Kepes András szembeköpte a magyarságot június 4-én. Igen, a trianoni békediktátum aláírásának 101. évfordulóján arról beszélt Erdély történelmi központjában, Kolozsvárott, hogy ]]>„nincs közös magyar történelem, Magyarország pedig tízévente újrahazudja a múltját”]]>.

Amikor ezt a hírt olvastam, először az jutott eszembe, hogy egyáltalán mi a fenét keresett Kepes András Erdélyben? Miért nem Balikpapanban, Brazzaville-ben vagy Dzsibutiban mutatta be a könyvét és fejtette ki történelemfilozófiáját, melynek lényeges tézise a „nincs közös történelmünk”? Miért éppen Kolozsvárott mondta ezt?

El tudnánk képzelni, hogy egy román író valamely román nemzeti ünnepen vagy emléknapon a bukovinai románokhoz látogat, és a csernovici román kulturális napokon kifejti, hogy a bukovinai románoknak és a romániai románoknak nincs közük egymáshoz, más az identitásuk, másképp alakult a huszadik század, kissé azt sugallva, hogy „legyetek jó ukránok, ha tudtok”?

Hát hogyha egy román író a Timok-völgybe látogatna a szerbiai, bulgáriai románokhoz, és egy falusi kultúrházban arról beszélne, hogy „semmi közünk egymáshoz”, Románia pedig folyamatosan hazudik a múltjáról? Esze ágában sem lenne, éppen ezért jóval előrébb tartanak, mint mi. Mert nekünk ilyen írástudók is „jutottak”.

Persze lehet, hogy én tévedek,

és Kepes András eltévesztette a házszámot, mert valójában a románok hívták meg Trianon-ünnepnapi rendezvényükre, hogy kifejtse, a „magyar származású románoknak” (ahogy az erdélyi magyarokat a románok nevezik) semmi közük nincs az ungáriai magyarokhoz.

Lehet, hogy egy ilyen bemutatóra készült, de végül rossz helyre toppant be. Öreg hiba. Pedig ma már bizonyára tiszteletbeli román író lenne azokban a berkekben (úgy tudjuk, hogy a Corneliu Vadim Tudor Irodalmi Nagyromán-díjjal megkeresték, de még nem nyilatkozott).

Szerintem ne legyünk ennyire engedékenyek, hisz Kepes úrnak is van GPS-e. Kepes Andrásék nem amatőrök, nem értelmi ösztönlények, hálózati aggyal gondolkodnak, tudják, hogy mit, mikor és miért kell mondaniuk. Ő sem megy el csak úgy Trianon emléknapján Kolozsvárra és robbantja ezeket a mondatbombákat azon az egyetlenegy napon, amikor a hozzá hasonlóknak csendben kellene maradniuk, még akkor is, ha undorodnak a nemzeti összetartozástól.

Valószínű, hogy a kampányban a DK turbófokozatba kapcsolja majd a határon túli magyarok elleni uszítást, és ennek a gyűlöletmosléknak most Juszt László meg Kepes rakja meg gondosan a tüzét. (Információink szerint Jakab Péter már megkapta faxon a beszédét az „ukrán vendégmelósokról”.) Mert most ez a kifizetődő, most a magyarság megosztása a hálózati hatalmi érdek.

Vajh mikor nem volt az?

És még mielőtt Kepes úr áldozati magzatpózba vágná magát, és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot kérné számon rajtam, hadd kérjem számon rajta a jó ízlést és a becsületet – ezekből ugyanis híján van. Nekünk a magyar író az erdélyi irodalmi hagyományok miatt egy „szent” ember. A legdrágább kincsünkkel, az anyanyelvünkkel dolgozik, ezért különösen undorító, hogyha valakinek június 4-én Erdélyben csak ez jut eszébe. Kepes mégis elment Kolozsvárra, mert bár az erdélyi magyarok nem érdeklik, a pénzük mégiscsak kell, a könyvét el akarja adni, nem rossz üzlet. Azon sem árt elgondolkodni, hogy miért egy ilyen alakot kell meghívni a 10. Kolozsvári ünnepi könyvhétre? Innen is gratulálok a szervezőknek a jó választáshoz, remélem, hogy Juszt Lászlónak is szerveznek egy könyves teadélutánt, ha majd be szeretné mutatni legújabb irományát Kolozsvárott.

Kepes Andrást addig is arra kérem, hogy ezután messziről kerülje el Erdélyt, és ne szennyezze be a gondolataival az erdélyi levegőt. Ne szeressen minket, mi sem zárjuk a szívünkbe, de legalább legyen annyira betyárbecsület benne, hogy június 4-én befogja a száját, ha már „nálunk” vendégeskedik. Ezt a jó tanácsot adja tovább nyugodtan a köreiben.

Pataki Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>