemezni, megmagyarázni, még akkor is, ha annyira abszurd, hogy sem elemezni, sem megmagyarázni, sem pedig tanulságát meghatározni nem lesz könnyű. A gyilkossági kísérlet nekünk szerintem azt üzeni: ma a világban minden megtörténhet, ami a józan ész, a becsület, a tisztesség és a törvények ellen szól. Még csak nem is hagymázas, világmegváltó tervek megvalósítására készülő, szervezkedő emberek bosszúja volt a gyilkossági kísérlet, hanem egy személyes bosszú állt mögötte. A gyilkosnak állítólag nem tetszett a szlovák miniszterelnök vezetési stílusa, s nem értett egyet annak politikai elképzeléseivel sem. Így van ez mostanság, ha nem tetszik, öld meg, ha nem tetszik, rombold földig. No már most ilyen indokkal a világ összes kormányfőjét, államfőjét halomra lehetne gyilkolni, hiszen nincs ember, aki mindenkivel egyetértene, kivált, ha politikusról van szó.

Ha keresgélni kezdünk, a világ történelme – a mienk is – számos példát tud arra, amikor fontos embereket, kiváló elméket kíséreltek meg eltávolítani a földi világból ilyen-olyan módszerekkel, Széchenyitől Robert Kennedyig. Megannyi filmbe, regénybe illő történet, s az ember csak azon gondolkodhat el, a gyilkosok agya ilyenkor vajon hogyan működik? Vajon Fico gyilkosa – egy irodalmár ember – mire számított? Az esetleg Fico helyébe lépő új kormányfő majd az ő ízlésének megfelelően fog kormányozni? Vagy elegendő elégtétel neki, hogy az illető már nincs az élők sorában? Ha meg is öli, honnan tudja, miért gondolja, hogy attól kezdve már minden jó lesz?

Számos közelmúltbéli történet azt mutatja, hogy Amerika immáron Európába költözött. Nem csupán a Pressman-féle, nagyköveti s más szerepüket félreértelmezve tevékenykedő küldöttek személyében, hanem az élet szinte minden területén. A háborús uszítást illetően éppúgy, mint az egyéb ügyekben történő parancsolgatást megtapasztalva jelenthetjük ezt ki bátran. S már csak mosolyogni tudok, hogy több, régen és nem oly régen is megjelent könyvben, valamint politikai vitákban szinte naponta halljuk, olvashatjuk, hogy a világháborúk utáni Európa számos nagynevű megálmodója, az úgynevezett alapító atyák hányszor jelentették ki, miszerint „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”. Robert Schumann, az egyik „atya” – tessenek elolvasni írásait, és mélyen elgondolkodni rajta – azt is leírta, elmondta hajdanán, hogy „egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed”.

No, ez már nem lesz, hanem van. Karikatúrába illő alakok, zsarnoki gondolatokat rendre megvalósítani szándékozó senkiházik ülnek tort, a többség meg kénytelen tudomásul venni, hogy az anarchia itt van velünk. Itt élünk egy keresztényellenes Európában, ahol világhíres templomokat alakítanak át görkorcsolyapályává, ahol milliárdos képzőművészeti értékeket fröcskölnek le festékekkel, rombolnak szét kalapáccsal, ahol „antifáknak” nevezett, más országból érkező terroristák ütlegelnek ártatlan embereket az utcákon, és ahol erőszakkal óhajtanak betelepíteni szuverén országokba messziről jött, ellenőrizetlen, vélhetőleg felfegyverzett „menekülteket”. Hogy kik? Hát a világ mindenek és mindenkik felett álló urai. Sorolhatnánk még a felháborítóbbnál felháborítóbb tényeket, hiszen minden jel arra mutat, hogy igen, beköltözött hozzánk Amerika, a maga széteső és szabadosságától megrészegült ideológiájával. Mi pedig mélységes szomorúsággal állapíthatjuk meg, hogy ez már nem is európai alkony, hanem maga a mély, átláthatatlan sötétség.

Kondor Katalin

A szerző újságíró

]]>www.magyarhirlap.hu]]>