- 0
Az ilyen kevéssé tehetséges, mondhatni tohonyalelkű női hőgyek aztán felnőve azt látják, hogy a felnőttek világában bizony nem apuci mindent elismerő tekintete veszi őket körbe, és ekkor szintén a jól bevált módszerhez folyamodnak, a hisztihez, amelyet a felnőtt világban civil aktivizmusnak, vagy feminizmusnak neveznek.
A hisztéria tudományos megalapozására immáron a technika is a segítségükre siet, így a Tudományos Guglizmus Tanszéken nemsokára egész női generációk faggathatják a méltán népszerű, feminista keresőprogramot arról, milyenek is a férfiak. Az első mély kutatásaikat már közre is adták a Facebook-on. Az angol tudósokat megszégyenítő tanulmány azt bizonyítja, hogy a nőket kiszorítják a vezető szakmákból, szegény nők csak titkárnők lehetnek a férfi vezérigazgatók világában.
A Tutiblog szintén előhalászott néhány olyan szakmát, ahonnan a férfiak egyenesen kiszorították a nőket, olyannyira, hogy elképzelhetetlen lenne, hogy ilyen munkákat valaha is nő végezzen. Gúgli Anya is nagyon jól tudja, hogy a szent emancipáció jegyében nem fognak tolongani a nők, hogy ezekben a szakmákban is bizonyítsanak. Nyilván azért, mert az elnyomó férfiak ezt nem engednék.
Úgy tűnik ráadásul, hogy a férfiak az álomvilágban is kiszorítanak minden mást, például a rózsaszín elefánt férfi princípium,
ahogyan a kéknyelű pókmajom is.
Végső bizonyítékként pedig álljon itt az elnyomott, megnyomorított, szegénysorsú feministák előtt a Google Anya tanúnak, hogy minden férfi
hazug,
szexmániás
náci
A Google fenti férfi-ellenes magatartását részünkről a duckduckgo.com használatával toroljuk meg. Ráadásul azok nem hülyültek el teljesen és lehet keresni is vele. Például dr. Kertész Balázs. Is.