Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
b115d1a3addc2b084f029e7f96526593.png

Hobbiterroristák és hobbiújságírók

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Megint elment az agya a liberális sajtónak. Odáig rendben van a dolog, hogy Hajdu János, a TEK főigazgatója az elfogott négy fiatal ügyében rendesen elkommunikálta magát.

Nem volt korrekt az iszlamistákra való homályos utalgatás, főként mert jól tudta, hogy szlovák állampolgárokat vettek őrizetbe.

Egy 130 ember életét követelő párizsi merénylet után, nincs helye a ködösítésnek. Már az elején meg kellett volna nyugtatni mindenkit, hogy itt nem dzsihadistákról van szó, hogy még véletlenül se legyen pánik.

Ugyanakkor az a szokásos liberó médiaroham, amelyet az Index indított el, teljesen méltatlan, együgyű bulvárfirkálgatás. Kevés az olyan internetes portál, amely most nem azt sulykolja, hogy a TEK mellényúlt. Az Index például azt írta, hogy „Történelemmániás felvidéki magyarokat nézett nemzetközi terroristának a TEK”. A 24.hu szerint a BBC is a TEK bénázásán röhög. A BBC itteni tudósítója szerint is mindenki hülyének nézi a terrorelhárítást. Amikor 2009-ben, a Gyurcsány-kormány idején az NNI egy közúti ellenőrzés során elkapta Budaházy bandáját a focilabdába tömött robbanóanyaggal, biztos nem nevettek ennyire, de erről majd később.

Vegyük sorra a mostani tényeket. Két eset van: múlt pénteken egy autóban két embert fogtak el, akiknél sorozatlövő fegyverek voltak. Hajdú János azt nyilatkozta, hogy a fegyverszakértő véleménye szerint éles lőfegyverekről van szó, amelyekhez találtak lőszereket, tárakat és hangtompítókat is.

A másik elfogás szombaton történt, amikor négy embert vettek őrizetbe, mert robbanóanyag volt a kocsijukban. A Fővárosi Törvényszék szerdai közleményében azt írta, hogy a fémtárgyakat (például tojásgránátokat) a gyanúsítottak egy Veszprém melletti erdőben, fémkereső segítségével találták meg és gyűjtötték össze, azzal a céllal, hogy azokat lakásukra szállítsák. A házkutatás során „bombalabort” találtak, házilag gyártott robbanószerek kerültek elő, amelyek „emberélet kioltására maximálisan alkalmasak” – mondta el a TEK főigazgatója. A két csoport között nem találtak összefüggést. Az ellenzéki nyilatkozatok megerősítették, hogy nem volt „mellényúlás”. Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagja kiemelte: „a TEK akciójával kapcsolatban megjelent hírek nem voltak túlzóak, valószínűsíthetően nagyon komoly bűncselekményt sikerült megakadályozni. Nem a TEK PR-akciójáról van szó, hanem komoly ügyről, egy profi módon kivitelezett elhárítási akcióról. Az abban résztvevőket csak dicséret illeti meg” – hangsúlyozta a jobbikos képviselő. Szél Bernadett LMP-s bizottsági tag is azt mondta, hogy reális veszélyt sikerült elhárítani, és ezzel „nagy szolgálatot tettek Magyarországnak”.

A ballib sajtó bohóckodása közben elsikkad az a tény, hogy a pénteken letartóztatott két férfi, akinél sorozatlövő fegyverek, lőszerek, hangtompító volt, előzetes letartóztatásba került. Ők a rendőrség szerint szélsőjobbosok, akik valamilyen támadásra készültek. Ezt a TEK megakadályozta.

Az Index a másik négy elfogott srác miatt gyalázza a TEK-et, akiknek az autójában robbanóanyag volt. A vádhatóság a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Kiderült, hogy a TEK által emlegetett nemzetközi szál csupán annyit jelent, hogy a társaság két tagja felvidéki magyar. A Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint „nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani.” A bíróság kiemelte azt is, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű, a szüleivel él.

