Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Kövér László megvédte a törvényhozás méltóságát

Kövér László megvédte a törvényhozás méltóságát

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Habzó szájjal átkozódik Tóth Ákos. Hogy ki az? Teljesen mindegy. A sátáni gyűlölet olyan alakban jelenik meg, amilyenben akar. Vagy tud. 

Most épp egy Tóth Ákos jutott.

Azt írja a sátáni gyűlölet a Jelen című bolsevik hecclapban, hogy Kövér László baromarcú, meg hogy gané.

A sátáni gyűlölet ezt ironikusnak szánt szövegkörnyezetben teszi, mintegy megidézve a többi sátáni gyűlölet, vagyis az úgynevezett libsi ellenzék vélt dilemmáját, hogy miképpen is kell nevezni a magyar Országgyűlés elnökét, aki tisztségét a magyarok soha nem látott egységben és többségben kifejezett választási döntése nyomán tölti be.

Így tehát a sátáni gyűlölet, amely azért bukik el mindig, törvényszerűen nevetségesen, mert nem ismer határt és arányérzéket, a magyarokat nevezi baromarcúnak és ganénak, utóbbi minősítést épp avval indokolva, hogy „nem lehet kizárólag a libsi urbánusoknak politizálni, szép, cizellált szavakkal illetve Kövér Lászlót, például pernahajdernek vagy pedellusnak minősítve őt, hiszen ez nem elég kemény a vidékieknek, nem, a gané biztos jobb volna, az a legvidékibb vidéken is bejön, így biztosan meg lehet szólítani a falvakban élőket is”.

A sátáni gyűlölet soha nem változik, a sátáni gyűlölet óraműpontossággal gyűlöli a vidék Magyarországát, mert a vidék Magyarországa felismeri és undorral eltaszítja a sátáni gyűlöletet.

Szóval megint nem történt semmi váratlan, semmi újdonság, a sátáni gyűlölet mindig ugyanolyan, legfeljebb az ürügy változik.

 

A sátáni gyűlölet ürügye most az, hogy Kövér László igen helyesen megakadályozta, hogy a moslékkoalíció legméltatlanabb gazemberei parlamenti bizottsági tisztségeket töltsenek be. Megjegyzem, még többet is távol kellett volna tartani, de ez is valami.

Mi sem természetesebb, mint hogy a választás rendje elleni bűntettel, súlyos testi sértéssel és garázdasággal gyanúsított, ráadásul az alaptörvény jogtipró, puccsista átírásával kampányoló, vagyis magyarul a törvényes rend ellen uszító Varju Lászlónak semmi keresnivalója a Népjóléti Bizottság élén. Mi sem természetesebb tehát, hogy a Tóth Ákosnak látszó sátáni gyűlölet a normalitás ellen és a gyurcsányista gazember mellett ágál, akit az alkotmányos rend elleni bujtogatás miatt is elő kellene venni.

És mi sem természetesebb, hogy a Tóth Ákosnak látszó sátáni gyűlölet a Momentumnak látszó külföldön gyártott termék mellett vonyít, amiért nevezett agentúrát Kövér László nagyon helyesen távol tartja a Nemzetbiztonsági Bizottságtól. És mi sem természetesebb, mint hogy a Tóth Ákosnak látszó sátáni gyűlölet a zavaros marxista Jámbor András mellett ajvékol, aki nagyon helyesen nem lehetett az Országgyűlés jegyzője, mert pimaszul kinyilatkoztatta, hogy neki igazából csak a pénz miatt fáj a foga a tisztségre.

Kövér László a magyar Országgyűlés egyáltalában még menthető méltóságának védelmében azt tette, ami kötelessége. A házelnök a magyar érdek, a nemzetépítés, tehát a jövő harcosa. Nem mondom, lennének még ötleteim, az alkotmányos rend ellen uszító szemkilövető hazaárulót például markos poroszlókkal hajíttatnám ki a Parlament épületéből, de erre sajnos nincs mód, pedig elemi társadalmi igény lenne rá.

Mindenesetre a Tóth Ákosnak látszó sátáni gyűlölet viszont a bolsevik propagandakiadvány megtévesztő neve ellenére nem a Jelen, hanem a légmentesen záródó szarkofágba temetendő befejezett múlt, amelyen mindig diadalmaskodik az élet valósága.

Borítókép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszél az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 16-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ágoston Balázs - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Sport (729) Történelem (17) Gazdaság (702) Vetítő (30) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Egészség (50) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778) Tereb (146) Politika (1582) Kultúra (6) Mozaik (83) Nézőpont (1) Életmód (1) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7501) Szépségápolás (15) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>