A világ – számomra – leggyönyörűbb szózata kezdődik így, s ki ne tudná, úgy folytatódik: „légy híve, ó magyar”! Zavarodott korunkban ugyan már nem sok értelme van a szónak, s nincs sok becsülete a költészetnek sem, de az tagadhatatlan, hogy a csodaszép magyar költészet alkotásai nagyon sokszor képesek segíteni eltévelyedéseink, bánatunk enyhítésében, gyógyításában. Feltéve persze, ha olvassuk ezeket a lélekemelő költeményeket. Nem csak a Szózatot, hanem a magyar költészet sok száz versét. Nekünk, magyaroknak megadatott, hogy bőséggel válogathatunk, hála a Teremtőnek, mert sok-sok magyarnak adott tehetséget a versíráshoz.

Közeledik a húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus keresztre feszítésének és feltámadásának emléknapja, amely egyben bizonyságot adott arról is, hogy győzni lehet a halál felett. Ilyenkor leginkább csendességre, elmélyülésre vágyik az ember – aztán jöhet a húsvéti tojás, a nyúl, no meg az igazi tavasz megérkezésének öröme. Ám valahogy mostanság úgy alakulgat a világ, hogy nagyon sok a rossz hír benne. Aligha kell ezt a kedves olvasó számára magyarázgatnom, hiszen a technika jóvoltából megadatott nekünk, hogy egy nap alatt szinte az egész világ fontos eseményeiről értesülhetünk. Hogy ez jó és örömteli-e, vagy sem, azt mindenki eldöntheti maga. Én maradnék most Magyarországon, jut itt is elég rossz hír nekünk. Történt, hogy a minapi, azaz az április 10-i újságokban azt olvashattuk, hogy egy bizonyos Tisza Párt-i EP-képviselő, Kollár Kinga azt találta mondani Brüsszelben, hogy ő hatékonynak tartja a hazánknak járó uniós források visszatartását. S ennek azért örül, mert így a kormány nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, no és nem is tud úgymond „extra” szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Hozzátette azt is, hogy a magyar emberek romló életminősége az ellenzéket erősíti. A hölgy állítólag dúsgazdag, de ezt csak a napilapokban olvashattuk.

Nem kívánok többet foglalkozni Kollár úrhölggyel, hiszen aki kicsit is járatos a mindennapi politika útvesztőiben, annak nem kétséges, hogy a tiszás képviselő asszony szakmányban árulja a hazáját. Nem irodalomórát akarok tartani, de egyetlen mondatát ismét felidézem a mi csodálatos Szózatunknak: „A nagyvilágon e kívül / Nincsen számodra hely.” Így szól ugyebár egy strófája a szívszorító költeménynek, amelyhez azt kell sajnos hozzáfűzni, hogy bizony olyan világban élünk, akkorát változott a világ, hogy a hazaárulókat sok helyen szívesen fogadják. S van számukra hely! Önös érdekekből csinálnak nekik. Így tett már többször is a magasságos unió, tehát oly nagyon nem lepődtünk meg az újabb, ellenünk irányuló kijelentésen. Már csak azért sem, mert átéltünk már ilyesmit. Említhetem a Sargentini-jelentésnek örvendező hazai „politikusokat”, szólhatnánk a Momentum rendszeres hazaárulásairól, szóval eléggé edzettek vagyunk mi, magyarok, de azért örülni nem tudunk. Viszont tudunk idézni olyan emberektől, akiknek a szavait nem árt, ha hazaárulóink megjegyzik.

Albert Camus francia Nobel-díjas író 1957 októberében ezt mondta: „A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenhonnan támadó kiáltásnak visszhangjával elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.”

Bizonyos Éduard Sayous francia teológus és történész, aki az 1800-as években élt, imigyen vélekedett: „A nyugati nemzeteknek hálával kell elismerniük azokat a szolgáltatásokat, amelyeket Magyarország tett a civilizációnak. Először amikor testével vetett gátat a barbarizmusnak, majd midőn tántoríthatatlan bátorsággal ragaszkodott szabadságához.”

A szép dicséretekhez csak egyetlen megjegyzés: szabadságunkhoz mi, magyarok életünk árán is ragaszkodunk. Történelmünk hőseinek imával adunk hálát, s tetteikért nem várunk dicséretet senkitől, továbbá a rájuk való emlékezést is örömmel szervezzük meg minden alkalommal. A fentebb emlegetett honi hazaárulóinkhoz és történelmünket folyton meghamisítani igyekvő, nemzetünket szellemi-anyagi szempontból is szünet nélkül támadó társaikhoz viszont cseppet sem ragaszkodunk. Mégpedig azért, mert a hazánknak s nem a hazaárulóknak vagyunk hívei. Méghozzá RENDÜLETLENÜL.

Kondor Katalin

A szerző újságíró

]]>www.magyarnemzet.hu]]>