- 0
Visszalépett az indulástól Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke. Budapest 1-es választókerülete lehet az egyik első, ahol eldől, hogy ki lesz a Soros-jelölt. Az MSZP-P - és egyelőre az LMP, valamint a Jobbik - közben dörzsölheti a markát, ugyanis a kis pártok kiesésével a körzetből mindenképpen töredékszavazatokra számíthat.
Azt már megszokhattuk, hogy Juhász Péternek nagyobb a füstje, mint a lángja. Korábban is hatalmas hanggal ugrott bele jelöltségbe, ugyanis szerinte ő az esélyes a körzet megnyerésére. Azután jött egy csúnya bántalmazási-botrány és a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom, amely kiderítette, hogy Juhásznak esélye sincs.
Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője hétfőn jelentette be Facebookon, hogy végül ő is visszalép. FeGyőr egy Medián-kutatásra hivatkozott, amelyet a nyilvánosságra is hozott. Ebből a "választani tudó" választók ilyen arányban voksolnának a különböző ellenzéki indulások esetén:
(Ha V. Naszály a balos induló)
- V. Naszály Márta (MSZP-P): 40
- Losonczy Pál (Jobbik): 14
- Hollik István (Fidesz-KDNP): 46
(Ha Csárdi a balos induló)
- Csárdi Antal (LMP): 40
- Losonczy Pál (Jobbik): 12
- Hollik István (Fidesz-KDNP): 48
(Ha Fegyőr a balos induló)
- Fekete-Győr András (Momentum): 37
- Losonczy Pál (Jobbik): 15
- Hollik István (Fidesz-KDNP): 48
Az jól látszik, hogy Hollik István elég jól áll a kerületben, szinte bármilyen ellenfél ellen a szavazatok közel felére számíthatna, így ha csak egy Soros-jelölt ellen kell helytállnia, még akkor is reális esélye van a nyerésre.
Versenyben van Csárdi Antal is. Az LMP-s politikus visszalépése esetén szinte biztosan bukná a képviselői helyet, ugyanis a párt országos listáján a 18. helyen szerepel. Az LMP nem nagyon számíthat egyéni vk-ban megnyert mandátumra és a támogatottsága nagyjából az 5-10 százalékos tartományban van, ezért –a választási rendszer sajátosságai miatt – körülbelül ennyien kerülhetnek be a parlamentbe. Egyébként Csárdi szép számú töredékszavazatot vihet ebből a kerületből a pártjának, tehát érdemes indulnia.
V. Naszály a 19. helyen áll a saját pártjának (MSZP-Párbeszéd) a listáján, így hasonló a szitu: ha el sem indul, tuti, hogy nem lesz képviselő. Viszont Csárdihoz hasonlóan sok töredékszavazatot tud elhozni, ezért az ő pártjának is érdekében áll, hogy rajta maradjon a szavazólapon.
A lényeg: ha ebben a választókerületben csupán egyetlen Soros-jelölt megy szembe Hollik Istvánnal, akkor is reális esélye van behúzni a győzelmet. Eközben az Együtt és a Momentum fontos töredékszavazatoktól esik el – amelyeket egyébként csak akkor kapna meg, ha a listás eredményük átlépné az 5 százalékot.
Mindent egybevetve FeGyőr visszalépése nem oldotta meg az ellenzéki dilemmát, a nagyobb pártok pedig a markukba nevethetnek.
Bácskai Balázs - www.888.hu