Ez maga a döbbenet, de mégis igaz: míg az 1990 elején megalakuló Alkotmánybíróság elnöke, Sólyom László a kádári diktatúrával való jogfolytonosság állapotára helyezkedett és ennek megfelelő döntéseket hozott az AB, addig ma a volt alkotmánybíró, Vörös Imre szerint a jelenlegi „önkényuralmat” le kell váltani a 2022-es választások után, tehát „rendszerváltást” kell végrehajtani.

Nos, kedves olvasóim, erre tényleg figyeljenek fel!

Mert ez igazi szenzáció.

1990-ben, amikor legyűrtük a kádári kommunista diktatúrát, ami valódi önkényuralom volt, nem töröltük el a régi, 1949-es, sztálini gyökerű alkotmányt, pusztán alkotmánymódosításra került sor, s nem volt történelmi igazságtétel és lusztráció, nem volt jóvátétel, nem volt igazi kárpótlás, nem volt reprivatizáció, elmaradt a volt pártállami elit vagyoni elszámoltatása (de részben megmaradtak a privilégiumaik), s a kádári korszakban elkövetett, politikai alapú bűnöket sem torolta meg senki, és még a titkosszolgálatok elszámoltatása sem történt meg.

Ennek sok oka van, az egyik azonban kétségtelenül az Alkotmánybíróság tevékenysége, amelynek alapállását Sólyom László elnök határozta meg. Sólyom erről utólag egy vele 2003-ben, a Századvég folyóiratban készült életútinterjújában számolt be. Ebben nem is rejtette véka alá, hogy a „magyar felfogás” (vagy inkább az AB „felfogása”) szembe ment a német, a cseh és részben a lengyel alkotmányos felfogással, mely országokban megvalósították a tulajdoni kárpótlást, félretették a jogfolytonosságot és igazságot szolgáltattak, abból a megfontolásból, hogy a diktatórikus rendszerek nem tarthatnak igényt arra, hogy a demokráciák figyelembe vegyék az akkori jogrendszert.

Ezzel szemben Sólyom vezette AB az igazságszolgáltatás helyett a jogfolytonosság mellett döntött – és itt nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy olyan rendszer jogrendjét tartották tiszteletben, mely rendszer 1956 után emberek végzett ki és börtönzött be, majd évtizedeken keresztül, egészen a rendszerváltásig megfigyelték, zsarolták az embereket, az ellenzéki nézetűeket börtönbe zárták, nem jöhetett létre többpártrendszer, nem voltak szabad választások, tehát nem volt demokrácia, nem volt szólás-, gyülekezési és sajtószabadság, magyarul nem érvényesültek az emberi és állampolgári alapjogok, vagyis diktatúra és önkényuralom volt egészen 1990-ig.

De sebaj: Sólyom sajátos „felfogását” azzal indokolta, hogy a Kádár-rendszer már elég sok mindent megengedett az embereknek (lehet, hogy neki igen, nekem például nem, és még sok százezren beszélhetnénk erről), ezért az ő „olvasatában” a rendszerváltás semmi másról sem szólhatott, mint a már lényegében szemérmesen működő demokrácia jogi kodifikálásáról.

Sólyom László természetesen érezhette ezt így, mint jogász, tudós és oktató, aki rendszeresen járhatott külföldre, a baj azzal van, hogy az ő totálisan fals, élettől idegen, meglepően „naiv” nézetei a kádári korszakról az ország demokratizációjának mikéntjére nyomta rá a bélyegét, méghozzá sajnos nagyon negatív módon. Nemcsak miatta és az AB döntései miatt, de miatta és az AB döntései miatt is maradt el az önkényuralomtól szabaduló országban az a cezúra, az a katarzis, az a megtisztulás, aminek a hiánya máig nyomja a magyar lelkeket, s amely a velünk élő történelemmé teszi a posztkommunista szellemiséget.

S már helyben is vagyunk: itt van Vörös Imre volt alkotmánybíró, a velünk élő posztkommunizmus jeles képviselője, aki bátran vállalja, hogy egyik fő tanítómestere az az Eörsi Gyula jogászprofesszor, aki a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatásai szerint egyike volt azoknak a szakembereknek, akik kidolgozták az 1956-os forradalom utáni leszámolásokhoz szükséges jogi „hátteret”, intézményrendszert. Tehát egy igazi „bebörtönzési” és „kivégzésügyi” szakembert tart példaképének Vörös Imre (nomen est omen).

És ez a Vörös Imre most jő, és kijelenti: Magyarországon lopakodó államcsínyt követett el az Orbán-kormány és önkényuralmat hozott létre. Ezért, egy majdani, baloldali többségű Országgyűlésnek meg kell állapítania, hogy az alaptörvény és az önkényuralmat kirívóan biztosító törvények alkotmányellenesek, ezért semmisek, illetve az egész jogrendszerből ki kell gyomlálni azokat a jogszabályokat, amelyek akadályozzák az alkotmányos rend helyreállítását.

Itt vegyenek egy nagy levegőt, és olvassák el Vörös Imre nyilatkozatát úgy, hogy cseréljék ki benne az Orbán-kormányt kádári diktatúrára, a baloldalt pedig demokratikus többségre.

És akkor már azt olvassuk, amit a rendszerváltás idején kellett volna elmondania az AB elnökének.

De mivel mindez nem történt meg, nem volt világos alkotmányos cezúra diktatúra és demokrácia között 1990-ben, ezért 2021-ben megjelenhet egy posztkommunista alkotmánybíró, és sajátos tükörbeszédben célul tűzheti ki az alkotmányos „rendszerváltást” Magyarországon.

Most ünnepeljük a szovjet csapatok kivonulásának, vagyis nemzeti függetlenségünk 30. évfordulóját, s ezen az évfordulón jönnek újra a Vörösök, meg a Bárándy Péterek, a Magyar Györgyök, a Fleck Zoltánok és a Kis Jánosok, és az önkényuralom elleni rendszer ellen hirdetnek meg rendszerváltást.

Mondom még egyszer: döbbenetes.

Én ezt az egészet tragédiának tartom. Hiába mondja nekem akár bármennyi Lucifer, hogy „nézd legott komédiának és múlattatni fog.”

Képtelen vagyok rá, hogy mulassak rajta.

Ugyanis, ha a balliberálisok tényleg hatalomra jutnak 2022-ben, akkor az tragédia lesz, és nem komédia.

Mert, ahogyan mi 1990-ben glasszékesztyűs, eltartott kisujjú rendszerváltást hajtottunk végre, biztosak lehetnek benne, kedves olvasóim, ők kőkemény, kíméletlen és kegyetlen rendszervisszaváltást fognak végrehajtani. Ott nem lesz „jogfolytonosság” és úriemberi naivitás. Ott végrehajtók lesznek, akik lecsapnak, érte mennek, kimondják, elítélik, s az ellenségnek – a’ la Gyurcsány – nem lesz kegyelem.

Nem utólag akarok okoskodni: előre mondom.

Fricz Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>