- 0
Hadházy kitálalt! Ebből balhé lesz!
A Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központtal kötött túlárazott szerződést a Tisza Párt egyik jelenlegi szervezője. Ez derült ki abból a csörtéből, amelyet Hadházy Ákos és Magyar Péter vívott pénteken a Facebookon. Lapunk kiderítette, melyik vállalkozásról és kiről is van szó.
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő délelőtt a Facebook-oldalán jelentkezett egy bejegyzéssel, amelyben arról ír, hogy Magyar Péter még a Diákhitel Központ vezetőjeként ellenjegyzett túlárazott szerződéseket.
Hadházy kiemelte, egyes szerződések a véleménye szerint feleslegesek voltak. Példaként azt írta, az egyik cég 14 millió forintért a KSH-tól származó adatokból próbálta meg kiszámolni, hogy a Diákhitel Központ tevékenysége mennyivel járult hozzá a magyarországi GDP-hez.
Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, a poszt alatt hamarosan megjelent Magyar Péter, és kommentelni kezdett.
A Tisza Párt elnöke „méltánytalannak és igaztalannak” titulálta Hadházy szavait. Magyar mintha igencsak összezavarodott volna, magyarázkodó kommentjét ugyanis nagyon sokszor átírta.
A független képviselő egyik állítására reagálva kiemelte:
nem tudom, milyen online marketing cégről beszél, amely egyengeti a Tisza Párt tevékenységét. Én nem dolgozom olyan céggel jelenleg, amely a Diákhitelnél tendert nyert
– írta Magyar Péter.
Csakhogy az egyik, nettó 13,34 millió forintba kerülő, egyébként gyakorlatilag teljesen felesleges tanulmányról szóló szerződést 2021. december elsején írta alá. A Diákhitel Központ ekkor a Troia Media Kft.-vel kötött megállapodást, a dokumentumot Trentin Balázs Lajos írta alá a cég részéről. A szerződés tárgya a cikkünk elején említett téma: a Magyar Péter által vezetett szervezet „valószínűsített hatása” a nemzetgazdaságra.
Trentin Balázs neve aligha lehet ismeretlen Magyar Péter számára, a Troia Media Kft. vezetője ugyanis jelenleg a párt fontos szervezője.
A Magyar Nemzet úgy értesült: a tiszások 2024. augusztus 17-én szerveztek egy találkozót öt Pest megyei választókerület városi koordinátorai számára Dunaharasztin. Az eseményen vendégként volt jelen Kiss József és Trentin Balázs, akik a Tisza szigetek létrehozásáról és működtetéséről beszéltek. Az úgynevezett Tisza szigetek a korábbi polgári körök mintájára létrehozott helyi Tisza párti szervezetek.
Magyar most azt állítja, hogy pártjának nincs üzleti kapcsolata olyan vállalkozással, amely korábban a Diákhitel Központnak végzett munkát. A teljes igazság azonban az, hogy a már említett Trentin Balázs érdekeltségébe tartozó cég 13,34 millió forintot bizonyosan kapott a Diákhitel Központtól akkor, amikor azt Magyar Péter vezette. Tény továbbá az is, hogy Trentin jelenleg a Tisza Párt egyik szervezője.