Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
94be4bf6073211f758eef1d1a25e9a74.jpg

Frei Tamás - Tolvajok generációja

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

„Ameddig csak előre látunk, spórolás következik, megszorítások, elszegényedés. Ez tehát tolvajgeneráció, szól a nyugati fiatalság ítélete, mert ellopták a mostaniak jövőjét.”

Tolvajgeneráció – súlyos, sokakat sértő kifejezés ez, mégis egyre több európai országban bukkan fel. A 2008 óta tartó gazdasági mélyrepülés felelőseinek keresése közben kezdték el használni, főleg Nyugaton. A tolvajgeneráció kifejezés egyre mélyebben rágja bele magát a fiatalok tudatába.

Merthogy a tolvajok a mai 50 és 60 évesek. A már éppen nyugdíjasok vagy akik pár év múlva lesznek azok. Ők lopták el a fiatalabb generációk, a mai 20-as, 30-as és 40-es éveiket taposók jövőjét.

Elsőre furcsa és talán nem is azonnal érthető a vád, de mind több és több országban gondolják végig, hogy van-e benne igazság. A lényege az, hogy a manapság nyugdíjba menőknek „mindenük megvolt”. A legszerencsésebb generáció, mert nem rázta meg az életüket sosem háború (hiszen már a második világháború után születtek), alapvetően ingyenes oktatás és remek egészségügy járt nekik, részük volt a nyugati ingatlan-áremelkedés sokakat meggazdagító buborékjában (olcsón vettek, és tőlük függetlenül sokszorosára nőtt a vagyonuk), ráadásul most még előttük áll a kényelmes életet biztosító nyugdíjas kor is. Évtizedekig fognak a mai fiatalok hátán élősködni – így szól a vád –, hiszen Nyugat-Európában 80 év fölötti az átlagéletkor, köszönhetően a remek egészségügyi ellátásnak. Ami, ugye, nekik még megadatott. Az ő életükben még nem kellett az ellátáson spórolni. 

Ráadásul éppen ez a generáció az, amelyik a 80-as évektől kezdődően, mert mindent akart, mert kapzsi volt, mert nem tudta, hogy hol a határ, tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért. Adósságokba keveredett, sőt, választópolgárként eladósodásba kergette a kormányait is (hiszen mindent akartak). És persze a politikusok populista demagógiával engedtek is nekik. Aminek aztán az lett a vége, amit most magunk körül tapasztalunk. 

Ameddig csak előre látunk, spórolás következik, megszorítások, elszegényedés. Ez tehát tolvajgeneráció, szól a nyugati fiatalság ítélete, mert ellopták a mostaniak jövőjét. Az új generációk lesznek kénytelenek utólag kigazdálkodni ennek a letűnt, békés aranykornak a túlköltekezését. Ezért aztán a mai fiatalok valószínűleg már nem fogják megismerni, hogy milyen is az, amikor valakinek élete végéig van biztos állása. Hogy milyen lehetett az a kor, amikor csak a lumpenek (a lakosság 4-5 százaléka) félt attól, hogy elveszíti a munkahelyét. Amikor Nyugaton mindenki tudott pénzt keresni, aki dolgozni akart. 

A mai nyugati fiatalok 25-30 százalékos munkanélküliséggel, már egyáltalán nem ingyenes oktatással és romló egészségüggyel szembesülnek. Dühösek, mert látják, hogy egyre csak nő a szakadék, hogy évről évre rosszabb lesz, hogy a hátukon kell cipelniük az időseket, pedig épp a mai nyugdíjasok élték fel az ő jövőjüket is.

A nyugati lapokban egyre több írás szól arról, hogy a mai 20-asok nem Ibizára szeretnének eljutni, hanem időutazáson részt venni. Megtapasztalni, hogy milyen is lehetett az az európai élet és biztonság, amelyet elloptak tőlük a kapzsi idősek, akik előre felélték a következő húsz év összes megtakarítását.

Tolvajgeneráció, amely helyett most majd évtizedekig kell gürcölni, és miattuk megszorítani.

Frei Tamás - metropol.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (705) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Mondom a magamét (7546) Történelem (18) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Sport (729) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Jobbegyenes (2788) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Egészség (50) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (7) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>