Először is: vannak azok a listák, melyeken összekeverednek az országok és a multinacionális vállalatok. Ha mindegyiket valamiféle termelő egységnek tekintjük, akkor ma már tele a világ olyan globális cégekkel, melyek GDP-je bőven meghaladja például Magyarországét. Az 50 legerősebb „vállalkozás” 2013-as toplistáján 35 ország és 15 multi szerepel.

Mindez számtalan szempontból érdekes, de most vegyük csak a demokrácia kérdését. Könnyű belátni, hogy miközben a nyugati országok vezetőinek igen erős követelményeknek kell megfelelniük, hiszen a választók kontrollja évszázados intézményrendszereken keresztül érvényesül, addig a multinacionális óriásvállalatok irányítói szinte semmi hasonlóval nem küzdenek. Azt rúgnak ki, akit akarnak, könnyedén emelhetik a saját fizetésüket, cserélgethetik a munkatársaikat, ezerszám bocsáthatnak el bárkit a gazdasági racionalitásra hivatkozva, és így tovább.

Egyre többen állítják, hogy csak a középkori uralkodók önkénye hasonlítható a mai, sok százezer alkalmazottat irányító cégvezetők hatalmához. Néhány, az érintettek által soha meg nem választott ember dönt sorsokról, életpályákról, ezerféle dologról, anélkül, hogy a nekik kiszolgáltatottak leszavazhatnák vagy elküldhetnék őket. Mint ahogy a feleségeit kivégeztető VIII. Henriket sem lehetett leváltani.

De közben ugyanazon a pályán játszanak, ahol az ország-vállalatokat irányító miniszterelnökök. Akik fölött viszont ma már nagyon erős a kontroll.

Vegyünk csak egyetlen konkrét példát a magyar hétköznapokból. Orbán Viktor nemrégiben Libanonban járt, különgépet bérelve annak a delegációnak, amely vele utazott Bejrútba. A magyar sajtó – nagyon helyesen – utánanézett, hogy az adófizetők pénzéből pontosan mennyiért és kitől is bérelt a magyar kormány repülőgépet. De mikor kérdezte meg ugyanezt bármelyik magyar óriáscég vezetőjétől, amikor mondjuk céges jettel focimeccset ment nézni a vállalat kontójára. Aminek a költsége természetesen beépül a beszállítói szerződésekbe, a vásárlók által fizetett árakba vagy a kevesebbet kereső alkalmazottak fizetésébe, efelől ne legyen illúziónk.

A részvényesek persze Amerikában, vagy mondjuk Németországban már ma is jelentős jogokkal bírnak, sok szempontból elszámoltathatják a vezérigazgatókat, de arra azért eddig nem volt példa, ami mostantól Svájcban kötelező érvényű lesz. Az alpesi ország lakossága ugyanis a múlt vasárnapi népszavazáson úgy döntött, hogy a fizetések, kompenzációk, lelépési és szerződtetési összegek meghatározásában – mintha csak demokratikus választások lennének – szavazati jogot kapnak a részvényesek és részben az alkalmazottak is. A döntéseket megsértő vállalatvezetők pedig az éves fizetésük hatszorosára rúgó pénzbírságra, valamint hároméves börtönbüntetésre számíthatnak.

Vége tehát a cégvezetők szűk körben meghatározott sokmilliós fizetésének, a csillagászati jutalékoknak és az önkényesen kitalált, saját maguknak osztogatott extrapénzeknek. A történelemkönyvekben egyszer biztosan benne lesz, hogy Svájcban kezdődött a multinacionális óriáscég-demokrácia. 

         Kapcsolódó anyagok:

• ]]>A kisvállalatok kétharmadának előnyös a két új adónem]]>
• ]]>Mekgbünteti az EB a Microsoftot]]>
• ]]>Orbán: most lehet jó üzletet csinálni Magyarországon!]]>

Frei Tamás - Metropol