Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Raffay Ernő: Most is azok csinálják a negatívumokat, mint akik 100 évvel ezelőtt

Raffay Ernő: Most is azok csinálják a negatívumokat, mint akik 100 évvel ezelőtt

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Végre valaki ki merte mondani!

A műsorvezető Bayer Zsolt, a műsor első felében a tőle jól megszokott stílusban elemezte, véleményezte a közelmúlt érdekesebb, szokatlanabb eseményeit.

Ezt követően Raffay Ernő történésszel beszélgetett, főként az idén esedékes 100 esztendős Trianon emlékév, illetve békediktátum kapcsán.

„A román, a szlovák, a szerb érdek most is az, hogy az 1920-ban, majd 1947-ben a párizsi békében újra elvett területeinket ők megtartsák, de még tovább változott ez.

A román alkotmány, az 1920-as évek alkotmányának első paragrafusát átvették.

Románia homogén – etnikai értelemben – nemzetállam, erre hivatkozva utasítják el – a magyar autonómia most már negyedszer beadta Kulcsár Terza József képviselő úr a bukaresti Parlament képviselője – és megint el fogják utasítani.”

A teljes adás ]]>IDE KATTINTVA]]> tekinthető meg.

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Vetítő (30) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (17) Heti lámpás (310) Sport (729) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Gazdaság (702) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Egészség (50) Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>