- 0
A gyulai lázadónak is ez a bűne: hétpecsétes párttitkot kürtölt világgá.
Ha röviden össze kell foglalni a jelenlegi történéseket a Demokratikus Koalíciónak nevezett, zárt körű szektában, azt mondhatjuk: egy alapító tag etikai vizsgálatot kezdeményezett a párt elnöke ellen, mire a párt elnöke kizárta őt. Természetesen tudjuk, hogy kicsit komplikáltabb a képlet, hiszen a kizárt, bűnösen akadékoskodó tag, Leel-Őssy Gábor 15 napon belül fellebbezhet a DK etikai bizottságához. Az is ismeretes, hogy a Gyurcsány Ferencet bírálni merészelő Békés megyei politikust nem személyesen a nagyvezír rakta ki, hanem papíron a megyei választókerület tagsága, ám az egész ügy úgy bűzlik a jogszerűtlenségtől, mint a barna Szajna az olimpiai úszóversenyeken. Vagy mondjuk azt, hogy a kizárásos balhé úgy szaglik, mint a letartóztatott óbudai DK-s polgármester tevékenysége a korrupciótól? Mindkettő stimmel, mivel ami Gyurcsányékhoz kötődik, annak mindig korrupciógyanús, jogtiprással fűszerezett kifutása van. El lehet képzelni, milyen jogkövető pedantériával zajolhatott le a megyei kizárási procedúra, ahol az a Varju László DK-alelnök volt a ceremóniamester, akit az MTVA-székházban bemutatott szabadfogású birkózó talajgyakorlataiért talált bűnösnek a bíróság. Varju elvtárs a hírek szerint megjelent Gyulán, és közölte, kik azok, akik részt vehetnek a taggyűlésen és kik azok, akik már nem tagjai a DK-nak. Hogy ki döntött minderről? Nem merültek el szőrszálhasogató részletekben Gyurcsány pártrendőrei, de talán nem járunk messze a pőre igazságtól, ha a regnáló DK-elnököt sejtjük a háttérben.
De koncentráljunk a lényegi kérdésekre! Ennek az embernek van pofája diktatúráról hablatyolni, amikor saját pártjában olyan önkényuralmi viszonyokat teremtett, amilyenekre nyíltan még talán Rákosi Mátyás sem vállalkozott volna? Valószínűleg a régi, keményvonalas kommunisták is cikinek érezték volna ezeket a leszámolási eljárásokat a nagyközönség előtt lejátszani. Igaz, aki Apró-pénzből alapozta meg a vagyonát, hatalmát, annak már nem is kell ilyesmit magyarázni. Úgy tűnik, elindult a DK a baloldali pártok szokásos széthullási mintázata felé. Gyurcsány aztán igazán ismerheti ezt a folyamatot, hisz a MSZP szétverésén is aktívan munkálkodott. Többek között éppen a most letartóztatott óbudai polgármester átcsábításával. A mostani kizárások nyilvánvalóan csak a kezdetet jelentik, hisz a jelek szerint a gyulai DK-s politikusnak a gyűlésről kizárt tagtársait is rövid úton, jogi lacafacázás nélkül rúgták ki.
Mindez azonban már a vég kezdete lehet Fletó számára, mert ez a diktatúra már csak halovány, megkopott mása a régebbi császári belső hatalmának. Úgy is fogalmazhatunk: mivel tovatűnt a régi tekintélye, ez már diktatúrának is harmatos, amolyan outlet önkény. Még csak nem is proli diki, ahogy egyik mozgalmi elődje, Kun Béla rémuralmát nevezték, csupán egyfajta piti DK-diki. Ennélfogva még az sem egyértelmű, hogy amikor Leel-Őssy ironikusan beszámolt a kizárási színjátékról, panaszkodott vagy dicsekedett. A gyulai politikus veheti akár dicséretnek is, hogy ilyen sztálini kíméletlenséggel léptek fel ellene, amiért a csúfos választási vereségük felelősének, alkalmatlannak nevezte a nagyfőnököt. Éppen azért váltott ki haragot, mert igaza volt. A régi vicc szerint a Szovjetunióban három év három hónap és három napra ítéltek valakit, amiért a Kreml falára Brezsnyev szellemi képességeit kétségbe vonó szöveget írt fel. Kiderül: a három napot azért kapta, mert pontos j-vel írta a hülye szót. A három hónapot azért, mert műemléket rongált, a három évet pedig amiatt, mert államtitkot fecsegett ki. A gyulai lázadónak is ez a bűne: hétpecsétes párttitkot kürtölt világgá.
Megyeri Dávid - www.magyarnemzet.hu