„B...uk szét a forgalmat!” Imigyen lelkesítette társait egy ételfutár a Margit híd elfoglalása közben. Állítólag ők a legdühösebbek a kata nevű adózási forma szabályainak megváltoztatása miatt. Annyira felpaprikázták magukat, hogy kőkemény ellenállást hirdettek, valahogy így: elég volt az utcabálból, fesztiválból, elég volt az influenszer politikusokból! Itt az idő, hogy a nép végre a kezébe vegye a sorsát, és akkor és ott tüntessen, amikor és ahol igazán fáj Orbánnak és a kormánynak!

Miután nekibuzdulásuk immár elért Szegedtől Győrig, érdemes megvizsgálni, mi a fészkes fene ütött ezekbe a honfitársainkba, mi váltotta ki náluk ezt a forradalmi hevületet. És az a helyzet, mindegyikük kényszervállalkozóként tekerte vagy nyomta a pedált a munkaeszközként használt járművén, az őket foglalkoztató cégeknek eszük ágában sem volt munkaszerződést kötni velük, és ezek után sincs ilyen tervük. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy az Adatradar számításai szerint az egyik ilyen cég 845 millió forintot spórolt azzal, hogy nem munkavállalóként dolgoztatta a futárait, az államot pedig közel 1,7 milliárd forinttal rövidítette meg a be nem fizetett adókkal és járulékokkal, a mi fejünk is elvörösödik. És a másik hasonló profilú cégnél is százmilliós nagyságrendet tesznek ki ezek a tételek. Ezekből az adatokból jól látszik, hogy nem a túlélésért folytatott ádáz küzdelem késztette a vállalkozásokat arra, hogy megvonják melósaiktól a munkaszerződés előnyeit és biztonságát, hanem a szimpla harácsolás, a minél nagyobb profit utáni sóvárgás hajszolta bele őket a kreatív munkaerő-toborzásba.

Így már egészen érthető a változtatások azon kitétele, miszerint katás csak egyéni vállalkozó lehet, és csak magánszemélynek adhat számlát. És érthető az is, miért a futárok vannak felháborodva, és miért lapulnak síri csöndben az őket eddig bújtatottan foglalkoztató munkáltatóik. A szegény flótás, aki rója a dobozos biciklivel a kilométereket a benzinbűzben, sokszor kitéve magát életveszélynek, leginkább áldozatnak tekinthető. Belementek az előnytelen szerződésbe, ami különösen a nyugdíjjogosultság tekintetében rövidítette meg őket, ismeretlen volt számukra a táppénz, de a hölgyek gyermekvállalása esetén sem kecsegtetett kiemelkedő járandósággal. Cserébe viszont kevesebb adót kellett fizetni. Jogos tehát a dühük, csakhogy nem jó irányba eresztik felforrt agyukból a gőzt. Nem a kormány tehet az ő igazi problémájukról, hanem pénzéhes megbízóik, akiket csak azért nem hívunk cégéres adócsalóknak, mert végül is törvényes kiskaput használtak ki, ami viszont most hatalmas döngéssel becsukódott.

Nem a hidakat kell tehát lezárni, nem a forgalmat kell akadályozni, nem Orbán Viktornak kell fájdalmat okozni, hanem a cégközpontokat kell körbevenni, és követelni, hogy a bezsebelt pénz egy részét fordítsák tisztességes szerződésekre, olyan együttműködésre, ami nem csak nekik hoz hasznot. Ne a kormánypártokat mocskolják az ellenállók a rigmusaikban, hanem kiáltozzák inkább főnökeik fülébe, hogy közteherviselést!

A kormány persze elmagyarázhatta volna az intézkedés okát részletesebben, egyeztethetett volna többet, ajánlhatott volna konkrétabb alternatívákat azoknak, akik most nehéz helyzetbe kerültek. De szánalmas, amikor az összes ellenzéki párttörmelék rástartol az elégedetlenkedőkre némi szimpátia megszerzésének reményében. Amikor Gyurcsány készül…

Végül, a félreértések elkerülése végett le, kell szögeznem, nem vagyok ellensége a profitszerzésen alapuló kapitalista piacgazdaságnak. Csakhogy ezt is lehet tisztességesen és tróger módjára is művelni. Senki ne mondja, hogy az utóbbit egy kicsit is támogatja.

Gajdics Ottó - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>