„Ne gondolkodj azon, hogy az általa mondott és tett dolgok észszerű terv vagy stratégia részét képezik-e, mivel ez ritkán fordul elő. Tekints ezekre mint patológiájának termékeire, és rögtön tökéletes értelmet nyernek.” Az iménti sorok George Conwaytől származnak, aki mindezt Donald Trump állandó kritikusaként az USA elnökére vonatkoztatta, azonban Gyurcsány Ferenc minapi parlamenti felszólalását hallgatva önkéntelenül is felderengenek a fent idézett mondatok.

A politika területén a pszichológusok a közelmúltban igazolták azt az elméletet, hogy az emberi személyiség alapvető jellemzői – mint például az extroverzió és a nárcizmus – alakítják a politikai ágensek sajátos vezetési stílusát és az általuk hozott döntéseket, míg számos tényező, kiváltképpen a világ eseményei és a politikai realitások határozzák meg, hogy a politikai vezetők mit tudnak és mit fognak tenni hivatalukban.

Nem új keletű jelenség annak az elemzése, hogy a politikai vezetők mentálisan egészségesek-e, és sok esetben ki is derült, hogy tényleg küzdöttek valamilyen pszichés problémával. Gerald Ford elnök felesége alkoholizmussal és gyógyszerfüggőséggel küzdött, Lawton Chiles amerikai szenátor pedig drogfüggőségben szenvedett. Abraham Lincoln, Thomas Eagleton és Martin Luther King depresszióban szenvedett, ]]>George W. Bush]]> elnököt pedig nárcisztikus személyiségzavarral jellemezte hivatali ideje alatt egy pszichiáter.

A volt miniszterelnök a parlamentben – a tőle megszokott módon – rendkívül teátrálisan indított a „nemzet magasztos ügyéről”, melyet a jelenlegi kormány a „politika silány eszközévé” degradál, majd szót ejtett Trianonról, a nemzeti egységről és a határon túli magyarságról is. Szinte meghasonlik önmagával az ember, amikor a volt miniszterelnök „a közös nemzeti gondolatról” beszél, amely „nem azonos a határon túl, más állam területén élő magyar nemzetiségű polgároknak adandó választójoggal”.

A tagadás egy védelmi mechanizmus, amelyet Gyurcsány Ferenc esetében rendre megfigyelhetünk például a határon túli magyarok esetében elkövetett cselekedetei kapcsán. Mindenki ismeri ezt a legalapvetőbb védelmi mechanizmust, amelyben az emberek megtagadják az igazsággal való szembenézést, annak beismerését.

A helyzet azonban ennél sokkal súlyosabb. 2004-ben Gyurcsány és egész politikai közössége az állampolgárság megadását – ahogyan az utóbbi évtizedekben mindig – az európai államok gyakorlatára való ellentétre hivatkozva tagadta meg. Az ellenkampányban huszonhárommillió román munkavállalóval riogatott, illetve avval, hogy az állampolgársággal a határon túli magyarok a magyar költségvetés terhére szociális és egyéb juttatásokra volnának jogosultak, így végső soron minket fosztanának meg az uniós tagságból származó előnyöktől.

Majd amikor Trianon századik évfordulója kapcsán arról kellett szavazni az Országgyűlésben, hogy 2020 a nemzeti összetartozás éve legyen, Gyurcsány Ferenc pártja az ügyről úgy nyilatkozott: vállalhatatlan számukra, hogy a magyar kormány „százmilliárdokat szór el a határon túliakra”. Majd a monológot a közös európai gondolat jelentőségével zárta, mely a legmagasztosabb közös ügyünk, és amelyet „naponta gyaláz meg a jelenlegi vezetés, mivel 2010 óta egyre hazugabb országban élünk”.

Nincs abban tehát semmi meglepő, amikor a baloldal az európai értékekről mint a nemzeti értékek felett álló szellemiségről beszél, azonban a hazugsággal kapcsolatban ez a szinte tudathasadásos állapot már komoly aggályokat vet fel.

Az első érv az, hogy bizonyos mentális rendellenességekkel küzdő vezetők nem képesek ellátni hivatali feladatukat, így akár veszélyt is jelentenek a társadalom számára. Ez az érv motiválja a legtöbb pszichiátert, pszichológust és mentálhigiénés szakembert a politikusok pszichés egészségének kutatásában.

Gyurcsány Ferenc olyan ismétlődő és tartós viselkedést mutat, amely összhangban áll a sötét triád (machiavellizmus, pszichopátia és nárcizmus) szociálisan visszás személyiségvonásaival.

Ezek bár különböző elméleti gyökerekkel rendelkeznek, vizsgálataik során mégis jelentős átfedéseket mutatnak. Magukba foglalják az énközpontúságot, illetve a bűntudat és az empátia hiányát, a hazugságtól való függést, a csodálat iránti igényt, valamint pozitívan korrelálnak a manipulációra való hajlammal és a nézettel, miszerint a cél mindig szentesíti az eszközt.

Aggodalomra ad okot, hogy az e rendellenességekkel küzdő vezetők képtelenek az ország érdekeit saját személyes érdekeik elé állítani. S a kényszerítő hazugságaik lehetetlenné tehetik az ésszerű cselekedeteket, illetve impulzív viselkedésük meggátolja őket az ország vezetéséhez szükséges előrelátó tervezésben. Tekintve, hogy hiányzik belőlük az empátia, gyakran a düh és a bosszú motiválja őket, így gyors döntéseik rendkívül veszélyes következményekkel járhatnak.

Gyurcsány esetében a bukott politikus alacsony népszerűsége miatt érzett harag lehet az elsődleges irányító érzelem, ami a nagy kifelé fordulása mögött húzódik. A harag motiválhatja a társadalmi dominancia iránti igényt, illetve a vágyat mások elismerésének, támogatásának megnyerésére. Ezért hatja át a düh és a színpadiasság Gyurcsány politikai retorikáját. Sigmund Freud szerint az öntudatlan érzések minden emberben torzítják az ésszerű gondolatokat. Itt is erről van szó.

Ez Gyurcsány megértésének kulcsa, egyben az a fenyegetés, amit komolyan kell vennünk, ha nem akarjuk újra megtapasztalni azt a tökéletes csődtömeget, amit kormányfőként szabadított az országra. Mert a dühös hatalomfüggő súlyos hatással van környezetére, hiszen sohasem önmagát, hanem mindig a körülötte állókat veszélyezteti.

Horváth Lilla

A szerző szociológus

]]>www.magyarnemzet.hu]]>