Azt mondja Gyurcsány Facebook-bejegyzésében, hogy „Ellenzékinek lenni hazafias kötelesség. Rosszul működő rendszert bontani hazafias tett.” Én pedig azt mondom erre, hogy Ferenc fejében káposztalé lötyög.

Ne nyissunk vitát a lé minőségéről: az egyik alapanyaga káposzta, a párlaté pedig árpa. Egy a lényeg, mindkettő gondolatficamot idéz elő. Egyszerre hazafinak és ellenzékinek lenni egy demokratikus országban ugyanis nehezen értelmezhető. Ha nem így lenne, akkor azt kellene gondolni, hogy Gyurcsány a jó ember, akinek hazafias kötelessége a rosszul működő rendszert lebontani.

Ezzel a megállapítással két baj van. Az egyik az, hogy Ferenc eddig még soha nem próbálta meg bebizonyítani, hogy jó ember. Hogy olyan, aki méltó az emberek bizalmára, szeretetére. Nyilván azért, mert a lehetetlenre ő sem vállalkozik. Illetve ami szerinte jó, azt a társadalom elsöprő többsége elutasítja, és rossznak tartja. Hiába véli úgy, hogy a szerinte rosszul működő rendszert le kell bontani. Milliók ugyanis ezt éppen fordítva gondolják. Gyurcsányt kell távol tartani a hatalmi rendszertől. A magyarok ugyanis olyan országban akarnak élni, amelynek Orbán Viktor a vezetője, s akkor érzik jól magukat, ha ezen nem változtat senki. Áprilisban történt negyedszer, hogy Gyurcsány felkenődött a valóság kétharmados üvegfalára.

Azt mondja, hogy akkor is rendszert kell bontani, ha a rendszerbontók nem értenek egyet az ellenzék intézményes szereplőivel, azaz velük.

Tessék mondani, ez esetben kivel akar Gyurcsány kormányozni? Kiből akar támogató társadalmi hátteret verbuválni magának, ha még az ellenzék tagjai is bizalmatlanok vele szemben? Vagy ha mégis bíznak benne, akkor valószínűleg virtigli tüncikéző ellenzékiként be vannak drogozva. Vagyis nincsenek a józan eszüknél, ha egyáltalán volt nekik olyan valaha.

Gyurcsány nem akarhat mást, csak ül hosszú, méla lesben s – a költővel szólva – vár felajzott nyílra gyors vadat. Arra vár, amit Kövér László így jellemzett:
„Olyan háborús karácsonynak néz elébe egész Európa, amilyet a második világégés óta nem élt meg: hideg otthonok, hatalmas drágaság, leálló gyárak, társadalmi méretekben megjelenő nélkülözés, és az ebből fakadó békétlenség és felfordulás fenyeget minden európai társadalmat. (...) Tőlünk nyugatra egy ideológiai háború dúl, egy istentelen ideológia, a halál kultúrája terjed és a szemünk előtt zajlik Európa öngyilkossága.”

Erre várhat Ferenc, s bizakodik abban, hogy akik ma a KATA-törvény módosítása és a rezsicsökkentés változása miatt vonulgatnak, azok a beszállnak majd a remélt békétlenség és felfordulás eszkalálásába, s tálcán kínálják fel a hatalmat Gyurcsánynak. Még akkor is, ha most nem értenek egyet az intézményes ellenzék nem hivatalos vezetőjével. S akkor jönne vigyorogva – a választásokon Orbánt soha legyőzni nem képes Ferenc – és kéjes tekintettel átvenné a hatalmat. Ezért mondogatja mostanság, hogy „készülünk”.

Egyébiránt nincs ennél lesújtóbb szerep, mint hogy az ellenzékiek is csak jobb híján adnák a hatalmat az érte kétségbeesetten kalapozó Böszmének.

Lássuk be, dolgozik a káposztalé vagy az árpapárlat, s közben – Adyval szólva – álmodik a nyomor.

Horváth K. József - ]]>www.888.hu]]>