Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Fuldokló hangyák a balliberális kanálisban

Fuldokló hangyák a balliberális kanálisban

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nem képesek leállni.

Kezdünk aggódni, nehogy Szigetvári Viktor és Juhász Péter elmerüljön abban a kanálisban, amit hosszú évek munkája alatt maguk mélyítettek ki. Feri, Gyula, mentsétek meg a srácokat!

Nem képesek leállni. Pedig szombat van. Szabadnap van. Pihennénk. ]]>MSZP, DK, Szolidaritás, PM]]> pipa. És most az egy százalék kínos magányában árválkodó Együtt is végre a sajtó elé állt a pártkongresszusa az Országos Politikai Tanácsának ülését követően. Végül is pont ideje volt, mert az egykori bajnaista brigádból a Szolidaritás Gyurcsányékkal, a Párbeszéd a szocikkal paktált le néhány órán belül. Helyesebben inkább próbáltak maguknak biztosítani egy-három listás helyet, meg jó fizetést 2022-ig.

Érthető, hogy ezek után az Együtt sem akart kimaradni a jóból, rendes bér, költségtérítés, mentelmi jog. Kicsit későn kapcsoltak, de nem árt követni őket, ki tudja, hogy meddig szórakozhatunk közleményeiken, sajtótájékoztatóikon. Na, de térjünk a lényegre.

Ezen nemes célok jegyében Szigetváriék megegyeztek együttes magányukban, hogy hajlandóak „minden demokratikus ellenzéki párttal (értsd: nem a Fidesz) együttműködést kötni az egyéni választókerületi indulásról”. Hozzátette a 2010-et meghaladó gyurcsányista-bajnaista guru, tanácskozásuk lényegi elképzelése az, hogy a választókerületekben egy ellenzéki jelölt induljon, az, aki a legesélyesebb a körzet megnyerésére. Nagy szerencse, hogy ott volt Juhász Péter pártelnök, aki még fokozni tudta a hangulatot, mert megosztotta a médiával, hogy „sok helyen az Együtt adja a legesélyesebb jelöltet”, és persze még önálló választási listát is állítanak.

Ennyi. Mi a DK és az MSZP helyében rohannánk, hogy a listára vegyük ezt a két jómadarat, meg a többieket, esetleg egy kiváló XIII. kerületi képviselőjelöltséget biztosítsunk nekik. Csak a végén nehogy kétharmad helyett háromketted kelljen megcélozni, hogy jusson mindenkinek hely a bárkán. Mert különben úgy tűnik, 2018 után csak a kanális marad néhány hangyának.

]]>https://ezatuti.blogstar.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Tereb (146) Történelem (17) Gazdaság (702) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Kultúra (6) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Egészség (50) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Tv fotel (65) Vetítő (30) Belföld (10) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>