A legmesszebbmenőkig üdvözlöm az igazságszolgáltatás nagyon humánus eljárását, hogy feleslegesen nem zárnak valakit börtönbe, még akkor sem, ha a „hobbiszintű történészkedés” közben robbanóanyagokat szállít ide-oda a fővárosban a párizsi merényletek után egy héttel. Viszont emlékszem rá, hogy 2006 októberében az ügyészség-bíróság nevű hatalmi csoportosulás nem volt ilyen belátó és engedékeny, amikor a könnygáz és a gumilövedékek elől menekülő járókelőket, Fidesz-szimpatizánsokat kellett előzetesbe tenni hamis rendőri állítások miatt, de ne bolygassuk a szomorú múltat. Ám az meglepett, hogy a bíróság nem tartja veszélyesnek a társadalomra azt a robbanóanyagokkal kísérletező állampolgárt, akit szerető, megértő család támogat. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy a 77 embert lemészároló norvég Anders Breivik, harminc éves koráig édesanyjával lakott, ahogy a columbine-i gimnáziumi gyilkosok is tisztes polgári családban nevelkedtek. Az egyik párizsi terrorista családi vállalkozásban textilboltot üzemeltetett, mellesleg őt „hobbi szinten” az iszlám dzsihád érdekelte. A családi háttér tehát nem feltétlenül gátolja a tömeggyilkosságot.

Persze az igazságszolgáltatás nem mindig mérlegel. Emlékezetes, hogy 2008 októberében a Nyugatinál csőbombákat találtak T. Krisztián autójában. A volt cselgáncsozó olimpikon, bár családban élt, autószerelőként dolgozott, mégis azonnal előzetes letartóztatásba került. Nem volt pardon. A már említett ún. Magyarok Nyilaiként elhíresült, Budaházy-féle csoport többek között azért töltött hosszú időt börtönben, és áll közel öt éve bíróság előtt, mert molotovkoktélos támadásokat hajtottak végre országgyűlési képviselők házai ellen, egy rajtaütés során pedig házi készítésű bombákat találtak autóikban, illetve bombalabort az egyikük százhalombattai házában. Érdekes hasonlóság a mostani üggyel, nem? Ne felejtkezzünk el arról sem, hogy a 2014 januárjában egy motorkerékpáros férfi felrobbantotta a Lehel téri bankfiókot. A tettest azóta sem találták meg.

Nem állítom, hogy a II. világháború iránt érdeklődő négy fiatal bármire is készült volna, de a múltból okulva nem árt körültekintőnek lennünk. Volna tehát ok az óvatosságra, a ballib sajtó azonban nem sokat gondolkodik, tolja ezerrel, hogy a TEK „nevetséges”, „lyukra futott”, „mellé lőtt” stb. (Most ne számoljuk össze, hogy a francia terrorelhárítás mennyit hibázott, „futott lyukra” a párizsi merényletek előtt, után!)

Ugyan mit kellett volna tennie a TEK-nek? Netán várják meg, amíg a srácok a töriszakkör keretében felrobbantják a Lánchidat a Budapest ostromának közelgő évfordulója alkalmával?

A köz- és nemzetbiztonság lényegtelen, a ballib sajtó célja mindent felülír: ellehetetleníteni az Orbán-kormány által létrehozott TEK-et. Az, hogy minek egy hobbitörténésznek robbanóanyag, lőszer, a „veszprémi erdőben fémkeresővel talált tojásgránát”, nem érdekes. Mindennél fontosabb, hogy a közvélemény szemében nevetségessé tegyék az egyébként dolgát végző terrorelhárítást. Pedig azt is leírhatták volna, jól működik a magyar igazságszolgáltatás, mert ha valaki bár gyanús, de nem terrorista, az nem kerül börtönbe.

A szabadlábon védekező robbanóanyagos hobbitörténész az RTL Klubnak egyébként azt nyilatkozta, tűzijátékhoz kellettek a vegyi anyagok, nem bombához. Naiv vagyok, azért készséggel elhiszem, hogy a srácok csupán pirotechnikai látványelemekkel akarták megünnepelni a frissen talált tojásgránátokat. Küldhetnének az Indexnek néhány petárdát és rakétát, hadd emlékezzen meg a szerkesztőség a fikaújságírás újabb diadaláról.

]]>www.magyaridok.hu]]> - Szikszai Péter

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Egészség (50) Heti lámpás (312) Autómánia (61) Életmód (1) Jobbegyenes (2788) Belföld (10) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Gazdaság (705) Történelem (18) Kultúra (7) Titkok és talányok (12) Sport (729) Mondom a magamét (7546) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Flag gondolja (36) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>